Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - FÓRUM - Kmeczkó Mihály: Álom Tivadar hadparancsa ügyében

lexiójában kinyilatkoztatja: narrátori szövege elhangzása után tudtam, most ennek

kell következnie, most annak, sőt, a harmadik vagy negyedik bejött jelenet után már azt is tudtam, itt még csak látszólag sem történhet meg minden..., mert e darab öntörvényűén klisészerű.”

Erről azonban szóljon a következő fejezet, mégpedig oly módon, hogy szembehelyez- zük egymással Szigeti és Mačugová fejtegetéseit. (A Szigeti-idézetek megértése céljából tanácsos megjegyeznünk, hogy írásának címe: Levélféle Alom Tivadarhoz.]

4.

Szigeti: „Tulajdonképpen szerencsém van, hiszen Rácz Olivér prózájából már régebben megismertem Ont, de mint vélekedjen Önről az a néző, aki becses személyével a MATESZ Thália Színpadán találkozott először?”

Mačugová: „Színházukat többek között főleg az jellemzi, hogy igyekszik színre vinni minél több eredeti, olykor nemcsak hazai szerzőtől származó művet.”

Szigeti: „... elkoptatott szólamok a háborúról, a szerelemről, a költészetről, frázisszerű megfogalmazások a világról, ami (sic!) hamis pátoszként visszhangzik a nézőtéren ...”

Mačugová: „Őszintén örülök, hogy megismerhettem Rácz Olivér műveit, legalábbis munkásságának azt a részét, amelyből a színpadi átirat készült. Kimondottan értékes irodalom ez, telítve mély emberi érzésekkel, lendületes háborúellenes pátosszal, érdekesen megírt és nagy drámai feszültséget hordozó kis találkozásokkal, álmokkal vágyakkal, csalódásokkal stb. Lélektanilag gazdagon és árnyaltan s olyan pontosan érzékelteti az emberi típusokat, hogy nem csodálom, ha inspirálóan hatott főleg a rendezőre, aki valószínűleg a legnagyobb részt vállalta ebből a közös munkából.”

Szigeti: .. vitathatatlan, kedves színpadi Álom Tivadar, hogy Ön a Szűcs János és Kmeczkó Mihály tollával formált átiratban nem nyomdai, hanem nyelvtani (sic!) értelemben vett kliséemberkévé zsugorodott, akinek lényege a klisé maga.”

Mačugová: „... érdeklődéssel vártam Rácz Olivér epikájának színpadi változatát, talán éppen azért, mert tudvalevő, hogy az epikus művek gazdagon áradó gondolatiságát és cselekményét nem lehet teljes egészében, minden részletre kiterjedő figyelemmel visszaadni a színpadon. Viszont ez egyáltalán nem is szükséges, mert a színpadi átirat számára az epikus mű alapgondolata és a történet vezérfonala a legfontosabb. Ezeket kell kiemelni, érthetően megfogalmazni és a színpad nyelvén úgy tolmácsolni, hogy elérjük az eredetivel egyenértékű hatást.”

Szigeti: .......e darab öntörvényűén klisészerű. Ugyanis klisészerű az átdolgozás.”.

M

ačugová: „A darab szerkesztése tudatosan nem klasszikus; a szerkezetből hiányzik a hagyományos gradáció, a hagyományos konfliktus és annak hagyományos megoldása. Ebben a dramatizált formában úgy árad a történet, mint egy érdekfeszítő elbeszélésben — tele apró konfliktusokkal, ki-kirobanó összeütközésekkel, szatirikus gúnnyal, csipkelődéssel, parodisztikus és groteszk helyzetekkel —, úgyhogy erősen és tartósan lebilincseli a néző figyelmét.”

Szigeti: „... a sokszor alig megfogható benső mozzanatok”-ból, „a szellemi működés és érzelemvilág inkáb sejtett mint ismert állapotaidból... „viszonylag kevés maradt a színpadi változatban ...”

Mačugová: „A dramatizálok dolga talán csak annyiból volt könnyebb, hogy jó irodalom volt a kezükben és egyszer már együtt dolgozott a rendező a dramaturggal Kmeczkó Mihály hasonlóan konstruált Mint fű fölé az árnyék című tragikomédiáján. A közös munka eredményeképpen a megrázó, háborúellenes, fájdalmas felkiáltáson kívül a költőien elvont hangnemet is érezhetően érvényre juttatták ...”

Szigeti: „Gondolom, az Ön rendezője, Szűcs János tapasztalta már, hogy a régi eszköztár kevéssé használható voltát leginkább olyankor érezni, amikor, ha nem is a kimondhatatlanhoz, legalább a nehezen eljátszhatóhoz kell megfelelő formát találni. Ekkor úgyszólván minden jelenethez, a dramaturgia összes rejtjeleinek megfejtéséhez külön kulcsot kellene találni, és a darab tanúsítja, ezzel az ellenállással neki is meg kellett (volna) küzdenie, szembe kellett (volna) néznie.”

Mačugová: „Bizonyára nem volt könnyű vállalkozás Rácz történeteit drámai formába önteni. Viszont nem tudom, könnyű volt-e vagy sem összehangolni a dramaturgiai és