Irodalmi Szemle, 1981
1981/2 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái II. (előadás)
Hubik István A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR FORDÍTÁS ÁLTALÁNOS PROBLÉMÁI Amint a történeti vázlatban láttuk, a magyar fordítás a kezdet kezdetén — és még utána is sokáig — létfeltétel volt, a megmaradást, a beilleszkedést biztosító ismeretek ez úton áramlottak be a nemzet tudatába. Részünkre a nemzetiségi lét ehhez hasonló helyzetet állandósít. Egyenjogú polgárai vagyunk a hazának, beleértve a művelődés, az anyanyelven való művelődés jogát, a magyar tanítási nyelvű iskolákhoz való jogot is. Az viszont már az állam, az állam tanügyi szerveinek joga, hogy az egységes képzés érdekében előírják az egységes tanrendnek megfelelő azonos tankönyvek használatát. Ezen nem lehet és nem is érdemes vitatkozni. Vagyis fegyelmezetten tudomásul vesszük, hogy a tankönyveink zömükben fordítások. (Kivéve persze a szorosan vett anyanyelvi oktatás tankönyveit.) Iskoláink ügye tehát a tankönyvek fordításának színvonalán áll vagy bukik. Az okos szlovák tankönyv jó fordításából pontosan annyit okosodhatik a magyar gyerek, mint a szlovák gyerek az eredetiből, és nem is lehet ennél jobb reklámja a magyar iskolának. Tankönyvet az fordít jól, aki otthonos a tárgykörben, és akinek megvan a kellő nyelvkészsége. A szakmai pontosságra törekvés ürügyén mentegetni szokták a fordítás nyelvi hibáit. Pedig nem lehet szakmailag sem pontos az, ami nyelvileg nem világos, nem szabatos, és nem hangzik • magyarul és magyarán. Nemegyszer afféle sajátságos tolvajnyelvvel találják szemben magukat. Ám a tolvajnyelv célja az, hogy az avatatlanok (a galerin kívüliek) elől elrejtse az igazi mondanivalóját. Eszembe jut itt egy fogalom: az értekező próza eleganciájának fogalma. Milyen nagy elismerést és tiszteletet tud maga iránt kelteni egy színvonalas nem szépirodalmi fordításszöveg, mely világos, pontos, és csillog benne az értelem! Nos ezekben a kritériumokban kell jeleskednie tankönyvfordításunknak. Ha egy gyatra magyarságú szépirodalmi fordítás kerül a kezünkbe, legfeljebb félredobjuk, de a gyerekeink, akik vagy húsz százalékkal képviselik a csehszlovákiai magyarságot, nem dobhatják félre a tankönyvet, hiszen attól függ az iskolai boldogulásuk (vagy abban gyökerezik a kudarcuk), ami aztán egész életükre kihat. Amint fentebb szó esett róla, Janus Pannonius a „semminél a gyenge is több“ jelszóval ajánlotta egyik fordítását Mátyás királynak. Eltekintve attól, hogy az udvari humanisták egy kis álszerénységért nem mentek a szomszédba, a tankönyvek fordításában mi ezt az elvet Igazán nem tehetjük magunkévá, és határozottan el kell vetnünk. Inkább az az elv vezéreljen bennünket, hogy a rossz fordítás, függetlenül az eredetitől, rossz könyv, és nem több, hanem végső soron kevesebb a semminél. Mert amint Bárczi Géza már idézett könyve szerint is a nyelv a közös munka megszervezésének eszköze, ugyanúgy eszköze a gondolkodásnak, és a kettő kölcsönhatásban van egymással. Amely szöveg nem világos, nem érthető, illetve nemcsak egyféleképpen érthető, az egy tankönyvben rossz szöveg. Ha fordítás, rossz fordítás, és nem alkalmas eszköz a befogadó Ismereteinek gyarapítására, sem a gondolkodásának fejlesztésére. Világos tehát, hogy tankönyvkiadásunk a belső szükséglet ellátása szempontjából kizárólagos szerepet tölt be, de fokozott és senkire át nem hárítható felelősség nehezedik Is rá. Tankönyveink istápolói ráadásul nehezebb helyzetben is vannak, mint
