Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - MŰHELY - Poór József: Egy évad az ezredesnél (novella)

Megindult a stopperóra. A hat „bevált“ rr-indent látót!, de azért várakozással nézett a dolgok elébe.

N. Pista lebukott a víz alá, s r-'zelődöt* orr egy darabig. A napsugarak egészen a fenékig hatoltak. A tó alját ..áiú vizinövényzet borította, itt-ott hínárok törtek fölfelé. A fiú aztán azt gondolta, hogy ideje lesz fölbuknia, elővette fürdőnadrágjából a követ, és felmerült,

— Megvaaan — kiáltotta az ezredes felé, majd mély lélegzettel alábukott és úgy úszott ki a partra.

Az öreg megnézte a követ. — Jó mondta. — Fölvesszük őt, Kapa?

A főúszó viszont tudta a dolgok lendjét. Egy úszómester ne hencegjen, ne szem- telenkedjen holmi harminc méteres víz alatti úszással. Mert az öreg utóbb még ezt is műsorba iktatja.

— Főnök — ő volt az egyetlen, aki így szólíthatta az ezredest, mert értették egymás nyelvét —, ez a fiú talán beteg. Előbb, amikor beleszaladt a vízbe, láttam, hogy a gatyája nincs rendben. Érti, nem? Beteg a szerszáma.

Az ezredes végignézett az úszómestereken. Kapa rájött, mi a kívánsága.

— Banda, sorakozó! Vigyázz!

A pamacsbajszú elégedett vigyorral vonult el a hat segéd és a három zöldfülű előtt. A festő még ott ücsörgött a fa alatt.

— P. Ferenc, G. Lajos felvétetett — pattogtak a szavak. — N. Pista sorsáról döntsön a főúszó.

Kapa katonásan előlépett a sorból.

— Főnök, legyen az ön kívánsága szerint, mi meg magunk között szeretnénk tudni a festőt. Kedves, bolondos pofa — mondta végül enyhítő körülményként.

Az ezredes hirtelen az órájára nézett, beleegyezően intett, s elrohant, mert közel- gett a Nagyfőnök érkezésének ideje, s a Nagyfőnök, úgy látszik, olyan hatással volt az ezredesre, mint az ördögre a szenteltvíz.

Mikor az öreg elvonult, a hét segéd lerohanta és kemény viadalban öt perc alatt a kísujjuktöl a fejük búbjáig sárral kente be a három újoncot, s már röpültek is a vízbe. Aztán hét korsó sör következett a nagy izgalomra, s ezzel megtörtént az avatás. Majd két gitár került elő, s egy szék ütőhangszernek, s már kész is volt az úszómesterek zenekara. Mindössze három parancsolatot ismertek: 1. Az ezredes mindenható; 2. ezért a duma fölösleges; 3. amit a főúszó, vagyis Kapa mond, azt tanácsos abban a pillanatban megszívlelni. Duma lehet, de fölösleges és nedves következményei lehetnek. A régebben alkalmazottak fölöttesei a később fölvetteknek.

Az öreg nyugdíjas ezermester szólította a festőt. Teherkocsin kerti földet hoztak a rózsaültetvényhez. A fiú szó nélkül fogott egy szerszámot, s dobálta le a rakományt, majd fölült a tetejébe és rágyújtott egy cigarettára. Elbámészkodott a tó felé, észre se vette a földkupac előtt álló ezredest.

— Csak meg ne váltsd a világot — kiáltott rá a fiúra. — Hát már megint gon- dolkodol?

Alighogy befejezte a mondatot, s el sem juthatott haragjának kiteljesedéséig, megállt mellette egy fekete hatszázhármas. Az ezredes bepillantott az ablakon, s máris fölrántotta az autó ajtaját.

Az úszómesterek csak az ordítozásra eszméltek. Az ismerős hangra mindegyikük a helyére rohant. Hobó, Igor és a két Miska belemártották fejüket a vízbe, aztán nedves hajukat a fülükre tapasztották.

Kapa beszaladt a vöröskereszt szolgálatosához.

— Készülj egy biztos gutaütésre — ijesztett rá a fiatal orvosnőre.

Az ezredes mégsem kapott gutaütést. Viszont már másodszor mondott fel a festőnek, aki az üdvözlés során összetévesztette a hatszázhármas sofőrjét a Nagyfőnökkel. Ez még nem is lett volna baj. Ök is szépen visszaköszöntek a Jó napot!-ra. Az ezredes közben megajándékozta vendégét egy zsák jófajta kerti földdel. A zsákot maga az öreg fogta, a szórakozottságában a festő észre sem vette, hogy a Nagyfőnök kezébe lapátot nyomott. Akkor jött csak rá, hogy valami nincs rendjén, amikor a jószívű, adakozó ezredes arca először pirosba, majd zöldbe, aztán újra pirosba váltott.

— A mozgás egészséges — mondta a fiú félszegen.

— Az — nyugtázta mosolyogva a Nagyfőnök.