Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Fülöp Imre: A kos története
A KOS TÖRTÉNETE Gara) Edét, a szakszervezet elnökét nemigen bántotta, hogy az igazgató lemaradt a szolgálati útról. Tett ugyan néhány sajnálkozó megjegyzést, de csak azért, mert Homolka Ervin, az igazgató nemrég kinevezett helyettese is ott volt. Homolka szívből sajnálkozott. Alig várta, hogy két-három napot megfelelő környezetben tölthessen az igazgatóval. Erre pedig sohasem kínálkozott kitűnőbb alkalom, mint ez a köizép-szlová- klai út, melynek az volt a célja, hogy kiválasszák a telket, ahová a vállalat űj, sorrendben immár a harmadik nyaralóját építik. A feladat tehát nem tűnt fel túlságosan fárasztónak, hacsak a véget nem érő evést-ivást nem nevezzük annak. Szerencsére ezen a téren igazán kiváló a teherbírásuk. Poharazgatás közben úgy beférkőzhetett volna az igazgató elvtárs bizalmába — gondolta Homolka —, hogy talán már sosem kellene semmilyen veszélytől tartania. Gondosan felkészült a barátinak ígérkező beszélgetésekre. Még arra is gondolt, hogyan terelje majd a szót a neki megfelelő témákra, kérdésekre, ha esetleg az igazgató nem említené meg őket. Pontosan eldöntötte, kiről mit mond felettesének. És íme: fuccs a nagy alkalomnak! S ez úgy lesújtotta, hogy a földművesszövetkezetben (melytől a vállalat a telket vásárolja) a sárga földig leitta magát. Garaj Ede is hasonlóan cselekedett, bár ő elégedettségében öntött fel a garatra, hisz a szakszervezet igazán jól jár a telekkel. A vállalat dolgozói áldani fogják érdemeiért. Polák Róbert, a gépkocsivezető egyszerűen (különösebb ok nélkül) követte a példájukat. Elvégre, ha nem ül volán mögé, a sofőr is beszeszelheit. Reggel elbúcsúztak vendéglátóiktól, s útra keltek. Fejfájásra egyikük sem panaszkodott, bár kivétel nélkül megtehették volna. Kivált Homolka elvtárs, aki már maga sem volt benne egészen biztos, attól fáj-e a feje, hogy este a pohár fenekére nézett, vagy attól-e, hogy az igazgató otthon maradt. Vajon mi lehet az oka Húrban távolmaradásának? — töprengett. Újból és újból meghányta-vetette magában az ügyet. Az igazgató utasítására a kocsi előbb a szakszervezet elnökéért, majd őérte ment. Végül megállt az igazgatóságon, hogy Hurbant felvegye, s ha nincs ott a megbeszélt időpontban, induljanak el nélküle. Hátha csak késett valamilyen váratlan oknál fogva, s most dühöng, amiért nem várták meg! Vagy netán utánuk jön, hogy ellenőrizze őket? Hogy meggyőződjék arról, hogyan képviselték a vállalatot? Nem ártottakje a jó hírének? Homolkát megannyi kérdés gyötörte. A szakszervezet elnöke előkoftorta az egyik, útra kapott, kisüstivel megtöltött üveget. — Húzd meg, Homolka elvtárs! — nyújtotta oda a vállalat második emberének, mintha segíteni akarna a baján. — Az illatából ítélve ugyanaz van benne, mint amit reggel ittunk. — Gondolod, hogy segít? — kérdezte Homolka, s miután nyugtázta Garaj Ede minden kétséget kizáró arckifejezését, kezébe vette a fiaskót. Előbb csak egy kicsit nyelt belőle, majd két kiadósabbat, mintha azt kívánná hangsúlyozni, hogy utitársának igaza van. Garaj Ede tanácsa őszinteségét hasonlóan bizonyította. S az út folyamán ez a jelenet többször megismétlődött. Tíz óra tájt Homolka Ervin kérésére a kocsi megállt egy völgyben. Utasai kiszálltak, s közös megegyezéssel lepihentek a fák hűvösében. Közelükben birkanyáj legelészett. Fülöp Imre
