Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - Móser Zoltán: Világjárás egy fűszálon 2.

Hat, öt, négy, három, kettő, egy, egy sincs!”

(Képes Géza fordítása)

A rontás ellen mondott észt ráolvasóban is megfordító igék — számok — szerepelnek:

„Kusshajd, farkas, kuss, féreg!

Visszaűzlek, vér verjen;

Kilencszer keveredj körbe, nyavalya nyargaljon nyolcszor, hétszer hevesebben, hatszor haragosabban, ötször ölőbben, négyszer mint a nehézség, apád kerítéséhez kotródj, öreged ösvényére!”

VI. „HA KILENC, NEM NYOLC”

Az író és költő Horváth Istvánnak napszúrás gyógyítására az alábbi gyógymódot mesélték el szülőfalujában, Magyarózdon:

„Ha napszurás éri s fáj a feje, szeggyen fe kilenc fargácsat, akkámijen, nem baj. Mennyen le a patakra, ájjan arcával a nap felé, hunnét kél a nap. A fargácsokat egyenként dabja a lába közt a vízbe, s mangya kilence; szarele in parau, parau in káp, s akka meggyavul, má a patak elviszi a fájást.” [Soarele in piriu, piriu in cap = a nap a patakban, a patak a fejben)

Ami egyre inkább feltűnik, az a varázserejű kilences szám szerepe. Vargyas Lajos említi egyik tanulmányában, hogy „egyetlen adat őrizte meg a világfa képzeletét a magyar néphagyományban. Ez 9 ágú fáról szól, ami az altáji török és mongol népek „szent száma”. Talán ugyanez a kilences, varázserejű szent szám szerepel A ördög kilenc kérdése című népmesében, amelyet Kriza jegyzett le először és adott közre a Vadrózsákban. Itt a 9 kérdés 9 számot jelent (egytől kilencig). Mivel a szegény legény — pontosabban helyette a megsegített sündisznó — mindegyik számra tud válaszolni, eltakarodik az ördög.

Miért kilenc és miért a kilences számnál? Ezt sokáig nem értettem. Most, hogy szám varázserejére — szimbolikus szerepére — ráakadtam, most értettem meg igazán a mesét. A legtöbb kuruzsló ráolvasásban ott találjuk a 9-es számot. Szintén Horváth István jegyezte le Magyarózdon az ónöntést. Az ijedség ellen, amit valamely szellemlénynek tulajdonítottak, ónöntést használt a gyógyító asszony. Itt is 9 kútból kellett vizet húzni — szólni közben nem volt szabad! —, 9-szer kellett önteni a betegre, kilenc napig kellett aludnia, fejpárnája alatt az öntött ónnal.

De ott a kilences szám s a visszafelé számolás abban a ráolvasóban, amelyet Kodály Zoltán Kolonban jegyzett le 1905-ben:

A GYÓGYÍTÓ ASSZONY Kolon vidékén „méri” a beteget, vagyis madzagot vesz, kifeszíti előbb a feje tetejétől a lába ujjáig s egyik középujjától a másikig, miközben kiterjesztve tartja a beteg karjait. Ebben az utóbbi helyzetben aztán a következő ráolvasó igéket mondja el:

„Az én áldott urám, Jézus Krisztus, mely órábá ásszonyunk Szűz Máriá elindulá áz ő szülő szent fiávál, elő táláljá á zsidóásszonyt á borostyani fá álátt. Hova mégy te zsidóásszony?’ ’Én megyek hegyet-vőgyet rontányi.’ ’Ne menj te hegyet-vőgyet rontányi, erigy e ennek á Joskonák ászávanyat szággássád szemibő, szeme gyükeríbű, piros víribő, szakas husábú, mindenféle testi-lelki tágjáibú. Ügy szákádózzanak, úgy romollyánák, mint áz áldott vizek tájtéki, hábjái, ijje-nappa emúnák.”

Mindezt ötször egymás után cselekszi. A harmadik „mérés” után pihenőt enged, hogy a beteget nagyon el ne fárassza. Végezetül pedig ezt mondja el; „Sem 9, sem 8, sem 7, sem 6, ... sem 1”. Ezután még kilenc napig imádkozik a betegért. A betegnek viszont árva csoványra és szapult hamura kell járnia szükségre, és hogy megjöjjön a szája íze is, vizet kell innia kormos fazékból.”