Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - FÓRUM - Szilvássy József: Színházunk ügyében

SZÍNHAZUNK ÜGYÉBEN

I.

Csavarjunk egy keveset a párbajok kezdetének szabályain: fogadjuk el — legalábbis Írásunk első részében — a Kmeczkő Mihály választotta fegyvernemet. Próbáljuk mag helyrerakni az Alom Tivadar hadparancsának bemutatójával kapcsolatos igazságot, ezúttal Gizela Mačugová és Szakolczay Lajos véleményének ütköztetésével. A magyar- országi kritikus többek között elfogultsággal sem vádolható, hiszen ő a magyar nemzetiségi színházak (Kolozsvár, Újvidék, Komárom) lelkes és kitartó látogatója, aki hozzáértően, nagy-nagy szeretettel, ám tárgyilagosan szemléli és értékeli e társulatok előadásait is. Megbízhatóbb tanúit talán keresve sem találhatnánk, ezért is idézem a Magyar Nemzet idei, július 4-i számában megjelent kritikáját, az Alom Tivadar hadparancsának bemutatójáról. Vessük hát össze a Kmeczkó Mihály által kiválasztott Mačugová-idézeteket az általam fontosnak vélt Szakolczay-meglátásokkal, s ezek után próbáljuk megállapítani, tévedett-e Szigeti László, mennyiben jogosak Kmeczkó Mihály, valamint a Magyar Területi Színház (és Thália Színpada) elmarasztalásai.

MAČUGOVÁ: „... érdeklődéssel vártam Rácz Olivér epikájának színpadi változatát, talán éppen azért, mert tudvalevő, hogy az epikus művek gazdagon áradó gondolatiságát és cselekményét nem lehet teljes egészében, minden részletre kiterjedő figyelemmel visszaadni a színpadon. Viszont ez egyáltalán nem is szükséges, mert a színpadi átirat számára az epikus mű alapgondolata és a történet vezérfonala a legfontosabb. Ezeket kell kiemelni, érthetően megfogalmazni és a színpad nyelvén úgy tolmácsolni, hogy elérjük az eredetivel egyenértékű hatást.”

SZAKOLCZAY: „... a bemutatott Alom Tivadar hadparancsa elsősorban azért kísérlet, mert nem igazi dráma. Rácz Olivér művei [Megtudtam, hogy élsz című regénye és a színművel azonos című elbeszéléskötete] szolgáltatták az alapot a színpadra íróknak. [...) Fábry Zoltán a Megtudtam, hogy élsz megjelenésekor a csehszlovákiai magyar regény megszületését üdvözölte, ... Rácz Olivérben a vox humanát köszöntötte.” Az író Fábry által felsorakoztatott pozitívumai „elsősorban erkölcsi értékek, nem művésziek; ha közel is engednek az ezer alakban fölbukanó hős — Rácz Olivér kívánta ennyi alakban látni szereplőjét — kis és »nagy« harcainak megértéséhez, a drámai összeütközéseket önmagukban nem adják.”

MAČUGOVÁ: „Ebben a dramatizált formában úgy árad a történet, mint egy érdekfeszítő elbeszélésben — tele apró konfliktusokkal, ki-kirobanó összeütközésekkel, szatirikus gúnnyal, csipkelődéssel, parodisztikus és groteszk helyzetekkel úgyhogy erősen és tartósan lebilincseli a néző figyelmét.”

SZAKOLCZAY: „Az átdolgozásban arctalan maradt Alom Tivadar [Hernádi], sok arcával együtt is. [...] Kötődései felszínesek, cselekvési területe esetleges, arca, alakja szét folyó. Csak úgy ált al áb an van: könnyű [álom] alakja lélegzik, mint a fű, fa, virág, a maga természetességével támaszt föl halottakat, leckéztet meg vezérkari tiszteket, készíti elő a nagy támadást, amely — nézete szerint legalábbis

— világ föltámadás [forradalom] lenne egyben. Az Alom Tivadar hadparancsa novelláiban a hős nem ennyire kiszolgáltatott; rejti a tekervényes — s krúdys világában némi öniróniát is felmutató — stílus; könnyedén, édesbúsan meséli kalandjait. [...] De a színpadon nincsen pardon. A sekélyesség fölnagyítódik, ami nyomtatott műben köny-