Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - KRITIKA - Bérési Csilla: Edward Lear Nonszensz dalai
S a komor nagy sötéten áltál Mint a tüzes szikla mozdul Ezüst sugaras magánnyal Ütve át a szenes éjt Meteorvas-ragyogással Másutt a romantikus szerelem is alaposan megkapja a magáét, mint a Ragyogó orrú Dong vagy a Yonghy-Bonghy Bó című versekben. Mr. Hosszúláb-Apu (Mr. Daddy Long-Legs) pedig, aki hosszú lábai miatt már nem tud énekelni, a romantikus költőpóznak fricska, mint a tücsök volt Browning versében (Egy Galuppi-toccata]. Lear eljátszik az idővel is. Gyakran emlegeti az örökkévalóságot, a soha vissza nem térő pillanatot. (Mindkettő Keats költészetének legfőbb gondja.) Van valami lazaság az időkezelésben, ami meseszerű és ironikus egyszerre: Egy éve és egy napja, hogy vitorlára kaptak S húsz év múltán mind visszajöttek Húsz év múlt tán vagy több el S mi sem természetesebb, hogy a ragyogó orrú Dong pontban éjfélkor kel vándorútra. Nemcsak az idő, de a tér romantikus szemlélete és ennek paródiája is jelen van Lear verseiben. Például a vándorlás vágya, s az univerzum birtoklásáé. Itt az irónia is univerzálisabb mint az előzőekben idézett sorokban, hiszen nem csupán romantikus, hanem mindig a létező, de nem mindig „jogos” magatartást kérdőjelezi meg. S ez ismét az angol Irodalmon végighúzódó egyik fontos alapvonulat. Ez sem véletlen, hiszen a polgári fejlődés Angliában több-kevesebb zökkenővel is töretlen; az univerzális, univerzum szavak hamar bekerülnek az irodalomba, s igen hamar iróniával, kérdőjelekkel. Donne költészetében a reneszánsz alkonyati sugarainál keserű színekkel festődik meg az „égi”, a romantikus Blake pedig a metafizikus költészet angol vonulatát folytatja az „égi” és „földi” szembeállításával. Az univerzalitás minden romantikus versnek háttere, de még a filozofikus lírában is erősen érzelmi töltésű. Lear költeményei közül a Dalok nemcsak történetre, hanem utazásra, is épülnek. Ez „romantikus” és realisztikus is, mert kritikai magatartás is lehet; az utazás lehetőség arra, hogy friss — és bíráló — szemmel lássuk a világot. Hasonlóan, mint a gyermekek. (Ez megint az angol irodalom erős hagyománya; Bunyan: A zarándok útja, Swift: Gulliver, Byron: Childe Harold.] Némely Lear versben a hősök el is érkeznek tündérországba: S így játszanak örökké ott Tollaslabda játékot Vagy: Amíg a messzeségben eltűnt alakjuk, Elenyésztek. — Soha vissza nem tértek. S kiderül innen az is, hogy aki eszénél van, annak nem túl csábító a tündérországi út: Spanyolul olvas, nem beszél A gyömbérsört nem tűrheti Míg zarándoklása végetér A tündérország a „halál országa”, a végső, ahol már minden megszűnt létezni. A „földi” ország — Spanyolhom vagy Németföld — ettől veszti el létének „értelmét”. Ahogy a reneszánsz hanyatlása idején annak tündérvilága Is elsötétült (Machbeth), úgy lett a romantikus tündérhon is fenyegetően homálybavesző. S nem véletlen az elmozdulni nem tudás nem éppen romantikus katatóniája némelyik versben:
