Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - ÉLŐ MÚLT - Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület
lEILCCD MIIüTimr POPÉLY GYULA A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület TERVEK ÉS TETTEK A következő, az 1930. év sikerei az 1929-ét is felülmúlták. Bécs után a Toldy Kör dalosai Budapesten is bemutatkoztak. A budapesti fellépést eredetileg még 1929 pünkösdjére tervezte a Kör és az énekkar vezetősége. Az áprilisi bécsi vendégszereplés mellett ez a pesti fellépés lett volna a kar életének másik kiemelkedő esieménye. Az 1929 pünkösdjére tervezett pesti utat azonban kétszer is el kellett halasztani, míg végül 1930 tavaszán erre sor kerülhetett. A kar vezetősége, főleg Németh István László karnagy ragaszkodott ugyanis ahhoz az eredeti elképzeléshez, hogy Bartók Béla az énekkaruk pesti hangversenyén is fellépjen. Bartók ismét vállalkozott az együttműködésre, de néhány nap múlva megkérte Némethet, hogy amennyiben lehetséges, az együttes pesti hanversenye ne pünkösdkor, hanem ősszel legyen, mivel neki ez az időpont jobban megfelelne. A kar vezetősége, természetesen, méltányolta Bartók kívánságát, s a hangversenyt őszre halasztotta.1 A november elejére tervezett budapesti utat azonban a közbejött akadályok miatt a vezetőség ismét elhalasztotta, hasonlóképpen az 1929 őszére terveizett brünni és prágai utakat is. (Brünn és Prága a későbbiek folyamán is csak tervek maradtak, ezeket soha nem realizálhatta az együttes.)2 Az 1930. évi műsornaptár a férfikar január 4-i érsekújvári vendégszereplésével kezdjő1. A Toldy Kör férfikara őszre halasztotta budapesti hangversenyét. Hiradó, 1929. május 1. 10. old. 2. A Toldy Kör tavaszra halasztotta férfikarának budapesti hangversenyét. Hiradó, 1929. szeptember 28. 10. old.