Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - NAPLÓ - Ordódy Katalin: Visszanézve a Vajdaságra

ses könyve jelent meg eddig, magyarra, szlovákra, románra is lefordították. A sajtó, a kritika elismerő figyelemmel kíséri munkásságát. Mire befutunk Újvidékre, hogy én még néhány napig ott tartózkodjam, ő pedig tovább utazzon Panöevóba, már két barát búcsúzik egymástól, mikor kezet fogunk.

Újvidéken gazdag program vár. Látogatások a rádió magyar és szlovák osztályán, de minek is sorolnám a szerkesztőségeket és kiadóhivatalokat. Járok a harmincnégy fokos szeptemberi hőségben, egy estébe nyúló kellemes és tartalmas délutánt töltök Bori Imre vendégszerető otthonában, Torok Csaba úgy készít velem interjút, hogy észre sem veszem, s a végén még ebédelni is elvisznek a Dalmáciába. De ebédre hív meg a szép Ljubica Stojanovic is, aki megérkezésem esős estéjén gondjaiba vett. Hannelore, a német kolléganő is a vendége. Már a megszokás nem is tudatosítja bennem, hogy a társalgás három, sőt négy nyelven is folyik, hiszen a háztartást vezető néni magyarul is tud valamennyire.

Micsoda öröm, egyik este elcsípek egy színházi előadást is. Weöres Sándor költői játékával, a Holdbéli csónakos-sál lép föl a Tanyaszínház. Az épület, ahol az előadást tartják, olyan, mint egy ütött-kopott falusi mozi. Erről azonban megfeledkezem, köszönet érte a színészek szép, tiszta szövegmondásának, ami külön élvezet volt. Látható kedvvel és szeretettel alakítják a figurákat, néha talán egy-egy fokkal harsányabban a kelleténél, de a költő mindvégig jelen volt a színpadon. A rendezést is elismerés illeti.

Újvidék zöld város. Sok a fa, a virág, szép nagy park a város szivében, s a gyönyörű Duna-sétány! Atellenben Pétervárad erődje kényelmesen, szélesen elnyújtózva hever a dombon. Petúr bán valamikori fészke, de Savoyai Eugen emlékét is őrzi, aki nem várta meg a falak közt az ostromra induló török sereget, hanem egész hadával lerohant, s a közeli síkon ütközve meg velük aratta ragyogó győzelmét.

Slmin Magdával, a vajdasági rádió volt igazgatójával ballagunk fel a várlépcsőkön. Arcát megszínezi az öröm, ahogy mutogat, beszél a várról. Szemmel láthatólag nagyon a szívéhez nőtt, s büszke rá. Hadfiak helyett most sokpénzű vendégek lakják. Arra gondolok, hogy a Putnik- ban mibe kerül egy éjszaka, s hogy itt mibe kerül, azt már elgondolni sem merem. Magda végigvezet a reggeliző szobán, az ebédlők termein, ahol szinte csak láb- ujjhegyen merek lépkedni és a szavam is suttogássá halkul. Ekkora fényűzés megbénítja az embert. Különben egy árva lélek sincs sehol.

A kinti, kerti asztalokkal teli hatalmas terasz aztán más. Különféle történelmi regények alapján úgy képzelem, hogy valamikor itt tanították vívni az ifjakat, itt sorakoztak a marcona harcosok, ha riadót fújtak. A hotel lenyűgöző előkelőségétől felszabadultan gyönyörködöm a túloldali képben. A Duna másik partján fekvő várost egyszerre egészen közel érzem magamhoz. Az ember áll és bámészkodik, s váratlanul kitárul benne egy kapu, képes befogadni, magába zárni egy látványt, egy magasba nyúló templomtornyot, egy egész várost.

A földszinten végigfutó helyiségek boltozatos ajtajai többnyire már csukva vannak. Rendkívül eredeti ötletnek tartom, hogy ezeket a hodályokat atelierekké alakították. A szokástól eltérően ide alig-alig szűrődik be fény, ha nincs az ajtó sarkig tárva. Szemérmesen bekukkantok, ahová még lehet, mindig is érdekeltek a festők műhelyei, szeretem a képeket.

Magda személyes jó barátja, Petar Mojak, az ismert festőművész, még nem zárta be a vaspántos ajtót. Ott ül a vendégei köi- zött, az asztalon üvegek, poharak, kávéscsészék, élénk beszélgetés, illetve képvásár folyik. Körülnézek, a szoba hátsó része kétszintes, a művész, ha itt éri az este, meg is alhatik odafönn. Képek és képek, fönt és lent, a falak mellett, az állványokon, minden sarokban. Megragadnak a markáns ecsetvonásokkal, elragadó kifejezőerővel megfestett portrék, melyek jellemrajzok is egyben. Szívesen fest írókat, s az írók szívesen ülnek neki. Míg a modellek szavakkal festenek, addig ő ecsetjével írja le találóan külső, belső habitusukat. Franz Kafkán, Miroslav Anti- óon, Fehér Ferencen kívül több más írót is megörökített vásznain.

Elbűvölve és sajnálkozással lépek ki a műterméből, ahová egyszer még szívesen visszatérnék.

Magdánál vacsorázom, nézzük a TV-hír- adót, de pillantásom el-elkalandozik egy képre, Mojak-portré, Magda lánya néz le róla komoly tűnődéssel.

Észre sem veszem, peregnek a napok, már az utolsó délutánt töltöm itt. Az elmúlt napok élménysűrűjén át közelebb