Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - KRITIKA - Fazekas József: „A holnap nevében …"

iKiwcTPiüK^v

Fazekas József

„A HOLNAP NEVÉBEN..."

JEGYZETEK V. GORBUNOV: LENIN ÉS A PROLETKULT CÍMŰ KÖNYVÉRŐL

A párttörténészként ismert szerző könyvének kiindulópontját az a helyes tétel képezi, hogy Lenin „a Proletkulttal foglalkozva érintette a szocialista kultúra építésének minden fontos problémáját”. A kutatás alapjául szolgáló mintegy 300 új dokumentum, amely a központi, ill. az alsó szintű (üzemi) és a középszintű (városi, járási, tartományi) Proletkult-szervezetek munkáját tárja fel, nemcsak eddigi ismereteinket bővíti, pontosítja, hanem a kutatás irányát is meghatározza. Az így előtérbe kerülő szervezeti kérdéseket azonban Gorbunov nem vizsgálja szélesebb összefüggéseiben, nem konfron- tálja L=nin kultúrafelfogásának összetettségével, de leginkább a „proletár kultúra” sokoldalú esztétikai következményeinek mellőzése, ill. hibás értelmezése-értékelése gátol meg minket abban, hogy könyvét — minden értéke ellenére — a Proletkult „teljesebb és átfogóbb” feldolgozásának tekintsük.

Ismeretes, hogy a februári forradalom idején spontán módon tömegesen jönnek létre a különféle szervezeti formákban működő, da teljes autonómiával rendelkező kulturálisnépművelési szervezetek, amelyek bolsevik irányítás alatt hasznos politikai felvilágosító munkát, és művészi tevékenységet fejtenek ki. 1917. október 16—19-én megalakul a Proletkult, mint az ország proletár kulturális-népművelési szervezeteinek vezető szerve, amely kidolgozza a munkásosztály új, „különleges” kultúrájának elméletét és építésének módját. Lenin kezdettől fogva erélyesen fellép a „proletár kultúra” tartalma (machiz- mus) és építésének módja (szeparatizmus, szektásság, nihilizmus) ellen, de ugyanakkor pozitívan értékeli a proletkultosok tömegek között végzett általános népművelési munkáját, és igyekszik ezeket a szervezeteket a párt- és állami szervek ellenőrzése alá helyezni.

A proletár kultúra létjogosultsága és elmélete az 1905-ös forradalmat követő filozófiai viták során merül fel, és elsősorban a II. Internacionálé opportunista és antidialek- tikus szemlélete ellen irányul, amely a munkásosztályt alkalmatlannak tartja önálló kultúra megteremtésére. Mehring szerint pl. az imperializmus alkonyán a burzsoázia már nem, a proletariátus még nem képes önálló kultúra létrehozására. Hasonlóan vélekedik Trockij is, aki szerint proletár kultúra nincs és nem is lesz, mivel az átmeneti korszak, a proletárdiktatúra jellege és rövidsége ezt nem teszi lehetővé; az osztálynélküli társadalom pedig már nem proletár, hanem általános emberi kultúrát hoz létre. Emelett még a szovjethatalom első éveiben is a kispolgárság van többségben, hódít a kispolgári szemlélet. Jószándékuk azonban politikai járatlanságuk, hiányos elméleti és kulturális felkészültségük miatt visszájára fordul, mivel a lerombolt régi helyébe nem állíthatnak semmiféle újat. Így szükségszerűen vagy reakciós, vagy — jobbik esetben — „baloldali” csoportok befolyása alá kerülnek és helyezkednek revizionista álláspontra. Ehhez nagymértékben hozzájárul az is, hogy a proletár ideológia a reakció