Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Zalabai Zsigmond: A metafora mélystruktúrája (tanulmány)
egységek, amelyekben bizonyos lényegi vonások azonosak vagy hasonlók, ugyanakkor más vonások egyediek, megkülönböztetők.4 A Tóth Arpád-l „arany tó” (’nap’) metaforában azonos vonás pl. a kerekség, a fényesség képzete, egyedi, megkülönböztető a nedvesség megléte, illetve hiánya stb. A metafora tehát paradigmatikus jellegű, mert a hasonlóság mellett tartalmazza a különbözőség mozzanatát is. G. N. Leech szerint a „metaforaszabály” lényege az állítás: F figuratív jelentés olyan, mint L laterális (szó szerinti) jelentés; azonosságról azonban, lévén szó költői csalásról, nem beszélhetünk.5 A metaiorázó költőt szemfényvesztőhöz hasonlíthatnánk, aki olykor — lásd a kiszólásos metaforatípus idézett példáit vagy az alábbi, föltételes módú igealakokat — le is leplezi magát. „Boglyas, fakó haja beillenék / Repce-petrencének” (Petőfi S.: Kuityakaparó); „Azt hinné az ember: élő tilalomfa” (Arany J.: Toldi) W. Nowottny joggal szögezi le tehát, hogy analógián nem érthetünk csupán hasonlóságot.6 K. Bürke sem hiába hívja föl figyelmünket arra, hogy A és B jelenségkör sohasem lehet azonos egymással.7 A metaforát a különbözőség legalább annyira izgatja, mint a hasonlóság, hangsúlyozza I. A. Richards is8. A szemantikai kölcsönviszony — W- Nowotny találó kifejezésével élve — afféle igen-nem kapcsolat,9 W. K. Wimsatt szerint antitézisszerű jelenség.10 W. B. Stanford is úgy véli, e kettősség nélkül a metafora nem is működhet igazán.11 Galvano della Volpe szerint a metaforává válási folyamat ismeretelméleti előfeltétele a hasonlóság a különbözőségben: a metafora mint logikai—intuitív komplexum a hasonlóság és különbözőség dialektikáján alapul.12 Közös képben psrsze csak az egymással valamilyen markáns tekintetben rokon képzetek egyesülhetnek. Példaként idézzünk föl egy fiktív párbeszédet:13 Kolumbusz: A világ olyan, mint egy narancs. Izabella: Hogy érti ezt, Kolumbusz? Olyan színű a világ, mint a narancs? Kolumbusz: Ogy értem, a világ azért olyan, mint a narancs, merít mindt a kettő gömb alakú. Ahol nincs közös tertium comparationis, ott metafora sem jöhet létre. A 17^es szám, írja P. Henle, hasonlít ugyan az elefánthoz a tekintetben, hogy mindkettő különbözik a holdtól, de ez a nem lényegi hasonlóság nem elegendő, hogy metaforikus kapcsolatba lépjenek egymással.14 A példa meggyőzőnek tetszik; mégis, hadd bizonyítsuk — és éppen számok kapcsán! —, hogy az emberi tudat még az egymástól igen távoli jelenségek között is képes fölfedezni a lappangó hasonlóságot: „A költő Čapek egyetlen szemtanúja egy cserbenhagyásos gázolásnak. A nyomozó az autó rendszámát kérdezi tőle. — Fogalmam sincs róla, kicsit ittas voltam — feleli a költő —, de írtam egy verset azon nyomban az eset után. — A detektív elolvassa a szürrealista verset, nézi-nézi, ős nem érti. — Hogyan kerül ide Szingapúr, Malájföld? — Mert az autó barna volt. — Ahá! És az: ’hattyúnyak, kebel, dob és cintányér’? — Várjon csak — mondja a költő —, kellett ott valaminek lennie, ami Ilyesmire emlékeztetett. Gondoljon csak az alakzatokra: a hattyúnyak a kettes, a kebel a hármas, a dob s a cintányér az ötös, 235 lehetett annak az autónak a rendszáma.”15 Ez a kedves kis epizód arról tanúskodik: a metafora szemléletmód, amellyel az ember birtokba veszi a világ jelenségeit, tudatosítva a dolgoknak a különbözőség ellenére is meglévő hasonlóságát. Jó metaforának csak az bizonyul, amely mindkét követelménynek eleget tesz, s más-száz mezők között teremt kapcsolatot. Károly Sándor megkülönböztet egy „species pro specie” metaforatípust is, amelyben a társulás egyazon szemantikai osztályon belül megy végbe. A csákány szót egynémely vidéken ’gereblye’, ’fokos’ jelentésben használják. Elsősorban állat-, növény-, szerszám- és eszköznevek tartoznak e típusba, melyben a szemantikai kölcsönviszony nem tudatos, csupán a tévesztés, a névcsere idézi elő. Hasonló a helyzet a „pars pro parte” metoní- mla—metafora-típusban, amely a comb szót ’térden felüli testrész’ és ’csípő’ jelentésben egyaránt használja, vagy a már említett névtévesztés, vagy pedig a praktikus használat iránti közömbösség okán.18 A feszültség az ilyen metaforákban érezhetően kisebb, mint azokban, amelyek különböző mezőkhöz tartozó fogalmakat társítanak egymással; valójában ezek a metaforák korcsnak bizonyulnak. Korcs az a kettőskép Is, amely csak a dolgok különbözőségét állítja elénk. A metaforát ilyenkor — ha tudatos — a komikum szolgálatában áll, a szemléleti jegyek s az érzelmi-hangulati töltés másneműsége humoros hatást kelt:
