Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - KRITIKA - Mészáros László: Egy protestáns filozófus tanár a 19. századból

az elenyésző filozófusgárda mellett szélesebb olvasótáborhoz szól, nem ártott volna a bővebb háttérrajz. Ez bizonyára nem rontotta volna a szöveg filozófiai minőségét.

A fenti meggondolás alapján úgy tűnik: a nem marxista eszmék erőteljesebb kritikája, illetve a marxista állásponttal való összvetése is hasznos dolog lett volna. Gondolunk itt elsősorban Kant és Fries filozófiai nézeteinek a koncentráltabb jellemzésére és bírálatára. De több helyen hiányolhatjuk Fries ős Vandrák pszichológiai nézeteinek a jelenkori pszichológiával való összevetését is. Például a megismerési folyamat Fries— Vandrák-féle felosztásával kapcsolatban. Jelezni kellett volna, hogy a mai pszichológia már túlhaladta ezt a triadikus felosztást (a lelki folyamatokat már a tankönyvek is minimálisan így strukturálják: érzetek, észlelések, képzetek, képzelet, emlékezés, figyelem, gondolkodás, beszéd, érzelmek, akarat) és a jelenlegi pszichológiai kutatások tovább bonyolítják az ábrát (Leontyejev, Kagan, Lurija és mások). Helyenként hasonló hiányérzetünk támadt a Vandrák esztétikáját taglaló részek olvasásakor is, például a természeti szép problémájával kapcsolatban. Mészáros itt leírja, hogy Vandrák szerint tarthatatlan az a koncepció, miszerint az esztétikum hordozói egyedül a művészeti alkotások, hogy nincs természetadta-fejlesztette szépség, hanem csak művészileg csinált esztétikai világ, de maga nem foglal állást a kérdésben és a jelenlegi marxista álláspontot sem villantja fel (mely szerint ugyanis nem létezhet objektív természeti szépség; a szépség csak az ember, a társadalom gyakorlati tevékenységében, létében objektív}. Hasonló módon kerüli el a dialektikus elemzést és a véleménynyilvánítást Mészáros a tartalom és a forma kérdésében is.

Hiányosságként könyvelhetünk el továbbá néhány elhamarkodott, átgondolatlan következetetést és pongyolán, értelemzavarón megfogalmazott gondolatmenetet, érvelést. Mint már említettük, Mészáros szerint Vandrák paralelizmusa végeredményben a filozófia alapkérdésének idealista megoldását nyújtja. Ezt a következtetést azonban egy olyan Vandrák-idézet előzi meg ugyanazon az oldalon, mely inkább Vandrák „ösztönös dialektikáját” bizonyítja. „A lélek és a testi életműség, ezek életünknek a létben örökké összekapcsolt és soha egymástól annyira el nem választható alkotó részei, hogy az életet akár anyagosdisan, egyedül a testi életműségből származtatni, akár pedig szellemesdiesen kizárólag csak a léleknek tulajdonítani lehessen. Az ember sem csupa lélek, hanem mindkettőnek egysége, azaz lelkes életműség, megtestesület lélek, ámbár ezen összeköttetésben eddigelé magyarázhatatlan. Sem a test nem élő lélek nélkül, sem a lélek nem képes itten ereje s élete nyilatkozására test nélkül. A főrangot ugyan a szellemi elemnek, mint erőbelinek s éltetőnek vonakodás nélkül odaengedjük: mind a mellett azt jelen fejlődésében s folyamatjában anyagi elemétől, mely ugyanazon erőnek orgánumul szolgál, semmiképp el nem választhatjuk.”

A protestáns Vandrák természetesen logikusan adja a főrangot a szellemi elemnek, de például a kibernetika is azt állítja, hogy egy szervezett rendszeren belül az irányító alrendszer — mely topologikusan a rendszer egy része — hierarchikusan a rendszer fölött áll, mint annak információs tükrözője és irányítója. Szerintünk tehát Vandrák gondolkodásában képes volt túllépni a saját idealista koncepciója által meghúzott határokon. S ez a képesség mindig az igazi filozófus alkatnak a jellemzője. Ezért például megalapozatlannak tűnik Mészárosnak az a feltevése is Vandrák történelemfilozófiájával kapcsolatban, hogy „nem zárhatjuk ki teljesen Carlyle hatását sem”, mert Vandrák következtetése teljesen logikus a saját filozófiai rendszerén belül. Másutt Mészáros ugyanilyen okból dicsérőn szól Vandrákról: „dicsérendő, hogy Vandrák mint a vallásfilozófia tanára rámutat a nyelvnek ilyetén felhasználására (kihasználására?) a vallásban, a metafizikában” (78. oldal). Am itt megint nem ártott volna egy kicsit részletesebb elemzés, ha már egyszer Wittgenstein és a nyelvvel való „visszaélés” került szóba. A nyelvi játékok ugyanis nem mindig értelmezhetők a nyelvvel való visszaélésként. Az újabb ontológiai és gnoszeológiai elképzelések rámutatnak, hogy az ember emberré válásában a tárgyi tevékenység (a munka) mellett minden bizonynyal lényeges szerepet játszott az információs tevékenység (az invenciók) beindulása és fejlődése is.

Véleményür k szerint egy kicsit megtévesztő a könyv címébe foglalt „rendszer” fogalom. Abban nem kételkedünk, hogy Vandrák filozófiájában volt rendszeresség, de a „filozófiai rendszer” fogalma alatt egyrészt az olyan filozófiákat értjük, mint amilyenekkel Démakritosz, Arisztotelész... Kant és Hegel zártak egy korszakot és nyi