Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Hykisch, Anton: Mesterek (kora (regényrészlet)
(Kezdettől fogva itt dolgozott. Ulrika asszony vezette ide, kinyitotta a rozsdás lakatot és azt mondta: Tegye második otthonává. Járjon Sebestyén nyomában.) — Hozok zsindelyt. — Mit? — jön az ősz, leszakad az eső. — Mi dolgod a zsindellyel, Hans? Hans Huni vállat vont: — Ácsként tartom fenn magam. — Nem szégyelled magad, Huni mesterlegény? — tördelte a kezét Jorg. — Fafaragósegéd létedre zsindelyt árusítasz. — Szükségem van a pénzre, mester — csendesedett Hans hangja. — Tanád alatt találtam egy szemrevaló asszonyt. Lehet, hogy összeházasodunk. — Látod, jó városban kötöttünk ki. Hát a lázadásotokkal mi van? Segített? — Nem volt hiábavaló. A bányabirtokosok felemelték a béreket. A király nemrég elismerte, hogy az új rézpénz rossz, csak feleannyit ér, mint a régi. Megtiltotta az árak emelését. Látja, győztünk. így a bányászok visszatérhettek a munkájukhoz. — A mesterhez hajolt. — De kapcsolatban vagyunk, tudunk egymásról. Bármikor csatlakozhat hozzánk. Számítunk kegyelmeddel. Jorg kitért a válasz elől. — Jól szárad a fám? — Két gyönyörű darab! Nagyszerű hársfák. Még kell nekik egy hónap ... — Jó szárazon kaptam őket a céhtől. Állítólag legalább háromévesek. — Igen. Nemsokára faraghat. Nagyon siet vele. — Ha akarod, hozd el a zsindelyt. — Csakhogy jó lenne, mester, ha minél előbb... — Nincs pénzed? — Van egy csomó adósságom. Sok fát kellett vásárolnom. A zsidely nem fogy egyenletesen. Tartozom a fáért, nem győzök annyit eladni. — Ugyanakkor a mások dolgába dugdosod az orrod. Ha eladósodói, ki húz ki a dutyiból? Huni elszomorodott. — Segítek magamon, mester. — Nem így gondoltam. Tudod, hogy nem hagylak el. De óvatosnak kell lennünk. Ne hívjuk fel magunkra fölöslegesen a figyelmet. — Körülnézett a műhelyben. — Tudod, milyen boldog vagyok, hogy még nem felejtettem el dolgozni? Ügy örülök a fa illatának, a forgácsnak, mint még soha. Az ács ránézett a sarakban álló rendetlen fekvőhelyre. — Itt lakik? — Addig, amíg nem találok mást, és össze nem szedem magam egy kicsit. — Kegyelmed is megházasodhatna, mester. — Dolgozni akarok. Semmi mást. Minden egyéb várhat. — Van létrája? Megnézem a tetőt. Kiszámítom, hány zsindelyre van szükség. Kis idő múlva Jorg hallotta a segéde lépteit a korhadt tetőn. Megnedvesltette az ujjait, és nekilátott a lesütött szemű Borbála arcának formálásához. Mikor Hans Huni lejött a padlásról, Jorg odaadta neki a műhely kulcsát. — Ha nem volnék itthon, rakd le a zsindelyt a pitvarban és dolgozz. Délután ás este a Fő térre meg látogatóba járok. Huni elvette a nagy kulcsot, gondosan begöngyölte egy rongyba, és a derékszíjába dugta. 12 Áttetsző színekkel köszöntött be a szeptember. A kék ég és a sárguló fák kéznyújtásnyi közelségbe kerültek. Az ember könnyebben lélegzett. Jorg a környéket járta. Az elbűvölő dombokon fenyőfák zúgtak. A perlekedő verebek csivitelése emberek közelségét jelezte. Váratlan helyeken, lekaszált füvű, bűbájos dombhajlat mögött járgányok fája nyikor-