Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Zalabai Zsigmond: A metafora mélystruktúrája (tanulmány)
A METAFORA MÉLYSTRUKTÚRÁJA* „Mama ugye szép, hogy a szívecsks meg a kisököl ikrek.. Nagy László 1. AZ ANALÖGIA-ELMÉLET. „Analógiának nevezem azt — írja Arisztotelész —, ha a második úgy viszonylik az elsőhöz, mint a negyedik a harmadikhoz. (...) így például a boroscsésze úgy viszonylik Dionüszoszhoz, mint a pajzs Arészhez; a költő tehát a boros- csészét Dionüszoszhoz pajzsának, a pajzsot viszont Arész boroscsészéjének nevezheti”.1 — Mit tekintsünk e máig eleven meghatározás kulcsszavának? Az analógiát-e (görög ’hasonlóság’, ’egyöntetűség’), melynek nyomán a magyar szakirodalom a metafora két tagját a hasonlított és hasonló, ml több: az azonosított és azonosító nevekkel jelöli, avagy pedig a viszonylik igét? Mi inkább az utóbbira szavaztunk; hogy miért, arról a viszonyított és viszonyító fogalmak bevezetésekor már szóltunk. Erre ösztönöznek egyébként Károly Sándor elemzőmódszerei is.2 Terminológiájával (a metafora mint „hasonlóság”, illetőleg „azonosság”) a korábban mondottak miatt, természetesen nem értünk egyet; modellje azonban, ez kétségtelen, igen szemléletes, nyelvtani és logikai szempontból egyaránt megalapozott. Az érintkezésben, illetőleg a hasonlóságban a szerző olyan, egymástól különböző tartalmi viszonyt lát, melyet a szintagmatagok is más-más módon tükröznek vissza. A metonímiák határozós (tárgyas) vagy pedig birtokos jelzős szerkezetekben formalizálhatok: nyelv1—vei baszélés: nyelv2 (’beszéd’); búza1— földje: búza2 (’búzaföld). Az ikonok kategóriája (Károlynál: az „azonosság”) ezzel szemben vagy alanyi-állítmányi („A bánat egy nagy óceán” — Petőfi)3, vagy sajátos azonosító formában („lekopni, azaz távozni”), vagy pedig értelmezős szerkezetben („ifjúságom, e zöld vadon” — József A.) formalizálható. Az azonosítás párhuzamos szerkezetékké írható szét: a láb1 a test alsó része a láb2 a test alsó része Használhatjuk a hagyományos szófajszimbőlumokat is, melyekkel elvonatkoztathatunk a példa konkrét tartalmától, s pusztán a logikai viszonyokat jelöljük. Az N a főnév, az A a malléknév jelölője: dara1 — apró, durva, hántolt gabona N1 — A1 + A2 + A3 + N3 dara2 — apró, durva, jeges csapadék N2 — A1 + A2 + A4 + N4 E szétírásból nagyszerűen kiolvasható a metafora működési elve; leírható általa a metafora tartalma, amely részint hasonlóságokból (A1 és A2), részint pedig különbözőségekből áll (A3*-A4). Érthetetlen, hogy a szerző ezt a dialektikus mozzanatot nem vette észre, s terminológiája csupán a hasonlóságot és azonosságot hangsúlyozza. Pontosabban fogalmaz nála Jakobson, aki a metaforában a paradigma megtestesítőiét látja. Paradigmán itt persze nem csupán ’példa’, ’ragozás! sor’ értendő, hanem olyan lexikai * Részlet a szerző Tűnődés a trópusokon című készülő munkájából. Zalabai Zsigmond
