Irodalmi Szemle, 1981

1981/3 - 100 éve született Bartók Béla - Móser Zoltán: Világjárás egy fűszálon

telen, mi különös, ünnepi volt! Mert valahol a népköltészet ha hétköznapi és egyszeri

— ünnepi, fenséges is egyúttal!

Maradjunk most első példánknál: milyen apróvá zsugorodik a kép, mily hirtelen összeszűkül azzal, hogy a leányit, akit oly nagynak képzelek, mint én vagyok, egy fűszál millimétemyi keskeny Ivén láttatja. Stíluseszköz, túlzás ez, tartalmi-érzelmi erősítés, a kifejezőerő felnagyítása, sokszor a lehetetlenségig, miként ott, abban a másik népdalban:

Azt a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom.

Mégis az enyém, mégis az enyém leszel, édes galambom.

A fűszál példa azzal fokozza a végletekig a hatást — miközben az egészet egy pillanatba, egy sorba tömöríti —, hogy a „fű-utat” a végtelenségbe vezető útnak láttatja és érezteti. így vezet ez a Mindenség Földjére, népdalaink „földrajzi” vidékére.

S attól, hogy szűkít — hatása pont ellentétes: tágít —, oly messzire vezet érzelmileg is, hogy lehetetlennek érzem, vagy alig lehetségesnek, hogy egyszer is visszatérjen hozzám a volt párom. S ha igen...! Máris ott vagyunk a 4. sornál, miközben pillanatok alatt dalolva bejártuk az elkeseredés — a reménytelenség —, a remény és öröm leheletfinom útját.

II. „PIROS ALMA MOSOLYOG A DOMBTETŐN”

Nemrég a gyermekjátékdalok szövegeit nézegettem. Kodály figyelmeztetésére azt kerestem, hogy mennyi minden szivárgott le a nagyok világából, a költészetéből. Egyszer csak az tűnt elő, amire nem is figyeltem — pontosabban nem itt! A kicsi gyerekeknél vettem észre, hogy mindig mindent akarnak, és sohasem keveset, részt, de mindig az Egészet! És amikor így figyeltem újra a szövegeket, mondókákat, meglepve láttam, hogy a gyermekiélek pontos tükrei; mindig és mindegyik a nagy Egészről szól, még ha kétsoros is.

Tavasszal a „pásztortáska” nevű növény szívecskéit tépdesve ezt énekelték Bakony- szentkirályon:

Élek-e, halok-e, szántok-e, vetek-e?

Kismenyecske leszek-e? Koporsóba fökszek-e?

Szinte haláltánc motívumnak tűnik ez a jövendölés, mert az Élet és a Halál, az Esküvő- és a Koporsó — véges létünk foglalatát adja.

Vegyünk most vidámabbat, egyet a sok „lovagoltató” közül:

Cett pápára, pillangóra, holnap érünk Komáromba.

(Mindkét mondóka Békeji Antal gyűjtése)

A fény sebességével röpít bennünket ez a dalocska, s három szavában — Pápa, pillangó, Komárom —, valóban benne van a Mindenség.

Kodály Zoltán Nagyszalontán gyűjtötte — gyermekkórusra is feldolgozta — a következő kiolvasót:

Egyetem, begyetem, karkantyú, nem vagyok én félnyakú.

Isten kovácsa vagyok,

Szent Pál lovát vasalom,

Fényes szeggel szegelem, vaspálcával kongatom.

Kipp, kopp, Péter bácsi, János bácsi, szedte, vette ezek közül ezt!