Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Hykisch, Anton: Mesterek (kora (regényrészlet)

a tervezett szobor, és így Rössl Borbálát csaknem életnagyságban formálhatja meg. Az apjaura elégedett lehet.

Gyorsan, csaknem hanyagul dolgozott. Forgatta a kis Rössl lányt, egyengette rajta a gazdag redőkben leomló halványkék kelmét. A redők a mozgás kifejezésének támogatói. A drapéria titka egyre újabb ötletekre ösztönözte. Jorg arca már fehér volt, akár a molnáré, egészen belemerült a redőzésbe, egyre át- meg átdolgozta. Borbála alázatosan, szemlesütve állt, ha a mester hozzálépett, és rosszul megtisztított kezével rendezgette a derekán az új ruha redőit, remegett szemérmében vagy izgalmában.

— Megengedi? Én bizony hörpintek egyet, ha a kisaszony nem is akar. — Jorg kivette a serleget a modell kezéből. Egy agyagkorsóból töltött bale bort. Nyár vége volt, a műhelyben minden bűzlött, Jorg izzadt, de nem merte levetni az ingét a riadt Borbála előtt.

— Megpihenhet egy kicsit. Üljön le, Borbála kisasszony.

Borbála felpillantott, és habozva leült. Óvatosan leemelte fejéről az arannyal kivarrt magas főkötőt, és az asztalra helyezte.

— Vigyázzon, bepiszkolódik! — Jorg elhúzta a vízzel és leülepedett gipsszel teli tálkát.

Figyelte a lányt. Borbála szűkszavúsága izgatta. Mindig egytagú szavakkal felelt, halkan, mintha tartana a férfi támadásától. Jorgot izgatta az a nyugalom és egykedvűség, ahogyan ez a leányka élt. Egy melegház fülledt levegője vette körül, s a fülledtséget a nyár még fokozta. Nem lenne neki jobb egy kolostorban? Megrázkódott. (Kirabolt kolostorok Szászországban, a tömeg elől menekülő apácák. J Bizonytalan kilátás egy gazdag selmeci hajadon számára.

Kezét a vízbe mártotta, és mindketten figyelték, ahogyan a gipsz lepotyog hosszú ujjairól.

— Tudja, miért kell kelyhet tartania a kezében?

Borbála megrázta a fejét.

— A kehely karcsú, s a tartalma nemes. Toronyra emlékeztet. A fogságra, amelybe Szent Borbálát vetették.

— Borbálát nem toronyba zárták.

— Helyes! Kegyetlen atyja barlangba záratta.

— És onnan csoda által szabadult ki — ezt csaknem kiáltotta a kis Rössl lány. Azután észbe kapott, és ismét lesütötte a szemét. (A szobornak lesütött szeme lesz, határozott Jorg.)

— Ogy bizony. A barlang falai csodálatos módon szétnyíltak. Ezért lett Borbála a bányászok védőszentje. Ha serleget lát, mindig emlékezzen Szent Borbálára, és ugyanúgy Norbertre, Eligiára vagy Otíliára. — Jorg a lübecki Claus Berg mester műhelyében tanultak után kutatott az emlékezetében. — Nem gyönyörű dolog-e a mi művészetünkben, hogy egy fennkölt személy jellemét ki tudjuk fejezni egy egyszerű tárggyal vagy akár egy szál virággal?

— Gyerekek, játsszunk fejtörősdit! — Mindketten odafordultak. A műhelybe Katallnka tört be. — Aki nem tud felelni, zálogot ad. — Könnyű csókot lehelt Borbála arcára, és gyorsan bókolt a mester előtt. Vizsgáztassuk le Jorg mestert. Tárgyakat sorolunk fel, és a mesternek gyorsan, gondolkodás nélkül — Itt felemelte az ujját — meg kell mondania, melyik szentet jelképezik. Ki kezdi? — Hosszú, férfias léptekkel fel-alá járt a műhelyben, és mély hangon szólalt meg: — Én, Katalin, a módfelett okos és művelt szűz, aki Alexandria valamennyi tudósát felülmúltam...

Jorg megkönnyebbülten nevetett.

Katalainka a műhely sarkában lévő gipszóriás mellé állt, főkötőjét mélyen a homlokába húzta, ahogyan a humanisták viselték a barettjukat, és tovább hadart:

— Sylti Jorg, a szabad művészetek tiszteletre méltó baccalareusa, válaszoljon hát őmagnificenciájánaik. Kit jelképez ...

— De Katalinka! — jajdult fel Borbála.-v- Kit jelképez a pénz? — húzott elő a szoknyája ráncai közül egy dénárt.

Jorg a vizsgáztató elé lépett, és letérdelt:

— Magnificencia, a pénz Szent Erzsébetet vagy Mártont jelképezi. A pénz mint alamizsna...