Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Bereck József: A szellem szolgálatában (elbeszélés)
Pununú becsületes neve egyébként Rigó Mihály volt, ds azt még a tanítók is csak gyászos bizonyítvány kiállításakor használták. Különben sok, háború alatt született gyerekkel ellentétben, Pununú nem volt erőszakos természetű, nem élt vissza fizikai erejével, sem egyfajta törvényen kívüli helyzetével. Egymáshoz közel ülő szempárjában aprócska meleg fények viliództak, arcáról soha le nem kopott a széles vigyor. Néha úgy tetszett, mintha maga is röstellné ezt a kifogyhatatlan derűt, hatalmas mancsával időnként letörölni igyekezett arcáról a kövér vigyort, de kevés sikerrel. Szerette, ha foglalkoznak vele, legszélesebbre talán éppen akkor húzódott a szája, amikor az ötödikes lányoik irulva-pirulva elpanaszolták B. Margitnak, az új tanítónőnek, hogy Pununú állandóan ott lődörög körülöttük a kenderáztató tónál, a micsodáját mutogatja, s néha dolga végeztével az ő pelyhes kislibáikkal törli ki a fenekét. Az új tanítónő halvány, finom vonalú arcát a lányok spontán panaszkodása kipirosította, s nem mert Pununúra nézni, aki már úgy viháncolt, röhögött jókedvében, hogy majdnem kiesett a pádból. B. Margiton heves borzongás futott végig. A tanítónő öngyilkossága után a vizsgálat megállapította, de az új szellemű oktatásügy — tekintélyének megőrzése érdekében. — szigorúan eltitkolta a terhesség tényét. És eltnütették az árulkodó naplót is, melynek néhány sebtében odavetett bejegyzését ismerem, hiszen tanítás közben vagy végeztével általában az osztályban vetette papírra a megboldogult: .. már elhiszem, hogy megütött volna, ha nem állok el a büntetéstől. A keze akkor is ugyanúgy lendült, mint most, gyorsan, indulatosan. Én akkor meghátráltam. Furcsán dobolt a teremben a csönd. A rendőr: — Prečo si to urobil?* — Pununú: — Mert meg akarta tartani magánaki — Keményen, dacosan összezárta az ajkát. A rendőr csikorgott. Egy kézmozdulattal elhessentettem a kívülről az ablakra tapadó gyerekeket. A rendőr: — Prečo nosiš do školy női?** Pununú: Mindenkinek van... Az udvaron fekete ruhás asszonyok szörnyűlködtek. A rendőr: — Ale prečo, preboha?!*** Pununú: — Fűzfasípot csinálunk, bodzapuskát... ... elsimították ... A lányok pironkodva noszogattak, nézzem csak meg, mit csinált megint Pununú. Nem nézem meg a lyukat, amit a fiú és lányvécé közti deszkafalban faragott. Csak később. Egyedül. Tanítás után három órára bezárom Pununút. Végigalussza. Elmenő- ben olyan közel lép hozzám, hogy nekihátrálok a falnak ... ..........óvatosan megpedzem K. tanfelügyelőnek, hogy szeretnék elkerülni innen. — H át semmi vonzóerő nincs bennem? Drága Margitka, én teljesen megértem magát. De egyelőre ez még megoldhatatlan. Maga mégiscsak kezdő. Én a magam részéről természetesen mindent megteszek. Meglátja, milyen nagyszerű érzés lesz majd, ha sikerül... Mintha egyenesen a pokolból szabadult volna ... ... a kufárakat a templomból kiűző krisztusi indulattal és haraggal verjem őket, tanácsolja Cs. tiszteletes a hiattanóra után. — Legyen erős, határozott, Margitka...! Látja, nekem milyen kezesek... — Az arcán szadista mosoly. Bár hiábavaló, de megint bezárom Pununút. Fölül a padra, s azt mondja: ő tudja ám jól, hogy mit akarok tőle .. Feszülten néz ... Őrület... Már régóta a szeneskamrában kuksoltam, így csak elkapott mondatfoszlányokból tudom, hogy Pununú évekre eltűnt a faluból. Aztán egy napon újra megjelent, egy szemre- való, szőke cseh nővel, kifogástalan kockás öltönyben, ravaszkás mosollyal erős szálú bajsza alatt. Mire a felnőttek társadalma is tudomást szsrzett a dologról, addigra már az egész falu legénysége — elsőül is a mindenre kapható kamaszok — odajárt a faluszéli rozzant házikóba, kitekert nyakú csibével, itallal, kolbásszal, tojással és sonkával s csak ' — Miért tetted? (szlovák) ** — Mérit hordasz magaddal kést az iskolába? (szlovák) *** — Miért, az isten szerelmére? (szlovák)
