Irodalmi Szemle, 1980
1980/1 - FIGYELŐ - Mészáros László: Ami a jegyzőkönyv mögött van
itt a helye, hogy a felfedezés bátorságának hiányáért már nemegyszer (okkal vagy ok nélkül, most ne firtassuk] elmarasztalt Magyar Területi Színház dramaturgiája vajon helyesen járt-e el, amikor éppen a Cliziát találta felfedezésre érdemesnek? Ahhoz ugyanis nem fér sok kétség, hogy Machiavelli mester, korának, tehát a reneszánsznak, s az olasz Cinquecen- tonak ez az egyik legnagyobb és legjellegzetesebb gondolkodója, drámaíróként bizony nem tartozik sem a legnagyobb, de még az értékesebb és jellegzetesebb szerzők közé sem. S bár színművei árnyalják ugyan a róla alkotott képet, ám mind a sikerültebb Mandragóra, mind a nála erőtlenebb Clizia érvénytelennek, múzeumokba — színművekről lévén szó, drámakötetekbe, színháztörténetekbe — való holminak bizonyul. S mégcsak az sem szünteti meg ez utóbbi avíttságát, ha a Csendes László által emlegetett emberi „kéterkölcsűség” gondja — amiről a rendező szerint ez a darab szól — még napjainkban is időszerűnek mondható. A Clizia alkalmi mű, de nem az alkalmi művek javából, mert nem képes szabadulni (s aligha lehetséges megszabadítani) az őt életre hívó alkalom nyűgeitől. Még akkor sem, ha a Cliziát, ezt az érdeklődésünket, figyelmünket csak röpke ideig ébren tartó művecskét a kassal társulat igyekezetének köszönhetően aránylag kultivált előadásban láthattuk. „Üzenetein” ma már legfeljebb csak mosolyogni tudunk, de nem azért, mert „vérbő, szatirikus komédia” varázsolható belőle, inkább csak helyzeteinek, tréfáinak, példálódzásainak naivitásán szórakozunk. S ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt ez a szlnrevitel, hogy ismét Igazolva lássuk azt a régóta közismert tételt, mely szerint esetenként igencsak éles különbség lehet a művészi megjelenítés értéke és a művészileg megjelenített érték között. Vagyis a Thália Színpad mentette ugyan, ami a Clizlából menthető volt, vagy amit képes volt menteni belőle, ám kiderült, hogy a mentési akcióra fordított igyekezet értéke és a kimentett holmi értéke nem fedi egymást. S így hiába mondhatók sikeresnek és helyénvalónak a mű szövegébe való beavatkozások (az átigazítás Gyüre Lajos munkája) — kezdve néhány szerep (Palamede, Ramondo) törlésétől és néhány új szerep (Kleofás testvér, Mi- nistráns) beiktatásától, néhány szerep (Pírro, mint Nicomaco udvari bolondja) találó értelmezésén és átértelmezésén (pl. Doria) keresztül egészfen egyes jelenetele törléséig, s másoknak — Machiavellinél nem szereplőknek (pl. az ágyjelenetek) a darabba való beírásáig; hiába voltak Platzner Tibor jelmezei és díszletei ötletesek és igen-igen praktikusak; hiába vallanak Csendes László rendezői eszközei jó érzékű mértéktartásra; hiába tűnnek jó értelemben kiegyensúlyozottnak a színészi teljesítmények — Kiss László okos-szerel- mes Cleandroja, Mázik István bohóckodó Pirroja, Csorosz Klára szájas Doriája, Csendes László leheletfinoman ironizáló Kleofás testvére, Gombos Ilona éltes-élces Sofroniája, László Géza mafla Eustachio-- ja, Gyurkovics Mihály kéjenc Nicomacoja és Lengyel Ferenc kissé oroszosra sikerült, ám mégis elfogadható Damonéja, valamint Szoby Gabi csupa-kecs-csupa-báj Sostratája; mindez elégtelennek bizonyult a Clizia feltámasztásához. S így a Ma- chiavelli-mű színrevitele sem magát a maestrót, sem a nézőt nem szolgálta, mert nem szolgálhatta igazából. (ti) Ami a jegyzőkönyv mögött van Jegyzet Alekszandr Gelman új drámájáról Alekszandr Gelman Mi, alulírottak című drámáját Moszkvában Oleg Jefremov rendezésében a MCHAT együttese, Valentyin Plusek rendezésében pedig a Szatíra Szín-r ház játssza nagy sikerrel. A bratislavai. Hviezdoslav Színház 1979 októberében tűzte műsorára az államdíjas Pavol Haspra rendezésében. A Prémium és a Visszajelzés után Gelman újabb negatív visszacsatolással jelentkezett. A Mi, alulírottak alapját ugyanis' szintén a szocialista gazdasági viszonyok torzulásainak a feltárása és bemutatása; * Alekszandr Gelman színművét Éjszakai utazás címmel Elbert János fordításában a szegedi Kisszínház is bemutatta.
