Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - 100 éve született Bartók Béla - Móser Zoltán: Világjárás egy fűszálon
Szent Pál lova mellett Péter bácsi és János bácsi kongat, s egyszerre vagyunk egy kormos kováosműhely előtt és fényes csillagösvényen. A Földről az Égbe és vissza repít ez a három hangból álló kis dalocska. Mégis milyen színesnek tűnik! Épp jókor néztem körül, s magyarázatként a színeik jöttek segíteni. Régi kalotaszegi tulipános ládánkon pihentettem meg a szemem: kék mezőben, piros keretben piros tulipánok és másfajta, fehér és zöld levelű virágok. Ezután vettem leltárba az egyik bokályunk festett virágait és gyöngyén járó madarát: sárga, barna, zöld és egy kevés kék. A három alapszínből — piros, sárga, kék — kettő (van, ahol mindhárom) jelen van. Harsány színek ezek egymás mellett; csupa erő, tobzódás, harsány kiáltás. Öröm és ünnep hangulatát sugározzák. (Nemcsak a magyar, de a legkülönbözőbb népek népművészetében megtalálhatók.) Három szín csupán — mint fent, három hang a mondóka is —, de három színben ott az összes többi, ott az egész élet. Ilyen színtobzódásra figyeltem fel az egyik, Kodály gyűjtötte népdal láttán és hallatán; Piros alma mosolyog a dombtetőn, Sárga kendős kislány sétál a mezőn, Szép a mező, megszépül a virágtól, Vagy attól a sárga kendős kislánytól. Egy sem rózsa, ki pirosat nem nyílik, Egy sem legény, aki este lefekszik, Aki este lefekszik az ágyába, Rá sem gondol a kedves babájára. Ha ja Tisza tinta volna, jó volna, Minden legény írni tudna, jó volna, Azt az egyet mégsem tudná leírni; Kit szerettem nagy Menyhében legjobban! Rövig ideig időzzünk el ennél az ereszkedő, régi stílusú Menyhéről való pentaton népdalunknál. A szövegre figyelve, az első sort állóképnek mondhatnám, ám attól dinamikus mégis, hogy egyszerre mutat távolit és egy közelit: egy kis almát és egy dombot. S ha a dallamára is odafigyelünk, akkor azt mondhatjuk, hogy szinte robbanó erő van az első sorában, és már az első hangjával egy szempillantás alatt magasra emelkedünk: valóban a dombtetőre, sőt egyszer — egy hangja által — még afölé is. Észrevehetjük továbbá, hogy az első két sorában együtt van minden: az összes hang, az összes szín és tárgy és személy: a piros alma, a sárga kendő, a zöld mező, a sétáló kislány, a magos domb, és a sík mező. Ehhez aztán semmi többet nem tesz hozzá, inkább lassanként bontja a díszletet — ereszkedik a dallamív lefelé —, majd magyaráz. (Ebből is látszik, hogy az első két sor mennyire fontos). A szövegben pedig van valami titkos sugárzás. Még nem tudjuk — e rejtély adja az izgalmát —, hogy fényét és színeit egy ismeretiem lányra vetíti. Ment piros — ez népköltészetünk legkedveltebb színe, a Tűznek, a Lángnak, a Szerelemnek a színe, a Szerelmesek jelképe nemcsak az alma, de a kislány is, akinek — még szintén nem látható — mosolya már előrevetül az érett almára. S mert a dallam felől közelítettünk, érdemes odafigyelni, hogy mit hangsúlyoz. I. 1. Pi-ros; mo-solyog a domb... 2. Sárga; kislány, a mezőn 3. Szép a; megszépül a virágtól 4. Vagy; a sár-ga; kis-lánytól (A szépet s a megszépülést, a kislányt kétszer is hangsúlyozza, úgyszintén a sárgát; a pirosat, a mezőt, a virágot a legerőteljesebben.) II. 1. Egy sem; ki; piros-ra nem 2. Egy sem; a-ki; lefekszik 3. Aki; lefekszik az á-gyába 4 .Rá; gon-dol a; ba-bá-jára
