Irodalmi Szemle, 1981

1981/2

E számunkat Lőrincz Gyula Voszpominanyie — Emlékezés — című könyvének képanyagából vett válogatással illusztráltuk. A könyvet közvetlenül a háború után adta ki a budapesti Cserépfalvi kiadó. Alább a könyv orosz nyelvű előszavának magyar fordítását közöljük.

Én emberre sohasem emeltem fegyvert, s az utóbbi években, amikor az ölést hősiességnek és vitézségnek tartották, minden lehetőt megtettem, hogy kitérjek az értelmetlen, vad mészárlás elől. Aki kelet és nyugat határán élt, az tudja, hogy ez nem volt könnyű. Nem gyávaságból cselekedtem így, hanem emberi meggyőződésből.

Ellentétes érzelmekkel gondolok az elesett katonákra, akik üres jelszavakért áldozták vérüket. Láttam megtévesztett honfitársaimat, akik hamis meggyőződéssel, idegen érdekekért mentek a voronyezsi harctérre és más harcterekre, ahonnan nem volt visszatérés. Mi csupán a halottak iránti tiszteletből küldünk fekete koszorúkat az elhagyatott sírhantokra, nem állíthatunk katonáinknak mint hősöknek emlékművet, miként azok a népek, amelyek függetlenségük durva megsértése miatt fogtak fegyvert, s az emberi jogok védelmében vesztették el legjobb fiaikat.

Én nem rajzoltam hamis eposzt a háborúról, mert egy olyan nemzetnek a fia vagyok, amely a háborúban való részvételéért csak mélyen lehajtott fejjel járhat, és verheti a mellét, fennhangon ismételve: az én vétkem, az én igen nagy vétkem.