Irodalmi Szemle, 1980

1980/10 - Vörösmarty Mihály: Az ember élete (vers)

VÖRÖSMARTY MIHÁLY Az ember élete Mint az érett gyümölcs, Az élet fájáról Hull a fáradt ember, Midőn órája szól. S erény vagy bűn, öröm Vagy bánat, miben élt, Sírjánál írva lesz, A nép Ítéletén. De mint dúlt lant után A megtört zengemény: Ogy vész el sok derék Pályája közepén. Hiába volt dicső Ifjú, szép és erős: A társaságban gyöngy A pályán elszánt hős. Hiába volt gyönyör, Hölgynek, ki látta őt, Maga, merész öröm A honfiak előtt. Míg más kincset sovárg: Ö boldogságban élt, Ha fensőbb vágyakért Adhatta életét. Önzetlen áldozat Volt tiszta élete: Az embereknek üdv, Magának dics köre. S ha lelke húrjait Az élet megüté, Oly kedves volt a hang, Mint a legszebb dalé. Hiába! mennie kellett idő előtt, Kérlelhetetlenül, A sír lehúzta őt. De aki ennyit élt, Sír el nem temeti, Sírját a hála szent Kezekkel öleli. Emléke oltva van A földbe, melyen élt Mélyen bocsátja be Megáldott gyökerét. S midőn magasra nőtt, A fának sudarán Ragyognak tettei Arany gyümölcs gyanánt. S idő és a világ Bevégzik a művet, Mit véghez jutni sors S élet nem engedett. 1854. július 12. és szeptember eleje közt

Next

/
Thumbnails
Contents