Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Búcsú BÁCSKÁI BÉLÁTÓL - Tőzsér Arpád: Volt egyszer egy nemzedék …
BÚCSÚ BÁCSKÁI BÉLÁTÓL Volt egyszer egy nemzedék... Volt egyszer egy nemzedék... — kezdhetnénk a negyveinegynéhány évesen elhunyt Bácskái Béla barátunk nekrológját. — Volt egyszer egy nemzedék, amelynek tagjai akkor indultak világhódító útjukra, akkor voltak húszéveseik, miikor a negyven- és hatvanéveseik is egyszerre évtizedekeit fiatalodtak vissza az időben, s újra indultak az akkor indulókkal. Ennek a nemzedéknek volt (tagja Bácskái Béla s e sorok írója is, aki most ilyenféleképpen a fiatalon távozó Bácskaiban nemcsak a tehetséges festőt, művészt, hanem a kartársat és sorstársat is gyászolja. A mi első lélegzetvételünk egybeesett a történelem nagy lélegzetvételével, 1956-tal, a XX. kongresszus s a nagy földcsuszamlások éveivel. S a történelemből később is kijutott mindannyiunkiimlk. Talán ezért is használódunk el gyorsabban, mint más nemzedékek. Mert bizony jószerével még meg sem szoktuk, hogy az utánunk következő rajok középneimzedékként emlegetnek bennünket, s máris sorolódunk át az „öröklétbe”, abba a nemzedékbe, amelyből hiányzanak az idődimenziók, amelyben apa lehet fiatalabb a fiánál, s az 1935-ben született Bácskái Béla lehet testvére mondjuk a nála csaknem 100 évvel idősebb Van Goghnak. Volt egyszer egy nemzedék ... Valahol a Leškó utca 16-ban kezdődött, ahol Nagy János, a talán valamennyiünknél romantikusabban lobogó szobrásznöivendék, illetve a felesége volt a főbérlő, mi pedig, a nemzedék lakásnélküli szegénylegényei a főbérliet egyik kis szobájában felváltva albérlősködtünk. Nem tudom, lakott-e ott Bácskái Béla is, de hogy a Leškó utcai éjszakákba nyúló találkozóknak, vitáknak ő is gyakori résztvevője volt, az biztos. S többnyire nem hiányzott az írószövetség klubjában rendezett szerdai összejöveteleinkről sem, ahová avantgarde hevületektől hajtva festőket, szobrászokat, zenészeket is beszerveztünk. Kedvelt vitatémánk volt a különböző művészeti ágak, nevezetesen a képzőművészet és az irodalom kapcsolata. Ez Bacslkai Bélát is nagyon érdekelte. Nekünk költőbojtároknak akkor a „metafora” volt a varázsszavunk, s az általunk metaforának nevezett képben a valóság lehető legtávolabbi, sokszor látszólag teljesen /Bácskái Béla halálára]
