Irodalmi Szemle, 1980
1980/8 - LÁTÓHATÁR - Bernardinová Éva: A jó szó (elbeszélés)
Eva Bernardinová A JO SZÖ A falu végi dombtetőn, mely jóval magasabb volt, mint amilyenek általában a falusi: templomdombok lenni szoktak, állt egy ház. Ilyen helyen nálunk aligha építenének az emberek templomot, legfeljebb, ha boszorkányt égetnének. Pedig gyönyörű hely volt. A domboldalt sűrű gyepszőnyeg borította ... de a falusi gyerekek csak a lejtő alján látszottak. Följebb, ahol csipke- és kökénybokrok nőttek, senki sem ment. Oda pedig, ahol a csipkerózsa összefonódott a fekete bodzával, oda már végképp nem. Ott állt azr a házikó, a sűrűség közepén. A faluból látni sem lehetett. Amikor virágba borult a domb, a falusiak szerettek gyönyörködni benne; először a cseresznye virágzott, a cseresznye után a kökény, végül pedig a körte. Mindez egymás hegyén-hátán nőtt itt. Az emberek mecsodálták a virágözönt, de sétálni máshová mentek. A nap ide jókor felküldte sugarait. Korábban ért oda, mint a faluba. Olyan volt a napsugár, mint a kisfiú, aki siet a nénikéjéhez, mert jólesik hallania,, milyen sokat nőtt azóta, amióta a nénje nem látta őt, és hogy milyen szép. Olyan volt, mint az ajándékért szaladó kisfiú. Még korán van. Egy madár felcsipog, aztán újra elszenderedik. A fa is alszik még. Am a fiú már nem bír tovább várni. Egy hessintéssel felébreszti a madarakat, és szétszórja őket a tájon. Már harsog a nappal vidám vetése! Minden ébredezik! Csak a házikóban szunnyad még mindig a cssnd. A fiú topog a tornácon, körülnéz, mi újság errefelé... A bodzabokor a virágát kínálja..., a csipkerózsa úgy mosolyog rá, mint cuppanós csók után a kislány, mindent beborít a harmat, az égbolt kék, mint a nefelejcs ... Az ifjú lényt öröm és ámulat tölti el, úgyhogy egy pillanatra szinte magánkívül van- a gyönyörűségtől. Azután átszalad az udvaron, és a fal mentén odalopózik az ablakhoz. Befurakodik a kis ablakon. Keljen fel, nénémasszony! Én vagyok az, a napocska! Terina felébredt és azon nyomban összeszorította a jobb öklét. Érezte tenyerében a baltanyelet. Jól van. Ogy találta, hogy általában minden jól van. Minden az ég világon. Kellemes meleg áradt szét a testében. De aludni már nem fog, jól kialudta magát, =lég volt az alvásból. És az ablak felé fordulva elmosolyodott. — Megint egy jót durmoltunk — mondta fennhangon, jó nagyot ásítva. — Felkelünk! Egy-kettő! Ma aztán nagy lakomát csapunk! A kutyák fürgén leugráltak az ágyról. Csak a legkisebb, egy vörös szőrű kölyökkutya aludt tovább, mintha mi sem történt volna. — Adolfek — mondta Terina gyengéden —, hát nem hallottad? Óvatosan kiszabadította a bal könyökét, és a rőt fejecskét leengedte a szalmazsákra — Nézzetek csak ide, hát nézzétek ezt a lusta kis szőrmókot. A kutyák rásandítottak Adolfekre, aki most egymaga birtokolta az egész ágyat, majd felsorakoztak az ajtó előtt. A gazdasszonyuk is felkelt, vakarózott egy kicsit, aztán kilépett a ragyogó napfényre.
