Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - ÉLŐ MÚLT - Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület (monográfia)
megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét. Én részemről egész életemben, minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát.”30 Bartók 1931. január lO^én a román Octavian Beuhoz írt levelében többek között a következőket írja: „Az én igazi vezéreszmém... a népek testvérré válásának eszméje, a testvérréválásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmtől kitelik — szolgálni zenémben. v”31 Bartók tehát helyesen ismerte fel, hogy a „magyar nemzet' és a magyar haza javát” úgy szolgálja leghatékonyabban és legeredményesebben, ha „a népek testvérré válásának eszméjét” teszi „igazi vezéreszméjévé”. Még akkor is, ha ezt a magyar nemzetnek és a körülöttünk élő más nemzeteknek egy jelentős része idegenül és értetlenül fogadja. A korabeli pozsonyi sajtóban azonban soha nem volt észlelhető semmilyen Bartók- ellenes tónus — mlég a más tekintetben pesti befolyás alatt álló és politikai téren is pesti érdekeket képviselő, sőt bizonyos anyagi támogatásban részesülő lapokban sem —, sőt azok kezdettől fogva Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett foglaltak állást. Ez frappánsan bizonyítja, hogy „Bartók művészi személyiségének jelentőségével... a Csehszlovákiában élő magyarok java már akkoriban tisztában volt.”32 Mezei Gábor zenekritikus például a Híradó zenei rovatában mindig bátran kiállt a két nagyhírű zeneművész, Bartók és Kodály mellett. Egyúttal élesen támadta azokat, akik még mindig nem tudták vagy nem akarták felismerni Bartók és Kodály művészetének mély magyarságát. Szomorúan állapította meg, hogy Bartók és Kodály addigi pályájuk során „a legnagyobb ellenállásra talált magának a magyarságnak körében, akik kis látószögű magyarkodásukkal ráfogják Bartókra és Kodályra, hogy hóbortosok, és megrontják a magyar zeneművészetet.” „Európa már felismerte — folytatja Mezei —, hogy Bartók és Kodály adják az igazi magyar zenekultúrát, és Európa már meghajoló az új magyar zene előtt. Csak otthon vannak még gáncsoskodók. Nem baj. Ha ők jobban tudják, mi az igazi, legyen úgy. Az idő már eddig is Bartókot és Kodályt igazolta, az Idő pedig hatalmasabb úr, mint a gáncsoskodók mind együttvéve” — írja Mezei Gábor.35 Bartók zenéjéről, műveinek sorsáról, visszhangjáról az állapítható meg, hogy azok — kevés kivétellel — előbb szólaltak meg külföldön mint Magyarországon, s kedvezőbb fogadtatásra is inkább a polgárosultabb Nyugat-Európa haladóbb közvéleményénél számíthattak. „Akár Bécsre tekintünk, ahol az Anbruch köre tartotta számon Bartókot, akár a Melos köré csoportosuló berlini muzsikusokra, akár a Revue Musicale, Prunieres- ék Párizsára vagy Edward J. Dent és Cecil Gray Angliájára, mindenütt a haladó polgári gondolat muzsikus képviselőit látjuk lelkesedni Bartók zenéjéért” — szögezi le Bartókról írott monográfiájában Ujfalussy József.34 Bartók művészete azonban a kisebbségi sorban élő magyarság köreiben is termő talajra talált. De nemcsak zenéje, hanem az egész Bartóki magatartás mintha kisebbségünknek is „vezéreszméjévé” lett volna. Bartók szeretete jelentette azt a sokszor szinte megmagyarázhatatlannak tűnő varázst, amely a politikai nézetektől függetlenül — s ha csak ideiglenesen is — de többnyire mégiscsak egységessé tudta kovácsolni kisebbségi társadalmunk műveltebb rétegeit. A férfikar 1926. november 21-i hangversenyén a pozsonyi magyarok mellett a város német és szlovák lakosai közül is számosán részt vettek. Mint e gazdag zenei hagyományokkal rendelkező város hozzáértő és művészetet értékelni tudó polgárai szintén áhítattal zárták magukba Kodály és Bartók művészetét, és részesítették megérdemelt ünneplésben az énekkart és annak karnagyát, valamint a vendég Bartókot. Az igazi művészet nem ismer nemzetiségi korlátokat, és ezt Pozsony város zenekedvelő polgárai ismételten bebizonyították. 30. Demény János: i. m. 61—62. old. 31. Demény János: i. m. 396—399. old. 32. Demény János: Bartók Béla levelei (Előszó a szlovák gyűjtéshez). Budapest. 1955. 219. old. 33. Mezei Gábor: A Bartók—Kodály matiné. Híradó, 1926. november 23. 2. old. 34. Ujfalussy József: i. m. 229—230 . old.
