Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - NAPLÓ - Duba Gyula: Mács József 50 éves
Mács József 50 éves Harminc évvel ezelőtt újjászülető nemzetiségi irodalmunkba Gömörország is csoportosan küldte képviselőit, irodalmi követeit, Mács József volt az egyik közülük. Falusias darabossággal, egyszerűen és csiszolatlanul jöttek a későbbi írók, jóformán tudatos művészi becsvágy nélkül, az ösztönös vallomástétel igényével. Semmi mást nem akartak jobban, mint tanulni, hogy a tudás birtoklása által felemelkedjenek és életvágyaiknak, létüknek önálló alapokat teremtsenek. Az akkori idők arcát jól ismerjük, a történések sodrát is rögzítettük már, ma mindez irodalomtörténet és nemzetiségi történelem. Ennek ellenére szaporodó jubileumaink időről időre visszatérítenek akkori önmagunkhoz, hogy ismételten megéljük és személyenként is ösz- szegezzük három évtized tanulságait. Senki nem tudhatta, hogy ki lesz író a jelöltek közül. Maguk sem tudhatták, hiszen jobbára önmagukat jelölték a feladatra, mert más nem ismerte őket. Megindító, gyönyörű korszak: maréknyi fiatalember irodalomnak nevezi ki önmagát és lelkesedésében nem fél az ezzel járó felelősségtől. Mert a közösségi felelősségtudat már ekkor benne él. Már akkor elhivatottnak érzi magát, pedig munkája még nem irodalom. A kezdeményezés nagy érdeme, hogy felelősségét be tudta váltani, önerejéből irodalommá lett, eltelve hivatástudattal és közösségi célkitűzésekkel. Mács József munkássága példa az útra, melyeit nemzetiségi irodalmunk megtett három évtizede során. Hosszú út, alig mérhető. A Végnélküli gyűléstől az Adósságtörlesztésig és attól is tovább a Szélfúvásban-ig nem hosszmértékkel mérhető távolságok és időegységekkel befogható történések vezetnek, hanem olyan minőségi változások ösztönözte emelkedés, melynek mérésére nincsenek műszereink. Nem is kellenek: az írói alkotómunka eredményei nem mérhetőségükben, hanem jelenvalóságukban, a létükben értékesek. Mács József alkotásai annak a következetes hivatástudatnak és írói ambíciónak az eredményei, melyek irodalmunkra általában is jellemzőek. Ez a hivatástudat nemzetiségi indítékú és a szűkebb közösség gondjaira fokozottan odafigyel. Ösztönös realizmussal az adott távlatokat ^s helyzeti adottságaiból eredezteti. Művészi kitárulkozásában nem a nagyvilág hívása csábítja, hanem a saját közösségi dolgai rendbetételének az óhaja. Ha megtörténne, hogy az ilyen írót emberiségközpontú világkonferenciára hívnák meg, ahol a népek nagy egyetemes ügyeiről kellene dönteni, az ő táskája, melyet magával visz, egyedien regionális, helyhez és időhöz — helyünkhöz és időnkhöz — kötődő, nemzetiségi dolgok látleleteivel lenne tele. És igazat kellene neki adnunk, mert az egyetemesség lényege elsősorban nem a nagy méretek, az óriási összefüggések és a végtelennel való rokonság, hanem ezek mellett az a tény, hogy az egyetemesség törvényei parányi méretekben is érvényesek és a kis dolgok lényegét is meghatározzák. Igazat kellene írónknak adni azért is, mert az alkotónak méltó feladata, hogy az általa megélt, mindenekfelett becsült és féltett szűkebb valóságot, léte egyediségét próbálja egyetemes érvényűvé és értékűvé felemelni. Talán nem ez az egyedül járható írói út s talán nem is a leglátványosabb. Mindenesetre ez a nehezebb, mert az írónak a művek igazságát óhatatlanul a valódiság pecsétjével kell hitelesítenie. A korszellem könnyedebb és színesebb kalandokat is kínál, talán csillogóbb eredményeket is, de ez az írói tudat, nem a lehetőségekre figyel, hanem a valóságra és annak közelében marad. Értékes jubileumán kívánjuk az írónak, hogy következetesen haladjon a választott úton s a fejlődés törvényei szerint egyre felfelé. Duba Gyula
