Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - MŰHELY - Cuth János: Lecke (kisregény)

nyolcast Irt le velem az udvar hátsó felében, majd visszaállította a kocsit a helyére. „Nem passzió ez nekem kérem. A kocsi láttán a frász esik beléjük, s alig várják, hogy elszelelhessenek.“ S már indult is, hogy felvegye seprűjét és a vödröt. Engem csak akkor készült kitörni a nyavalya, amikor az öreg még megállt egy pillanatra, és visszaszólt: „Nem hinném, hogy érdekem lehetne túldicsérni, de az öreg Kese, ez én vagyok, jó gazdája volt a szekérnek. Mert a motornak kérem, annak lelke van. Én ezt megtanultam, de jöhettek is az utak és az időjárás, a legteljesebb változatosságban; nálam aztán a szállítmányon meg nem görbült egyetlen szál művirág sem.“ Ez hát az üzlet előnye, gondoltam.

Hirtelen — vagy nem is, az csak akkor tűnt fel hirtelennek — derengeni kezdtek előttem az üzletben rejlő sajátos lehetőségek. Elmenőfélben az öreg még megjegyezte: „Ha ezért ötezer sok, akkor itt az autózásnak befellegzett.“ Visszalépett, s mint egy kiérdemesült házőrzőt, tenyerével végigpaskolta a fekete autót.

„Ne Izéljen, öregem — mondtam lázas kétségek közt —, vevő vagyok. Jó karban van ez a járgány, s azt hiszem, ez a maga érdeme.“

„No, ki vele! Nincs készpénze, s a viszontlátásra” — mondta.

„Ne vacakoljon, apafej! Vevő vagyok, csak nem hagy...”

„Nem hagyhatja hogy höbörödöttnek nézzék, mi?“

Igaza volt az öregnek, de azzal, hogy kimondta, döntéshez segített: „Csak nem hagyja, hogy fizessek. Viszont azt is megmondhatom, érdekes lenne tudni, mi lehet maga az unokái szemében.“

Az öreg az ajkai közt füstölgő csikkről új cigarettára gyújtott, bizalmasan hozzám hajolt, s így szólt: „Az ötezer az szentírás. Rajtam kívül nincs az a tökkelütött, aki ennyivel beérné.“

„Áldomás is lesz“ — biztattam az öreget s mialatt gazdát cseréltek a kocsi papírjai és a pénz, azt is eldöntöttük, hogy a pinceborozóban tegyük ünnepélyesebbé az üzletkötést. Igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy mint gyakorlott sofőr, egyetlen átfogó pillantással fel tudom mérni a kocsi összes hiányosságát; utána olyan birtelenformán vágódtam a kormány mögé, hogy abból kitűnjék: most előbbi észrevételeimet ellenőrzőm.

A borozóig már én vezettem a kocsit. Kezes jószágnak mutatkozott, feldobogott tőle a szívem. Csoda hát, hogy alig hallottam valamit a történetből, amit az öreg mesélt valamit arról, miért nincsenek unokái, holott lehettek volna. Ködös emlékezetem alapján is állíthatom, hogy az akkor elfogyasztott pezsgőnek benzinszaga volt. A pincehelyiség kőboltozata alatt drótrácsos lámpák árasztották böjti fényüket

— pontosan olyan lámpák voltak, amilyenek a tehénistállók falaira vannak szerelve. Újabb történetével — ezt a történet egyetlen balesetről szólt — az öreg azt szerette volna bizonygatni, hogy nem ő volt a figyelmetlen, hanem a teherautó vezetője, aki nein tartotta be a féktávolságot, de akkor már az évtizedes rutin sem segített, s megtörtént az, ami soha annak előtte: „A kocsi lódult egyet, s a hátsó üveg csörömpölése azt jelentette, hogy munkámnak befellegzett“ — mesélte. „Megtettem én mindent, amit tehettem, de a szállítmány így is poros lett.“ Ilyen zavaros dolgokat mondott, s hogy emiatt soha többé nem kívánt kocsiba szállni; munkáját azonban senki sem volt hajlandó átvenni tőle; abban egyeztek meg a főnökével, hogy az öreg új kocsit kap, amely nem hordozza majd a baleset emlékeit, az öreg kocsit pedig eladják, vagy kiselejtezik. Aztán olyan dolgokat is mondott, hogy a balesetnél talán nem is annyira a szállítmány meg a kocsi, hanem ő maga sérült meg, valahol bévül. (Éhben lehet is valami, dokikám, mert az öreg arra kért, hogy ha a kocsi bármikor elromlana, csakis hozzá vigyem javítani. Ö azt ingyen megcsinálja, mivel az jót fog tenni neki. Erre utalhat az álmaiban fel-felbukkanó kócos fej, amelyen — akárcsak saját bensőjén — igazítani nem tud, elbütykölhetne hát a baleset egyetlen megre- perálható áldozatán, az autón ... És még arra is kért, hogy lezsírozni és megmosni is hozzá vigyem a kocsit, s ő természetesen — vagyis belső meghibásodásából kifolyólag — mindezt ingyen kívánja... Az ilyesmi végtére is magára tartozna, dokikám, noha az öreghez semmi közünk.) Képzeletemet épp eléggé lekötötte a benzinfogyasztás és a sebesség arányainak fontolgatása, ezért inkább a kocsi múltját firtattam.

„Legyen nyugodt — mondta az öreg —, ha a gyár nem is, de én garanciát vállalok érte. Mert ha én azon elszállítottam valakit, kérem, nem tért az többé vissza, fiatal