Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - ANKÉT - ANKÉT nemzetiségi irodalmunk időszerű kérdéseiről (Dénes György, Fónod Zoltán, Koncsol László, Mács József, Mészáros László, Varga Erzsébet)
Koncsol László 1. Az elmúlt harminc (szerintem harmincöt] esztendő legfontosabb és legtöbbbet ígérő eredménye, hogy irodalmunk, valamint művelőinek számát tekintve szerény, de minőségi szempontból egyre fajsúlyosabb társadalomtudományunk eljutott a nemzetiségi önismeret programjáig, s maholnap negyedszázada lesz, hogy egyre nagyobb sikerrel, a művészi kifejezés magas szintjén tudja megvalósítani ezt a programot. Ezen a ponton, ebben a fejlődési szakaszában bújik ki embrionális és magzati állapotából minden közösség művészete. A mienk tehát már megszületett, sír, nevet, enni-lnnl kér, játszik, tudomást vett létezéséről, s már némi önérzete is van, gyarapodik súlyban és erőben, tudja jellemezni a világot, van róla véleménye, van értékítélete, és szorgalmasan tovább tanul. Az új emelkedés diaietikus szemléleti feltételének látom az önvizsgálat kritikai elemének fölerősítését, mégpedig nemcsak (nem is főleg] a kritikában, mely az irodalom megítélője, hanem a költészetben, a szépprózában és a drámában is, mely közvetlenül az élet s benne önmagunk bíráló vizsgálatára nyújthat módot. 2. Minden fenntartás nélkül kötelező mintának tartom Fábry műveltségét, bátorságát, áldozatkészségét, munkabírását, továbbá annak tartom a módot, ahogyan erőt vett súlyos betegségein, tüdő- és szívbaján, s végül abba vetett hitét, hogy érdemes szót emelnie, kockázatot vállalnia és szenvednie az elnyomottakért, kizsákmányoltakért, üldözöttekért. Követésre méltónak tartom a komolyságát, de több bölcsességgel és humorral-iróniával, a konokságát, de több hajlékonysággal, és világszemléletének erkölcsi fundamentumát, de több esztétikai érzékenységgel. Hadd hívjuk föl rá a figyelmet, hogy az előszámlált erények szinte kivétel nélkül harcos, a nagyszerű katona vonásai, s Fábry az is volt, katona, aki — mint még életében megírtam — az írók értékét elsősorban a harc szükségletei szerint mérte, s ha az illető író jól forgatta az Igazság fegyverét, azt sem bánta, ha a nótát hamisan fújja. Fábry ebben volt igazán nagyszerű; ezt kínálta föl neki a történelem, s ő habozás nélkül hozott személyi áldozatokat azért, hogy ezt a szerepet betölthesse. Fábry értéke a maga korában abszolút, s úgy vélem, hogy a fölsorolt erények az ő korántsem mozdulatlan gondolatvilágának erkölcsi állandói. 3. Ez bizony nehéz és aligha eldönthető kérdés. Azért nehéz, mert abból a feltételezésből indul ki, hogy két elvont értékrendszert viszonyítunk, mérünk, sőt értékelünk egymással. Két tábor néz farkasszemet a kérdés fölött; egyikük szerint a két érték- rendszer egymással mérhetetlen, a másik szerint igenis értékelhető, mert egymást kiegészíti, sőt feltételezi, esetleg egyenesen tartalmazza, egymás hatóerejét fölfokozza, s hogy szintézisük merőben több energiát és új minőséget hoz létre. Kérdés, mit tekintünk a művészetben jónak (etikumnak] és mit szépnek (esztétikumnak], A művészet föladata nem az erkölcs, hanem az élet ábrázolása, s az élet, a valóság egyként tartalmaz erkölcsileg közömbös, illetve pozitív és negatív értékeket. A művészet nem egyszerűsítheti le az ábrázolt valóságanyagot a jó és a rossz harcára már csak azért sem, mert minden erkölcsi fogalmunk több arcú és változó. További szempont, hogy az erkölcs az ember és a közösség kölcsönös viszonyában, csak belső, tartalmi értékrendként, a művészi szép viszont a kifejezésmódban, az anyag kiképzésében, az ábrázolási eszközök megválasztásában, formai értékrend .gyanánt mutatja meg magát.
