Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - Móser Zoltán: Világjárás egy fűszálon 2.

V. „HA TUDNAK AZ EMBEREK”

„Fűbe-fába adta isten az orvosságot” — tartotta és mondta a hagyomány Jászdózsán. így tudták a csallóközi boszorkányok is. A néphit szerint Szent György napján, pontban éjfélkor, a temetőárokban összegyűltek, gyógyfüveket szedtek, majd táncoltak és Így énekeltek;

„Ha tudnák az emberek,

A haláltól mi ment meg,

Kakukkfű és ezerjófű,

Ezek a biztos szerek.

Hogyha ők ezt mind tudnák,

A halált csak kacagnák.”

(Marcell Béla: Húsvét táján a Csallóközben)

De hasonló véleménye volt a tudós jezsuitának, a botanikus Lippai Jánosnak. Az 1064- ben megjelent főművében, a Pozsonyi kertben ezt Írja:

„Szörnyű mérge ellen a halálnak, orvosságot a kertben találnak.”

Megfordítása ez annak a 11. századi, a salernói orvosi iskolából származó Regimen sanitatisban (Az egészség megőrzése) olvasható mondásnak, amely szerint:

„A halál ellen nincs fű a kertben.”*

Még ennél is jóval korábbi — 9. századi másolatban fennmaradt — az az emlék, amelyet Marosi Ernő közöd A román kor művészete című gazdag könyvében; egy pergamenre rajzolt koraközépkori bencés kolostor terve ez. Most ne leltározzuk föl az egészet, csak a rajz bal sarkát: a templom mellett ott a fürdőház, az ispotály (kórház), az érvágó háza, az orvos lakása s ezek mellett a gyógynövények kertje. Ezt a kis sarkot úgy né- nfcem 1000 év távlatából, mint nézhették az ott lakó betegek: reménnyel, bizakodással.

Mert külső és belső bajokra egyetlen szer volt — az, amit ott termesztettek. No meg az utak mentén, réteken, erdőkben található vadon termő növények, bokrok. És az a tudás és tapasztalat, amit az ókori tudósoktól örököltek.

* I. Rákóczi György feleségéhez, Lóránt]jy Zsuzsannához intézett ajánló soraiban így ír: „Régi mondás, kegyelmes assszonyom, ez: Az halál ellen nem terem orvosság az kertben.” (Idézi Szabó T. Attila: A szó és az ember, 39. I.)