Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - 100 éve született Bartók Béla - Móser Zoltán: Világjárás egy fűszálon
kapcsolatos daliként jegyezte fel Hajdúnánáson Molnár József. De megtalálható Kriza János székely népköltési gyűjteményében is. Ö bánat, búbánat, keserű bubámat! Egön mennyi csillag, ha mind diák vóna, Fődön mennyi fűszál, ha mind penna vóna; Töngör sűrű habja ha mind tenta vóna, Még sem írhatnök le búmat, bánatomot, Búmot, bánatomot, benn való titkomot, Ez életbe való keserű sorsomot. Istenöm, istenöm! ó édös istenöm! Egy íródiákom mé nincsen ónneköm? ... fin is gyászt viselek jegybéli mátkámért — mondja egy másik székelyföldi változat, majd gyászát, bánatát így „festi le”: Küküllő kövecse kalamáris volna, Tenger sűrű habja mind tintalé volna; Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna, Fán amennyi levél mind papiros volna, Bánatomat leírni annak is sok volna. Az Este a guzsalyasba balladának egyik változata a szerelem kimondhatatlan, leírhatatlan nagyságát hangsúlyozza. E ballada „a molnár legénykével” való szerelem után hosz- szú lírai vallomást ad a leány ajkára: „Széles e világon Mennyi malom vagyon, Ha külső kereke Sárig arany volna, A belső kereke Fehér ezüst lenne, Béla-gyöngyöt járna, Apró pénzt hullatna, Mégse cserélném el Molnár inasával! A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja Ha mind tinta volna, Földön mennyi fűszál Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag íródeák volna, Nem tudná leírni A mi szerelmünket Molnár inasával.” (Vargyas: A magyar népballada... II. 553. 1.) Ennek az igen elterjedt lírai motívumnak az eredetét keresve — Scheiber Sándor segítségével —, mintegy kétezer évet mehetünk vissza, s eljuthatunk Indiáig, ahonnan a gyökerek erednek. „Indiában bukkan fel először, bár csak kései (XVII. századi) szövegezésben van előttünk. Visnunak Krisnává történő átalakulásával kapcsolatban következő olvasható: „... ha az egész tenger tinta, az egész Föld meg papiros, ha a föld minden lakója csak írna-írna éjjel s nappal, akkor sem volna lehetséges Krisna csodatetteit írásba foglalni...” Időben a legkorábbiak a zsidó források, az i. u. I. századig nyúlnak vissza. ,,R. Jochánán b. Zákkájnál (i. sz.) így olvasható; „Ha az ég íróhártya volna, minden fa írónád (calamus), minden tenger tinta, akkor sem lenne elegendő leírni mindazt, amit a mestereimtől tanultam...” A középkori héber költészetben igen elterjedt vallásos lírai motívummá lett. A sok példa közül álljon itt egy: „Ha minden tenger tinta volna, a nádasok tollak, az emberek írók (libellarius), íróhártyaként volnának kifeszítve a földek, az ember minden haja szála ajak volna és a nyelvek dicséretet zengenének, nem lennének elegendőek kutatni a sok ezer és miriád csodát és csodatettet, amelyet művelt az Űr! (Izraellel) „A zsidó forrásokból jutott be a Koránba, a perzsa és török irodalomba; zsidó vagy arab közvetítéssel a középkori latin és nyugati irodalomba, ahol nagy népszerűségre tett szert s albán, angol cigány, cseh, finn, francia, német, olasz, portugál, román, spanyol, szerb, szlovák és újgörög nyelven szólalt meg. Kezdetben itt is megtartotta vallásos jellegét: a végtelenség, kifejezhetétlenség e hasonlatát Istenről használják, hovatovább azonban túlnyomórészt a szerelem és az asszonyi csalárdság példázására sajátítják ki.
