Irodalmi Szemle, 1981

1981/3 - KRITIKA - Bérési Csilla: Edward Lear Nonszensz dalai

Béresi Csilla

EDWARD LEAR NONSZENSZ DALAI

Edward Lear verseskötete 1847-ben jelenik meg, ugyanabban az évben, mint Dickenstől a Hiúság vására. A viktoriánus irodalom delelőjén vagyunk.

Edward Lear költészete jó alkalom arra, hogy megpróbáljuk nyomon követni a folyamatot, amelynek során az élet romantikus szemléletmódja reálisabbá változik. A különbségek mellett is igen szoros a kapcsolat az új eszmék és a romantikus tradíció között, amely nem is olyan „régi”, hisz alig két évtizeddel a változás ideje előtt az angol romantika még virágkorát élte. S a változások nem szoktak élesek lenni, a kultúra mindig a „megtagadottból” építkezik.

A viktoriánus kor — tudvalévőén — immár a realizmusnak kedvez, következésképpen a „lírai” helyett az „epikusnak”. Dickens és Thackeray olyan világot teremtettek, amelyben a realizmussal együtt az irónia, sőt a morbid és groteszk az uralkodó. Ez figyelhető meg a korabeli költészetben, így Edward Lear verseiben is; lényegükben váltak epikaivá.

Lear dalai és limerickjei történet re épülnek; a történetek nem egyszerűen prózaiak, hanem mesék is. Ez is a romantikus hagyomány folytatása, azé a hagyományé, amely a mesét fölfedezte magának. Maga a gyermekkultusz is erősen élt már a romantikában, gondoljunk Blake költészetére. Lear verseiben ugyan más a funkciója, nem az „ártatlanság”, hanem a „tapasztalás” szellemét szolgálja. Hiszen a gyermek nemcsak ártatlan, de kritikus szemmel is néz a világra. Ez a kritikai, realisztikus magatartás — a kor követelménye — találja meg irodalmi kifejezését Lear verseiben, amelyek egyszerre tagadják és őrzik a romantikus tradíciót.

A romantika tagadása meglehetősen tudatos Learnél; a romantikus költészet kelléktárából építi fel a magáét, de ironikusan. A romantikus elemek egyrészt groteszk vagy játékos rendbe állnak, másrészt viszont a romantika a mindenapi élettel szembesül.

Lássunk példákat az első esetre:

A vershelyzet igen gyakran romantikus közhely, ahogy például a Bagoly és a Cica a holdfénynél táncolnak, az Asztal és a Szék pedig:

Leszállnak egy görbe Ösvényen a völgybe*

A Ragyogó orrú Dong (The Dong with a Luminous Nose) című versben szintén erős a parodisztikus hang:

Míg szörny sötét és csend honol A nagy grombaali jensíkon,

A hosszú téli éjszakán,

Hol vad hullámok zajlanak,

S a sziklás partnak tartanak,

És viharfelhők kotlanak Shankley Bore orma magasán

Ámbár a romantikából is megőrződik valami, főleg a „szép” és erős romantik s képek:

* A verseket és versrészleteket saját fordításomban közlöm. — B. Cs. megj.