Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - ANKÉT - ANKÉT nemzetiségi irodalmunk időszerű kérdéseiről (Dénes György, Fónod Zoltán, Koncsol László, Mács József, Mészáros László, Varga Erzsébet)

és az egérke ballag a hídon. A híd közepe táján megszólal az egérke: — Hallod, hogy dübörgünk?

Kissé igaztalan ez a hasonlat, mégis úgy tűnik, olykor „diiböirgünk”, de gyakran távol vagyunk az irodalom valós eredményeitől. Hiányzik a folytonosság, a rendszeresség, sőt az eszmei-esztétikai-etikai szigor is. Nemegyszer kísért az egyoldalúság (akár eszmei, akár esztétikai). A pontos látlelet helyett nemegyszer ködösít a kritikus, vagy elkapja őt a „remekmű-teremtés” láza, s csak később döbbenünk rá, hogy híjával vagyunk a remekműveknek. Hisz a remekmű nem kikiáltás dolga... Jómagam nem hiszek a „nemzedéki” szemléletben sem. Egy mű rangját valós, mérhető értékel határozzák meg, nem pedig a tiszteletkörök. Az idő igaza előbb-utóbb a legszebben megfogalmazott, igaztalan kritikát is kikezdi.

Hitelesnek, igaznak, tárgyszerűnek lenni — ez a kritika. A művet kell bírálni. A mű lehet zseniális, közepes vagy fércmű, lehet emberi, elkötelezett, társutas vagy kispolgári, a kritikának azonban a mi körülményeink között marxistának kell lennie.

Irodalmunk szempontjából talán a legsürgetőbb a kritika rendszerességének a biztosítása. Ez nyújthat védelmet az irodalom valós értékelnek is a kontárokkal és zugkritikusokkal szemben (akik szándékaikban s módszereikben távolról sem feddhetetlenek), s ez adhat társadalmi visszajelzést az irodalomnak erre vonatkozóan is, hogy korszerűség s elhivatott, igaz művek dolgában hányadán állunk Itthon és a világ előtt. A kritikának a jó és jobb művek világrajöttét kell segítenie, s tájékoztatni az olvasót, hogy irodalmunk dolgaiban eligazodhasson.

6. A közírás vagy a kritika nemigen lehet ösztönös. Egyébként egyiket sem kárhoztatnám ... Pillanatnyilag egy tanulmányköteten dolgozom, irodalomnépszerűsítő szándékkal, mai és múltbeli témákkal (közte Az Üt és a Sarló kérdésével) foglalkozva. Távlatilag egy Fábry Zoltánról írandó monográfia foglalkoztat. A program? Beleszü- lettünk! Összetartó, építő szándékkal szolgálni azt a köizösséget, melyet a lélek ereje, a nyelvi és kulturális örökség s hagyomány hatalma egyaránt összekovácsol. Nemzetiségi életünk szellemi nagykorúsága ugyanakkor arra is predesztinál bennünket, hogy nyitottak legyünk más népek kulturális értékei iránt is. Ügy segítsük saját dolgainkat, hogy közös dolgainkról se feledkezzünk meg... „Hűség a küldetéshez, bátorság a hűséghez!” Talán Németh Lászlónak ez az örökszép megfogalmazású fogalompárja fejezi ki a legtalálóbban azt a szolgálatot, melyet az eleven idő a kultúra munkásaitól a ml égtájainkon, Kelet-Közép-Európában elvár.