Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - KRITIKA - Fazekas József: „A holnap nevében …"

éveiben háttérbe szorul, az értelmiség jelenős része elfordul a felszabadító mozgalomtól, vagy éppen illegalitásban, elszigetelten dolgozik. A marxizmust csak gazdasági és politikai elméletként értelmezik, és tagadják az egységes marxista esztétikai rendszer létét. (E felfogásnak is van racionalista magva, hiszen a nagy Marx-művek még föltáratlanok, és Lenin műveinek esztétikai kiaknázása sem megy egyik napról a másikra.)

A proletkultos nézetek alapja a „proletár kultúra” vperjodista felfogása, amely főleg Bogdanov filozófiáján alapul. E felfogásnak az a legfőbb hibája, hogy a Proletkult helyét a politika, a szakszervezeti és szövetkezeti mozgalom mellett jelöli ki, amelyet a proletkultosok úgy értelmeznek, hogy a Proletkult független a párttól és az állami szervektől. Ez az autonómia természetes a szocialista forradalom előtt az Ideiglenes Kormánnyal szemban, hiszen „akkor az államhatalom merőben burzsoá volt, s a proletariátusnak az állam megkerülésével, sőt részben az állam ellenére, öntevékenyen kellett keresnie a kultúrához vezető utat” (Lunacsarszkij), de anakronisztikussá válik Október után, és veszélyezteti a párt és állam célkitűzéseit.1

A reakció időszakának bonyolultságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a ma- chizmus orosz változata, a bogdanovi empíriomonizmus elméletének kialakulása a legnemesebb forradalmi célok nevében, a forradalmi pátosz túlzott hatása alatt, Plehanov taktikai opportunizmusa bírálatának jagyében megy végbe. A társadalmi lét és a társadalmi tudat monisztikus azonosításától csupán egy lépés a kettő helyes viszonyának megfordításáig, a társadalmi tudat elsődlegességének, meghatározó szerepének hang- súlyozásáig. A szubjektum, a szubjektív tényezők előtérbe kerülése így látszólag összhangba kerül a forradalmi tömegek harcával, ezért Bogdanov elméletét sokan a bolsevik frakció ideológiájával azonosítják. E filozófiai viták szorosan összefüggnek az otzovisták, a „visszájára fordított likvidátorok” (Lenin), valamint a hozzájuk csatlakozó ultimatisták, ill. vperjodisták politikai úttévesztéseivel, akik a „tisztán proletár” forradalom kitörését várva elvetik a parasztsággal való együttműködést, lemondanak a párttevékenység legális módszereiről (Állami Duma, szakszervezetek, üzemi bizottságok stb.), ami a párt szektás elzárkózását jelenti a proletariátustól, noha a megváltozott politikai helyzet új taktikát követel. Lenin jól látja az akkori politikai irányzatok mögött rejlő forradalmiságot, és igyekszik ezeket a csoportokat a szociáldemokraták elleni harcban szövetségesként (tehát nem párton belül, mint azt a mensevikek szeretnék) a maguk oldalára állítani úgy, hogy a párt megőrizze eszmei és szervezeti tisztaságát. Ezért a forradalmi taktika érdekében „feltételes értelemben”, ti. „a filozófiát mint semleges területet hallgatólagosan kikapcsoló” (Lenin) politikai szövetséget köt Bogdanovval, de ugyanakkor kénytelen eltűrni a mensevik politikát támogató, de a filozófiában marxista álláspontot képviselő Plehanov támadásait, aki a bolsevizmust e szövetség miatt a machizmussal és a nietzscheánizmussal azonosítja. Amíg Bogdanov a filozófiát „sub specie revolutionis” (a forradalom szemszögéből — Bogdanov kifejezése) szemléli, lehetségas a szövetség.

A Proletkult esztétikai elméletének alapja az az eklektikus művészetszemlélet, amely Bogdanov filozófiáján és a II. Internacionálé vulgáris művészetfelfogásának továbbfejlesztésén alapul. A művészet osztálymeghatározottságának helyes elve azonban az alap és felépítmény mechanikus felfogása következtében, amely a felépítményt — így a művészetet is — a különféle társadalmi-gazdasági formációk közvetlen, merev „okozati” kapcsolataként értelmezi, oda vezet, hogy a művészet fejlődését és jellegét kizárólag az osztályok sajátosságaival, az osztályharccal magyarázzák, a művészi módszereket az osztályharc módszereivel azonosítják, a politika harcterévé változtatva így a művészetet. E szélsőséges tendencia kicsúcsosodását képviselő Vargyin külön irodalmi Cseka létrehozását szorgalmazza. De a proletárdiktatúra elvei félreértelmezésének, valamint a társadalmi lét és társadalmi tudat helytelen felfogásának Is számos kövatkez1. 1920-ban a Proletkultnak 400 000 tagja volt, s ebből 80 000 aktívan részt vett a különböző stúdiók munkájában. 1920-ig 15-féle folyóiratot adtak ki, a proletárírók műveit 10 millió, a proletár zeneszerzők alkotásait pedig kb. 3 millió példányban jelentették meg. Ugyanakkor a pártnak 1926. január 1-én 410 430 tagja és 117 924 tagjelöltje volt.