Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - FÓRUM - Kmeczkó Mihály: Álom Tivadar hadparancsa ügyében
gesebb. Lassan már szólásmondássá válik, hogy a csehszlovákiai magyar színpadi művek túlnyomó többségét bárki bárhol megírhatta volna, annyira jellegtelenek téma- választás és időszerűség tekintetében. (Az időszerűség követelménye alatt elsősorban nem azt értem, hogy ha az ENSZ meghirdeti a nők nemzetközi évét, akkor a szerzők a mai nők általános társadalmi helyzetéről írjanak drámát...) Igen kevés a velünk foglalkozó, rólunk szóló, minket láttató, értünk ágáló, drámai művek száma. Színjátékaink többsége szerint mintha nem is ikeresnénk a helyünket, a súlyunkat, az értékünket ebben a társadalomban, abbén a világban, ezen a golyóbison ... Nos, visszatérve a szóban forgó színjátékhoz (s a balöle készült produkcióhoz): úgy tetszik, hogy az Alom Tivadar hadparancsa s az ezt megelőző Mint fű fölé az árnyék című darabokkal új szakaszának kezdetén áll [illetve az előző szakasz — a gyökér- eresztés”, a „fészekrakás” — végéhez érkezett) a csehszlovákiai magyar drámaírás. Ebben a műnemben is bekövetkezett az önmagunkkal való szembenézés időszaka. (Színjátszásunkban már tart ez a folyamat, gondoljunk csak A beszélő köntös új és korszerű értelmezésére vagy az Egy lócsiszár virágvasárnapjának műsorra tűzésére stb.) A színház ösztönzésére tollat fogó új szerzők szándéka — készülő drámájuk — is ezt sugallja. Az igaz, hogy ezek a darabok — beszámítva a bemutatásukhoz szükséges „átfutási” időt — csak néhány év múlva kerülnek színpadra, mégis úgy vélem: jótékony türelmünkre érdemesek. S ami az Alom Tivadar hadparancsa című színjátékot, illetve produkciót illeti: tematikai és minőségi változást jelent színházkultúránkban — azaz drámaírásunkban, színjátszásunkban és a közösséggel való kapcsolatban egyaránt. Az értéke tehát elsősorban ebben keresendő. A feladatunk persze továbbra is változatlan: elmélyültebb és átfogóbb szemléletre (szemléletváltoztatásra?], dialektikus gondolkodásra ösztönözzük magunkat; s arra törekedjünk, hogy jelt hagyjunk magunk után, különben senki sem hiszi el, hogy éltünk ... Kmeczkó Mihály
