Irodalmi Szemle, 1981
1981/2 - MŰHELY - Poór József: Egy évad az ezredesnél (novella)
Ekkor az ezredes katonás hangon rendre utasította Micikét, aki nem átallotta volna két erős karjában Misit az anyakönyvvezető elé hurcolni. Erre Micike valóban rosszul lett, az orvosnő pedig mentőkocsin bevitette őt a Jeruzsálem bárba. Az ezredes leisorakoztatta a fiúkat. — Alakulat — kiáltotta meghatottan. — Büszke vagyok rátok! Miska megkapta az ötven korona különjutalmat Micike életének megmentéséért. Am a fiú még azt is kikönyörögte az öregtől, hogy három napot az őrtoronyban szolgálhasson. Hogy senkivel se kelljen szólnia. Az idő a legmelegebb hónapba fordult. Volt olyan nap, amikor a tóparton tizenötezer fürdőző jött össze. Az úszómesterekre tehát még az eddigieknél is nagyobb felelősség hárult. Olykor valóságos hősök voltak. Mihelyt valami gyanúsat észleltek, az úszófő máris versenytempóban szelte a vizet, s nyeste a hullámokat a mentőcsónak orra is. Kemény férfiak voltak, egyikük sem panaszkodott a tizenkétórás szolgálatok végén. Történt egyszer, hogy az északi parton Igor volt az ügyeletes Pityuval, Ferenccel és Lajossal közösen. Igor éppen ki akart szállni a csónakból. A szigetről érkezett. Valahonnan azonban ijedt sikoltozás hallatszik. Igor ekkor újból ellöki a csónakot a parttól, Lajos pedig a szárazföldön rohan a csődület irányába. Alig tud kijutni a vízhez, de mihelyt felismerik horgonyos sapkájáról az úszómestert, utat nyitnak neki. — Végre —, sóhajtanak fel az emberek. Valaki a vízre mutat, s egy követ is felvesz: — Ott merült el — mondja, s a jelzett irányban elhajítja a követ. A nők kétségbeesetten sikoltoznak. Lajos szemére húzza a búvárszemüveget, a vízbe ugrik. Megérkezett Igor is a mentőcsónakkal, s ő is nyomban alámerült. A partra néha csönd szakad, a fölkavart víz elcsitul, csak itt-ott törnek légbuborékok a felszínre. A déli parton a főtörzs megkapta a jelentést. A festő begyújtotta a motorcsónakot, a járművön műszerek, injekciók, oxigénpalack és egy fiatal orvosnő. Az északi parton Igor már kilábolt a vízből, karjában egy tízesztendős formájú gyermekkel. A kisfiút fejre állították. Száján ömlött kifelé a víz. Mesterséges légzést adtak neki. Két katonatiszt tört magának utat a tömegben. Egyikük kezében jellegzetes kis orvosi bőrtárska. Aztán ő is mesterséges légzéssel próbálkozott, majd a másik szívhallgatóval meghallgatta a szívműködést. — Itt már semmi sem segít — dünnyögte maga elé. Elővett egy injekcióstűt. A tűt a fiúcska szívébe döfte. A gyerek néhány másodperc múltán megmozdult. Ez volt az utolsó mozdulata. Ekkor érkezett meg a készültségi orvos mentőcsónakja. Folytatták a mentést. Kedd reggel volt, a parton egymás mellett ült a kilenc úszómester. Egyikük sem szólt. Nézték a kék vizet, a hűsítő vizet, a gyilkost. Még ide is elhallatszott Igor és az ezredes kötekedése. Kapa elment Igorért, hogy visszahozza őt a fiúk közé: — Próbáld megérteni: Kihúzol egy embert, él, az állam ezt is megfizeti, s az öreg is megtoldja, még jobban is, mint amikor élve húzod ki a szerencsétlent. Ez az ő dilemmája. De mindenképpen ki kell hoznod a partra. De ha kihúzol egy ilyen hullát, akkor majd megértesz mindent. Ezzel Kapa félrevonult. Kapa, aki már kihúzott egy tetemet tíznapi keresés után. De kezében maradt a holttest bőre, húsa, mert már foszladozott. Igor, ennek ellenére sem békült meg. A fiúk hangulata ettől még nyomottabb lett, s ellenséges pillantásokkal méregették őt. Az ezredes kijött a fiúkhoz, hogy felrázza őket: — Úszómesterek vagytok! Igor, hozz egy csónakot, megyünk az északi partra. A fiú a csónakot vízre tolta. Az öreg példás nyugalommal utánaszólt. — Nehogy ez legyen az utolsó utad! Igor erre kifarolt a csónakkal a mólóhoz, megfogta a fapallót, s kivárta, míg az öreg beszállt.
