Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái II. (előadás)

hasonló szerepkörben bárki más. Vegyük mindjárt az Intézményt. A dolog természetéből következőleg még csak kisebb mérvű közös könyvkiadást sem folytat magyarországi kiadókkal (mint például a politikai vagy a mezőgazdasági kiadó magyar szerkesztősége), és teljesen magára van utalva. Tapasztalatból tudom, mennyi segítséget nyújthat a kontrollszerkesztés, milyen fontos az a bizonyos „harmadik szem"'. Ha — hellyel-közzel — csupán annyi a tennivalója, hogy megnyugtasson, az se kevés! Persze mi üdvösét tehetne a kontrollszerkesztő az olyan szöveggel, amelybe a szerkesztőnek beletörött a bicskája?! Mert hát a szerkesztő nem varázsló, nem csodatevő lény, nem tud holtakat feltámasztani, és a halva született fordításból a legnagyobb szerkesztői erőfeszítéssel sem varázsolhat a célnak megfelelő, épkézláb könyvet.

Magától értetődik, hogy a kiadóhoz hasonlóan- a tankönyvfordítók helyzete is mostohább, mint a szépirodalomban tevékenykedő fordítóké. Évről évre százával jönnek be a világirodalom válogatott művei: a magas színvonalú magyarországi műfordítás megannyi remeke, van mit mintául venniük, van miből tanulniuk műfordí- dítóinknak. De mire támaszkodjék a tankönyvfordító, miből okuljon, honnan vegye a mércét? Nos, nem tehet okosabbat, mint hogy valamilyen úton-módon beszerzi a megfelelő magyarországi tankönyveit, és arra támaszkodik. Nyelvi színvonal és terminológia szempontjából jobb forrás nincs, rosszabbat pedig nem szabad beérnünk. A csehszlovákiai magyar gyerek ugyanannak a nyelvnek ágán fakadt rügy, mint a magyarországi, és az iskola feladata, hogy — nem utolsósorban a tankönyvekkel

— biztosítsa részére a kifejlés feltételeit. Aztán ott vannak az egyéb segédkönyvek, az új fogalmak állandósult elnevezését is rögzítő lexikonok. No meg persze a kitűnő nyelvszótárak: a magyar enciklopedikus irodalom reneszánsza jóvoltából az értelmező szótár és a tanácsadó szótár mellett van már új szinonimaszótárunk is. Forrás, segédkönyv tekintetében nem lehet hát ok panaszra; van mihez nyúlniuk tankönyvfordítóinknak is, van hol eligazodást keresniük. A rátermettség mellett hajlandóság kérdése az egész.

De lássuk most már az előrebocsátottakat a tények, a valóság tükrében. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a tankönyvfordításunk színvonala hullámzó (néha mér egy könyvön belül is, pedig az impresszum egy fordítót tüntet fel). Szép számmal mutatkoznak tankönyveinkben a frazeológiai és terminológiai bizonytalanság jelei. Az emberben olykor feltámad a gyanú, hogy a fordító, amellett, hogy nyelvileg nem áll a feladata magaslatán, a tárgyban sem eléggé otthonos. Bizonyos nyelvi és szakmai sablonok élnek ugyan benne, s ezeket jól ■ is használja, de amire nézve nem él benne kész sablon, annak visszaadásával nem tudott elfogadhatóan megbirkózni. Nem a szavakat nem értette, egy-egy szlovák idióma szavait, azokat értette, ha nem, segített magán a szótárral — a mondanivalót nem értette tökéletesen, sem azon a nyelven, amelyről, sem azon, amelyre fordított. Önként adódik a tanulság, hogy a szakmai szempontból jól megválasztott fordítónak is lépést kell tartania a korral, nem hányhat fittyet a tudományok fejlődésének és a fejlődéssel együtt járó új fogalmaknak, amelyeket nevükön kell nevezni, illetve amelyeknek a nevét meg kell tanulni, vagy legalábbis meg kell keresni, mert máskülönben tökéletlen lesz a for dítás, és tökéletlen lesz a tankönyv.

Dióhéjban ezek az általános észrevételeim, amelyek egyformán vonatkoznak mind a természettudományi, mind a honismereti tárgyú tankönyveinkre. Nem tagadom persze, hogy most frissiben inkább ez utóbbiak tájékán időztem el hoslszahbtan. Azért, mert elsősorban ezek kerültek a kezem ügyébe. Mindazonáltal nem állhatom meg, hogy el nei mondjam egy tanulságos élményemet, mely a természettudományi tárgyú tankönyveinkhez fűződik. Évekkel ezelőtt egy érettségi felé tartó diák azzal fordult hozzám, hogy segítsek rajta, felelnie kell szerves kémiából, de nem érti, ami a könyvben van. Elővettem a Révai lexikont, kikerestem benne a megfelelő címszavakat (többek között a szőlőcukorról volt szó). A szorongás hamarosan felengedett, a gyerek szemlátomást megnyugodott, és másnap jól felelt. Pedig a Révai lexikon nem is tartozik a műfaj legújabb termékei közé.

Nos, a honismereti tárgyú tankönyveink: a történelem és a földrajz. Átnéztem néhány történelemkönyvet, amelyekben — az apróbb zökkenőket leszámítva — szépen gördülnek a tiszta, világos, érthető mondatok. A földrajzkönyvekről már nem beszélhetek ilyen megnyugtató jó érzéssel. Persze, egy-két könyv nem feltétlenül ad hű