Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - KRITIKA - Mészáros László: A történelem vonzásában

állításokból, ill. tényekből is: „A vasvári béke 22 évre megpecsételte Érsekújvárnak és környékének a sorsát. Ez a két évtized viszonylag békés körülmények között telt el. Az elmenekült lakosság visszatért a falvakba, és megindult a békés munka”. Vagy: „Az oszmán birodalomban minden földterület az állam tulajdonát képezte” (Blaskovics).

9. A következtetések felvillantásával kapcsolatos hiányérzetet ugyanis egy olyan gyanú táplálja, mintha a közölt adatokból levonható következtetések nem lennének összhangban az adott tárgyról, korról kialakult (kialakított, elfogadott) általános nézettel. Vegyük például Ahmed pasa kegyes alapítványának esetét. De hasonló a helyzet a Toldy- körrel, Rovara Frigyessel, és talán a komáromi politikai harcok, pólusváltások egyné- melyik mozzanatával is. Lényegében arról van szó, hogy mindig pontosan tudnunk kell, a hierarchikusan rendezett valóság melyik szintjén elemezzük ős értelmezzük az eseményeket. Más, makrostrukturális és rendszerű kategóriákkal ragadjuk meg és fejezzük ki a világpolitika, az osztályharc, az ország történelmi alakulását és összefüggéseit, és mások lehetnek az elemi és mikrostrukturális szintű összefüggések egy regionális, egy lokális viszonyrendszer keretében. Ahmed pasa esetével élve; az elnyomó feudális nagyhatalom elleni felszabadító harc idején regionális béke és lokális fejlődés, jólét is létezett. Léteznie kellett, hisz az elemek, az elemi szintű mikrostruktúrák léte a rendszer létének alapvető feltétele. S logikailag az elemviszonyok általánosítása ugyanúgy helytelen, mint a rendszerviszonyoknak az elemekre való általános ráerősza- kolása.

10. A kötet több tanulmánya is részlet egy hosszabb munkából, esetleg monográfiából. Nézetem szerint ez a szerkesztői gyakorlat megkérdőjelezhető, hiszen a már amúgy is speciális téma további szűkítése egy részletre csupán bizonyos averziót válthat ki a nem pontosan abban a szakban dolgozó kutató részéről. Az olvasótábor szélesebb köréről már nem is beszélve. Jelentős fogyatékosságként könyvelhető el az is, hogy némelyik dolgozat nehezen fogadható el tudományos igényű tanulmányként (Dodekné, B. Kovács). Helyenként a nyelv, a szerkesztés is döcög (Vadkerty, Dodekné, B. Kovács). Többek között ez is tárgya lehetne egy majdan megírandó tanulmánynak az elkövetkező Űj Mindenesek valamelyikében.

11. És ha már a megírandó témáknál tartunk, íme néhány javaslat:

— Nemzetiségi lételmélet és nemzetiségi létgyakorlat;

— A kétnyelvűség problémái a) elméletileg, b) szociológiai felmérések tükrében;

— A magyar falu Szlovákiában;

— Műszaki értelmiségünk szociális és nyelvi problémái;

És így tovább.

12. Még néhány konkrét megjegyzést némelyik tanulmányhoz. Püspöki Nagy szerintem helyenként mintha csak Ti tus Kolnikkal vitatkozna. Nem egy tudományos munkának formálisan is része ugyan a polémia, de szerintem a saját eltérő vélemény, elmélet stb. közreadása már az eltérő nézetek címzetes kritikája nélkül is polemikus. Püspöki Nagy viszont egy rövid fejezetben felvázolja a boldogfai római kori sírfelirat jelentőségét, tehát formálisan is levonja a következtetéseket és felvillantja az összefüggéseket. Ez az, ami a többi dolgozatok javarészéből hiányzik. Számomra hiányosságnak tűnt fel még az is, hogy a szerző csak jelzi a csonkítás tényét, de a miértjére már nem utal. „A római kori latin feliratok leggyakoribb rövidítési formája a szó első vagy utolsó néhány betűjelének felvésése az egész szó helyett. Ennek a rövidítési eljárásnak szaknyelvi neve a csonkítás (truncatio). Ez a módszer — mint arról alább is meggyőződhetünk — esetenként igen sok olvasási lehetőségre ad alkalmat”. Lehet, hogy a szakemberek számára triviális tény ez a csonkítás, de én nem egészen értem az okát. Más területekről

— irodalom, tudomány, jog — ugyanis szinte szószátyárokként ismerjük a rómaiakat. Nehéz elhinni, hogy csupán takarékoskodni akartak a bevésendő betűk számával.

Popély tanulmányához csak annyit, hogy talán jobban, bővebben, árnyaltabban kellett volna jellemezni a Toldy-kör egész munkásságát, mert annak tevékenysége nem minden időszakban és nem minden területen volt mindig pozitívan értékelhető. A BartfJk Dalegylet mellett például a dzsentri- és kvaterkairodalmat támogatta. Viszont Popély tanulmánya már így, részletként is inspiráló lshet epikánk és drámaírásunk számára.