Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - MŰHELY - Cuth János: Lecke (kisregény)

Ezzel csalt el magával, hogy aztán a legfontosabb dolga legyen engem kezelésbe venni. A ruhámat is kitisztította, amennyire lehetett, s én nem ezért mentem az iskolába a kertek felől, mivel Gergely így tanácsolta, hanem mert néhány könyvet kellett magammal cipelnem, és nem kockáztathattam, hogy bárki is meglásson velük, főieg a haverok közül. Besurrantam a gimnázium épületébe, s ezzel odahagytam azt a tágas világot, amely eddig az életemet jelentette. Beléptem a tanáriba. A bent levők közül mindenki azt képzelte, hogy éppen neki mondom a mondókámat, amelyet már rég befejeztem, amikor ők még mindig figyelmesen nézteK rám. Éppen csak a válaszuk késett.

„Jó helyen járok?“ — kérdeztem.

„Igen, jó helyen” — mondták egyszerre többen is, s kérésemmel „átfárasztottak” az igazgató elvtárshoz, ő viszont azért tanulmányozta olyan hosszan az előtte fekvő üres nyomtatványt, hogy tudomásomra hozza, nem köteles szóba állni velem. Mikor úgy gondolta, hogy elég időm volt ezt megérteni, felkapta a fejét, ceruzájával az asztal lapjára koppintott, és még mielőtt szólt volna, néhány pillanat elég volt ahhoz, hogy megértsem, amit egész életemben képtelen voltam megérteni: a legnagyobb verekedőknél is vannak erősebb emberek, csak rájuk kell akadni az irodájukban. Az igazgató sötétbarna öltönyt viselt, a hozzá tartozó levelibékazöld inggel, mély tüzű kézelőgombokkal, kiállítási mintanyakkendővel, s ebben az együttesben az arca teljesen jellegtelen volt, helyébe akárki más arca behelyettesíthető lett volna. Az iskola atyaistene felegyenesedett ültében, hozzáigazította magát a mahagóni háttérhez, és szavai közé ágyazta véleményét, amely a rólam terjengő pletykák alapján alakulhatott ki benne:

„Hadd halljam, mi az az általam ismeretlen dolog, amihez érettségi kell?“

„Állatorvosnak készülök“ — válaszoltam.

„Igen, akár ki is találhattam volna... Csak tudniillik, a mi civilizált világunkban a felvételihez az alapiskola elvégzését dokumentáló papírra is szükség van, még a legfigyelemreméltóbb sportteljesítmények mellett is“ — mondta, úgy hangsúlyozva a. „sportteljesítmények“ szót, mintha azt mondta volna: „Tudok a kocsmabeli jeleskedéseidről.“ Mégsem vágtam be magam mögött az ajtót, így végül is megegyeztünk, hogy volt iskolámban levizsgázok a kilencedik osztály anyagából, aztán a jövő nyáron megpályázhatom a gimnázium egyik padját.

De nekem még soha senki nem mondta, hogy egy napon két igazgatóval ne beszéljek. Vagy a nap viszontagságai látszódtak meg rajtam, vagy arra kell gondolnom, hogy a ragtapaszoktól és kötésektől ijedt meg múltbeli igazgatóm, attól nem jöttek szájára azok a régi jelentésüket vesztett szavak, amelyeket régebben egy kis nyállal együtt köpködött az arcomba, valahányszor elébe tanácsolt a tanítói buzgalom. Úgy vettem észre, hogy szürke ruhája két árnyalatnyit fakult, miközben az akváriumig hátrált, amelyből már réf kivesztek a halak, csak az üveg mögül megvilágított vízinövények tusakodtak benne a barna rothadással. A külön-ktilön vásárolt irodai szekrények tetején mindenféle tansegédeszköz porosodott, amelyek vagy rosszak voltak, vagy nem próbálta azokat tanulók előtt soha senki. Az igazgató úgy hallgatott végig, mint aki valamilyen bosszútól tart. Láttam, nem tudja legyűrni a gyanakvását, ezért egy fokkal nyomatékosabban megismételtem a kívánságomat. De az igazgató, úgy látszik, nem felejtette el korábbi „törvénytelenkedéseimet“, s arra „utasított“, hogy írásban kérvényezzem a különbözeti vizsga engedélyezését. Ö egyébként nagyon örül, hogy egyik kezelhetetlennek ismert tanítványával tanulási szándék kapcsán kerül ismét érintkezésbe ...

Elszántságom a történtek ellenére sem rendült meg. Kint az utcán egy pillanatig azt fontolgattam, hogy mit válasszak: a viszontlátás örömeit a haverjaimmal, vagy az otthoni kínos beszélgetést a konyhaasztal mellett. (Doki! Azért vagyok ilyen aprólékos, mert esetemhez ezen a levélen kívül nem létezik egyéb bizonyíték, tehát mondom: én akkor, ott, az iskola előtt, lélegzetvételnyi megtorpanásom ideje alatt felszámoltam minden haveri kapcsolatot, amelyek egyúttal a kocsmaasztalhoz is kötődtek. Ez olyannyira végleges volt, hogy a következő pillanatokban már megvetéssel gondoltam a kuglipályám s a kuglipálya körüli, mindenkihez szóló, ám