Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - FIGYELŐ - Ozogány Ernő: Kártékony és jótékony sugárzás

meghibásodásával, rámutatva arra, milyen veszélyeket rejt magában a biztonsági előírások be nem tartása. Ez esetben is a felelősségérzet növelése, nem az ijesztgetés a cél: mint kiemelik, atomerőművek meghibásodása ezidáig nem követelt emberéletet más ipari tevékenység sok száz, ezer halottjával szemben, ez azonban nem lehet felhatalmazás semmilyen hanyagságra, hiszen a sugárszennyezés rendkívül veszélyes és hosszantartó.

Ma már élő legenda a Lenin jégtörőhajó, amely az atomenergia békés felhasználásának egyik szimbólumává vált. Ennek leírása csakúgy szerepel a könyvben, mint az egyéb közlekedési eszközökben való felhasználás gondolata: repülőgépek, vonatok, űrrakéták egyaránt üzemeltethetők atomenergiával.

Ezidáig a legnagyobb gondot a maghasadás közben keletkező sugárzás okozta, ígéretes kísérletek folynak azonban a szabályozott magfúziós reakció létrehozására, amely rendkívül olcsó energiához juttatná a emberiséget mindenfajta káros háttérsugárzás nélkül.

Az okos, békeszerető ember a gyilkot meg tudja szelídíteni, ha nem embertársa ellen, de annak érdekében használja. Ma már senkinek sem kell bemutatni a kobaltágyút, amely sok rosszindulatú daganatban szenvedő ember gyötrelmeit enyhítette, adta vissza egészségét. Ezúttal is illúziókat oszlatnak a szerzők, amikor nyíltan megmondják véleményüket: „ . .. a sugárzás egyelőre valóban drasztikus, sőt gyakran vitatható fegyvere az orvostudománynak“.

Beavatatlanok a sugárzásról ennél alig hallottak többet, holott a könyv fele még hátra van. Kiderül, hogy az élet szinte minden területén polgárjogot nyert a megszelídített sugárnyaláb az egészségügytől kezdve az élelmiszeriparig, a környezet- szennyezés elleni harcban csakúgy, mint a mezőgazdaságban. Fontos szerepet játszik a terméshozamok növelésében, kis dózisokban serkentőleg hat a növényekre. De halálos adagjai is fontos szerepet tölthetnek be, ha megfelelő „ellenféllel“ szemben használják: megöli az élelmiszereket bomlasztó baktériumokat, mikrobákat, így hatékony eszköze a tartósítóiparnak.

A környezetszennyezés egyik fő forrása a növényvédőszerek és műtrágyák, amelyek tonnáit kell évente szétpermeteznünk, talajba juttatnunk, hogy megvédjük a kultúrnövényeket a rovarkártevőktől, növeljük a terméshozamot. Szennyeződésmentes, tiszta megoldást ígér a „sugárfegyver“, amelynek kis adagjai növény- serkentőek. nagy adagjai a rovarkártevők ellen használnak. S ami a legmeglepőbb: a környezetszennyezésnek nemcsak forrása lehet a rádioaktív sugárzás, de hatékony ellenszere is: több országban már alkalmazzák a szennyezés csökkentésére, víztisztításra.

Egy évtizeddel ezelőtt szinte határtalan optimizmussal ítélte meg az emberiség a szervátültetés, különösen a szívátültetés jövőjét. Hamarosan kiderült azonban, hogy az erkölcsi és a jogi akadályokon túl limitáló tényezőként lép fel az egyszerű tény, hogy a szervezet ellenállási fejt ki a beültetett élő anyaggal szemben, másrészt minden beültetett szív egy „áldozatot“ követel. A kedélyek lecsillapodása után új erőre kaptak a műszív előállítását célzó kísérletek. Köztudott, hogy az ember e szerve óriási és hosszantartó megterhelésnek van kitéve, ami nemcsak az alkatrészekre ró különleges feladatokat, de az energiaforrásra is. Hogy nem fantazmagória ma már az „atomszív“, azt a könyv idevágó fejezete is tanúsítja.

A szerzők a könyv végére hagyták a legégetőbb — és nem problémamentes — kérdést, a rádioaktív hulladék semlegesítésének problémáját. Bár a sajtó időről- időre a legfantasztikusabb tervekről ad hírt (Napba való kilövés, Antarktiszon való elhelyezés stb.), úgy tűnik, sikerült kidolgozni a hulladékok biztonságos elhelyezésének kérdését: földalatti „atomtemetőkben“ helyezik el a nem kívánt anyagokat. A szerzők külön hangsúlyozzák az állandó és szigorú ellenőrzés fontosságát annak ellenére, hogy katasztrófa bekövetkezése gyakorlatilag kizárt.

Napjainkban a tudományok rendkívül gyors fejlődése következtében előállt az a sajátos helyzet, hogy a tudósok is már csak szakterületük egy részét képesek áttekinteni, a többiről felületes információik vannak, nem is beszélve más tudományágak eredményeinek ismeretéről. Ebben a helyzetben rendkívüli módon megnőtt a tudományos ismeretterjesztés szerepe és felelőssége. Kívülállók alig látnak bele az érintett tudomány rejtelmeibe, így a tudománynépszerűsítőnek egyre inkább tudósnak kell lennie. Sajnos tudományos körökben gyakran rossz szemmel nézik ismeretterjesztéssel foglalkozó társuk ténykedését. A Tölgyessy — Kenda szerzőpár nagy érdeme, hogy nem valódi vagy