Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Hykisch, Anton: Mesterek (kora (regényrészlet)

(Kezdettől fogva itt dolgozott. Ulrika asszony vezette ide, kinyitotta a rozsdás lakatot és azt mondta: Tegye második otthonává. Járjon Sebestyén nyomában.)

— Hozok zsindelyt.

— Mit?

— jön az ősz, leszakad az eső.

— Mi dolgod a zsindellyel, Hans?

Hans Huni vállat vont:

— Ácsként tartom fenn magam.

— Nem szégyelled magad, Huni mesterlegény? — tördelte a kezét Jorg. — Fafaragósegéd létedre zsindelyt árusítasz.

— Szükségem van a pénzre, mester — csendesedett Hans hangja. — Tanád alatt találtam egy szemrevaló asszonyt. Lehet, hogy összeházasodunk.

— Látod, jó városban kötöttünk ki. Hát a lázadásotokkal mi van? Segített?

— Nem volt hiábavaló. A bányabirtokosok felemelték a béreket. A király nemrég elismerte, hogy az új rézpénz rossz, csak feleannyit ér, mint a régi. Megtiltotta az árak emelését. Látja, győztünk. így a bányászok visszatérhettek a munkájukhoz. — A mesterhez hajolt. — De kapcsolatban vagyunk, tudunk egymásról. Bármikor csatlakozhat hozzánk. Számítunk kegyelmeddel.

Jorg kitért a válasz elől.

— Jól szárad a fám?

— Két gyönyörű darab! Nagyszerű hársfák. Még kell nekik egy hónap ...

— Jó szárazon kaptam őket a céhtől. Állítólag legalább háromévesek.

— Igen. Nemsokára faraghat. Nagyon siet vele.

— Ha akarod, hozd el a zsindelyt.

— Csakhogy jó lenne, mester, ha minél előbb...

— Nincs pénzed?

— Van egy csomó adósságom. Sok fát kellett vásárolnom. A zsidely nem fogy egyenletesen. Tartozom a fáért, nem győzök annyit eladni.

— Ugyanakkor a mások dolgába dugdosod az orrod. Ha eladósodói, ki húz ki a dutyiból?

Huni elszomorodott.

— Segítek magamon, mester.

— Nem így gondoltam. Tudod, hogy nem hagylak el. De óvatosnak kell lennünk. Ne hívjuk fel magunkra fölöslegesen a figyelmet. — Körülnézett a műhelyben. — Tudod, milyen boldog vagyok, hogy még nem felejtettem el dolgozni? Ügy örülök a fa illatának, a forgácsnak, mint még soha.

Az ács ránézett a sarakban álló rendetlen fekvőhelyre.

— Itt lakik?

— Addig, amíg nem találok mást, és össze nem szedem magam egy kicsit.

— Kegyelmed is megházasodhatna, mester.

— Dolgozni akarok. Semmi mást. Minden egyéb várhat.

— Van létrája? Megnézem a tetőt. Kiszámítom, hány zsindelyre van szükség.

Kis idő múlva Jorg hallotta a segéde lépteit a korhadt tetőn. Megnedvesltette az ujjait, és nekilátott a lesütött szemű Borbála arcának formálásához.

Mikor Hans Huni lejött a padlásról, Jorg odaadta neki a műhely kulcsát.

— Ha nem volnék itthon, rakd le a zsindelyt a pitvarban és dolgozz. Délután ás este a Fő térre meg látogatóba járok.

Huni elvette a nagy kulcsot, gondosan begöngyölte egy rongyba, és a derékszíjába dugta.

12

Áttetsző színekkel köszöntött be a szeptember. A kék ég és a sárguló fák kéznyújtásnyi közelségbe kerültek. Az ember könnyebben lélegzett. Jorg a környéket járta. Az elbűvölő dombokon fenyőfák zúgtak. A perlekedő verebek csivitelése emberek közelségét jelezte. Váratlan helyeken, lekaszált füvű, bűbájos dombhajlat mögött járgányok fája nyikor-