Irodalmi Szemle, 1980
1980/8 - LÁTÓHATÁR - Bernardinová Éva: A jó szó (elbeszélés)
A kutyák a dolgukat végezték, ő pedig az eget kémlelte. Az égbolt olyan tiszta volt, mintha az angyalok kisöpörték volna. A madarak ide-oda röpködtek' a fekete bodzabokrokoról a háztetőre, aztán ismét vissza; Terina csodálkozva bámulta könnyed suhanásukat. Előrenyújtott nyakkal odaszaladtak hozzá a tyúkok. — Hess, szégyentelenek! Csak nem azt várjátok, hogy máris etesselek benneteket! Kapirgáljatok, minek van lábatok! Megzörrent az ajtó. A, kialud.ta magát az úrfi! Adolfok megiramodott feléje, de abban a pillanatban visszarándult, mintha valamit elfelejtett volna. — Ahogy nézem, még botladoznak a lábacskáid. A kiskutya felemelte az orrát, és rámosolygott Terinára. A bundája szépen csillogott a napfényben. — Szép vagy, kutyuskám — hízelkedett neki Terina, mire a karcsú Adolfek felszökkent a magasba, akár egy mókus. De gazdája nem kapta az ölébe, hanem hagyta, hogy lehuppanjon a földre. — Még mit nem, aranyoskám — mondta az asszony —, akkor egész nap semmit sem csinálnánk... hiszen tudod, hogy ma nekem húsért kell mennem! ... No, gyere — mondta sokat ígérőén —, megnézzük, milyen az idő odalenn. Félrehárította a sűrű gallyakat. — Odalent bizony köd van — vigyorodott el —, lent a faluban köd van, itt fönt meg szépen süt a napocska! Sőt... paradicsom ez Itt! — És hálásan az égre emelte tekintetét. Körüljárta az udvart, kikerülve a csalánost, és megállt a kis kamillarét szélén... A fiatal bodzafa, amely észrevétlenül egészen a házikóig jutott, koronájával már emelni kezdte a tetőt. — Hej, de erős vagy — mondta elismerően Terina —, egy szép napon még a tetőt is ledobod a fejem fölül, nekem meg az orromba csorog az eső! Ősz fejével ódahajolt a tejfölszínű bodzavirágokhoz. — Micsoda illat! Dé az egerek nemigen szeretik ám a szagodat! Ki kellene sütnöm néhány bodzavirágot, suhant át az agyán.... csak nem tudom, találok-e valahol tojást... Átkutatta a helyeket, ahová szívesen jártak tojni a tyúkok, de mindössze egy tojást talált. Egy tojás miatt pedig tüzet sem érdemes rakni. Feltörte a tojást és kiszürcsö'Ite. A két fél tojáshéjat egymásba dugta, és az ajtó mögött fehérlő halomra vetette. Fogta a seprűt és néhányszor végigsiklatta az udvaron. — Jó füvecske nő Itt, nyúlnak való. Észrevett egy kamillavirágot, mely a ház előtti kis járda kövei közül kandikált ki. — Micsoda ritka vendég — csapta össze Terina a kezét, és félrelökött egy lapos követ. — Hadd legyen több helyed ... A kutyák az előszobában vinnyogtak a bevásárlótáska mellett. — Készülődünk lassan, készülődünk? — azzal kihúzott a táskából egy csomó piszkos újságpapírt, és bement vele a szobába. A fél szoba a padlótól a mennyezetig tele volt gondosan összehajtogatott ócska papírral. A kutyák tisztelettel nézték, amikor Terina kinyitotta a szekrényt. Az ajtó belső oldalán egy ovális alakú tükör függött, melyet már megvakított az idő. Terina kivett a szekrényből egy rózsaszín kendőt, és rászorította a szemére. Egyszeriben minden rózsaszínű lett: az ágy, a hosszú csövű kályha meg az újságkötegek a fal mentén... a kutyák pedig kismalacoknak látszottak ... Terina a fejére kötötte a kendőt. Elhatározta, hogy a pipacsos ruháját veszi fel. A ruhát átvetette az ágy támláján. Kitől is kapta ő ezt? Marvannétól? Nem, a bíróné ajándékozta neki, egy hubertuszkabáttal meg egy szürke sárcipővel együtt. De a kalocs- nit most nem húzza fel, mert nem esik az eső. Inkább azt a fehér cipőt veszi fel, amit a szemétben talált... és persze felteszi a gyöngysort, a rózsaszín gyöngysort, amit a búcsúból hozott. A búcsúból egy rózsafüzért is hozott, de az nem olyan szép, mint a gyöngysor... Még nem öltözködik fel, még korai az idő. A mészárszékben ilyenkor sok az ember, a boltosnénak nem passzolna, ha Terina most menne húsért. Ö csak akkor léphet be a boltba, ha az emberek már elmentek onnan . .. A kutyák kifutottak. Keresztültörtettek a sűrűségen. Valaki jön. Minthogy a kutyák szünet nélkül csaholtak, Terina kiment az udvarra, és kilesett a bozót mögül, össze
