Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Rimay János

égbe emelje és rendekbe helyheztetvén halhatatlanná is tegye s így szól: Ad notam: Az Szentháromságnak, kinek imádkoznak Krisztus másod személe.

3. Megsebesedvén s halálához közel lévén Hazájának, barátinak, és az öccsének szól, Istennek könyörög s meghallgattatik, lelkét Istennek ajánlja, s elfogadtatik, meghal, s mennyország megörvendeztetik.

4. Az tartárok bejövése és az nagyságos Balassa Ferenc dicsőséges halála iratik meg. Ad notam: Haliam egy ifjúnak minap éneklését.

5. Diana, az vadászmesterségnek istenasszonya Balassa Ferencnek keserves halálát hallván, Delosz szigetéből kijö az Nyírségre, s rettenetes átkokkal illetvén az földet kesergi az úrfiúnak halálát nagy sírásával, kihez Mars, az hadakozásnak istene is aláérkezvén keserűségét Dianának enyhíti szavával, sok okokból mutatván meg, hogy dicsőséges halálának becsületi érdemével az úrfiú felülmúlta az emberek kesergését, kit Phoebus vagy Apollo az bölcsességnek istene bizonyítván az úrfiak felől való isten végzését hozza közbe, hogy jóságos cselekedetnek érdemiért, régi menyei vége- zésből rendeltettenek az halálra, ki által az isteneknek gyülekezeti társaságába fog- laltattanak bé, mivel hogy az emberi rendet és e földi lakást érdemekkel fölülmúltak volna.

A Balassit sirató ciklus egyik versébe Rimay beleszőtte azt az adatot is, hogy költői példaképe és mestere Hybbén van eltemetve: „Hybbe városának hol nyugszol állása / Ott vagyon Krivánnak hol magas havasa.” Ez azért fontos adat, mert egyes kutatók szerint a magyar irodalom legjelentősebb reneszánsz költőjét az esztergomi vár alatt, tömegsírba temették. Rimay nemcsak utánozta, hanem tovább is fejlesztette Balassi Bálint költészetét, az ő verseiben jelenik meg először a magyar líra kurucos, a német szövetségesben, a „kereszténység pajzsában” való kételkedést kifejező hangja. így például a Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlásán, fogyásán című versében ilyen sorokat találunk:

Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép,

Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép,

Kár, hogy tártától úgy, mint senyvedendő kép,

Előmeneteledre nincs egy utad is ép.

Kedvelt, böcsiilt véred lett csúfoltságossá,

Szablyádnak bő zsoldja nagy olcsóságossá,

Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,

Nevednek szépsége utálatságossá.

Rimay élete korábbi (kb. a Bocskai-felkelésig terjedő) szakaszában költészetének tematikája a magyar reneszánsz líra hagyományos témakörébe tartozott. Vallásos énekek mellett ő is szerelmi és vitézi verseket írt. Első költői kísérleteit — Balassi mellett

— főként a szerelmi témakörben folytatta. A Balassi-kódexben említett Tiszába veszett kéziratában feltehetően nagyobb számú szerelmes vers lehetett, ma mindössze tizet ismerünk. Kettő közülük egy-egy ciklusnak a kezdetére vall; így a Kiben azt írja meg, miképpen hódoltatta ötét a Venus az ő zászlója alá, egy kegyest égérvén neki, kit ő Lídiának nevez című, amely már teljes érettségében mutatja Rimay allegorikus, mitológiai vonatkozásokkal túlterhelt, választékos, tudós stílusát. Pallas készíti fel Venus szolgálatára is, minden tudománnyal bőven felékesíti, hogy „ésszel, okossággal, vidám józansággal” élvezze a szerelmet. Az En édes Ilonám, tizedik bölcs Múzsám ... kezdetű másik cikluskezdő vers „egy könyvre” utal, amin az antik és humanista szóhasználat szerint legalább 10—20 darabból álló gyűjteményt kell értenünk. Szorosan összetartozó egységet képez a „Vájjon s de mi haszon" és a „Venus, fajtalan hús” kezdetű két vers, mely egy ovidiusi motívumokból felépülő Venus—Diana párbeszéd. A további hat udvarlő, epekedő szerelmes vers közül csak a „Ne csudáid szí