Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - KRITIKA - Fazekas József: „A holnap nevében …"

jezés is elárulja), ellentétben a kor más irányzataival, amelyeket elsősorban esztétikai alapelvek vezérelnek. De hasonló következtetésre jutnak a szocialista realizmus 1932- ben megfogalmazott módszerét vizsgálva is, amelynek elméletében a valóság realista ábrázolása szocialista eszmeiséggel párosul, gyakorlatában pedig hűen követi a politika módosulását, változását.

A proletkultosok politlka^értelmezése azonban eltér Lenin felfogsától, aki a politikát a totalitásra építi fel, amelyben a stratégiának van központi szerepe, s erre építi fel művészetkoncepcióját is, amelynek központi kérdése az objektív valóság igaz tükrözésén alapuló pártosság művészi követelménye.2 A stratégia kiiktatása következtében azonban a pártosság elve elvontságokhoz, sematizmushoz vezet, amely a napi taktikai feladatok szubjektív magyarázataként, az ábrázolt valóságra kívülről „rászerelt tendenciaként” mint illusztratív művészet jelenik meg. Jóllehet, ezek a tendenciák a húszas évek második felére erősödnek fel Igazán, tehát a Proletkult hanyatlásának korában, de — módosított formában — továbbélnek a naposztovisták, a RAPP, majd a személyi kultusz évei alatt, tehát a proletár kultúra (művészet) különféle fejlődési stádiumaiban.

A kultúra folytonosságának szükségszerűségét hangsúlyozó Lenin legfőbb feladatul a kulturális örökség kritikus elsajátítását tűzi ki, hiszen az új kultúra megteremtése csak ennek ismeretében lehetséges. Ezzal szemben a Proletkult fő ideológusa (Bogdanov) a már említett okok miatt egy új kultúra megteremtésének elsődlegességét hangsúlyozza, de — elméletileg — nem utasítja el az örökség kritikus elsajátítását sem. Figyelmeztet azonban arra, hogy az elsajátítás folyamán a proletariátus könnyen reakciós, burzsoá ideológiák hatása alá kerülhet. Kalinyin és Kirillov szerint ez a hatás szükségszerű és elkerülhetetlen, ezért így ír Kirillov a Mi című versében: „A holnap nevében elégetjük Raffaellót, / Szétromboljuk a múzeumokat, eltiporjuk a művészet virágait”. Kalinyin szerint az új kultúra az intuíción alapul, ezért kialakításában csak a proletariátus vehet részt, mivel a nem proletár egyénnek nincs proletárpszichikuma. Legfeljebb gondolkodhat a proletár helyett, de nem érezhet úgy, mint a proletár, így képtelen ezek pszichikumát kifejezni. Ezért a jövő művésze kizárólag proletár lehet, mégpedig a termelésben közvetlenül résztvevő, sőt a művészi irányzatok a művészek foglalkozásai (iparágai) szerint alakulnak, és a művészet minősége a gépek minőségétől függ elsősorban. Gasztyev is a gépi termelésből vezeti le a proletárpszochológiát, és „normalizált” pszichológiának nevezi. „Épp ez a jelleg kölcsönöz a proletárpszichológiának meglepő anonimitást, ez teszi lehetővé, hogy a proletár egyént A, B, C-vel vagy 325-tel, 075-tel és 0-val jelöljük stb. ... Ez a pszichológia új munkáskollektivizmust tár fel, amelyet gépesített kollektivizmusnak nevezhetünk... E kollektív komplexusok mozgása a tárgyak mozgásához közelít, amelyekben nincs egyéni emberi alkotóképesség, hanem csak egyenletes, normalizált lépések, kifejezés nélküli arcok, lírától megfosztott lélek, amelyet már nem kiáltással, nevetéssel mérünk, hanem mano- méterrel és taxaméterrel” — írja Gasztyev (Proletarszkaja Kultura 1919/9—11). Noha a gépek, a technika nagy szerepet játszik a proletkultosok elméleteiben — még Bogdanov is a gépek ismétlődő tempójából vezeti le a munkásköltők ritmusát —, mégsem érthetünk egyet Gorbunovval, aki a proletkultosok esztétikáját „gépi esztétikának” minősíti, hiszen ez csak az egyik — ha nagyon is lényeges — pontja esztétikai felfogásuknak. A proletkultosok gépi, technicita művészetszemlélste ugyanis nem alkot olyan homogén -esztétikai rendszert, mint a kostruktivistáké, produktivistáké vagy a futuristáké, akik a világ és egyén kettészakadását nem akarják a művön kívüli valóság egy-egy szeletével áthidalni (mint volt hivatott erre a szimbolisták „világszellem”, vagy a realizmus hierarchizált világfelfogásában a „tipikus jellemek tipikus körülmények között”-elve), hanem egy új valóságértelmezés alapján (amelyben nincs semmiféle hierarchia, tehát a művészi és nem művészi elem egyenrangú része a valóságnak) a valóság totalitását az esztétikai szférán belül, magában a művészi módszerben találják meg. Mivel a proletkultosok „nihilizmusát” kellőképpen ellensúlyozza a sok riportszerű plakát-vers „közérthetősége”, utilitarisztikus-agitációs jellege, ezért nem tartják

2. Lenin szerint .. .a materializmus, hogy úgy mondjuk, magában foglalja a pártosságot, amely arra kötelez, hogy az események minden megítélésében közvetlenül és nyíltan egy bizonyos meghatározott társadalmi csoport álláspontjára helyezkedjünk”.