Irodalmi Szemle, 1980

1980/8 - FIGYELŐ - Sági Tóth Tibor: Még egyszer a hanglemezekről

hát a hanglemezt! Hogyan? A közelmúltban egyik lapunk kulturális rovatának vezetőjével volt alkalmam erről vitázni. Ellenezte a hanglemezrecenziók, ismertetések közlését a sajtó hasábjain és azzal érvelt, hogy a zenéről nem írni kell, a zenét — hallgatni kell! Ez az érvelés — első hallásra — talán elfogadhatónak és logikusnak is tűnik. Am csupán — első hallásra. Mert ilyen alapon azt is állíthatnánk, hogy a könyvekről sem kell recenziót, ismertetést írni, a könyvet — olvasni kell. Könyvismertetéseket mégis közölnek a lapjaink, hiszen egyébként nemigen értesülnénk arról, milyen könyvek láttak napvilágot, mik az ismertetett könyv erényei és hibái. Ami a hanglamez-ismerteté- seket illeti: pillanatnyilag szinte nincs is olyan lapunk, amely a hanglemezismertetésekkel rendszeresen, elfogadható szinten és szakszerű irányítással foglalkozna.

A hanglemezek megismertetésének, meg- kedveltetésének célravezetőbb módja lenne a CSEMADOK-szervezetek, művelődési otthonok, iskolák, ifjúsági és nőszövetségi szervezetek keretében megalakítandó hanglemez-klubok létesítése. E klubokban egy-egy tapasztaltabb zenebarát, hanglemezgyűjtő, vagy szerencsésebb esetekben zenetanár, pedagógus stb. vezetésével és irányításával a klubtagok megismerkedhetnének a zeneirodalom legértékesebb alkotásaival. Igen jó kezdetet jelenthetne e klubok munkájához a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat által már harmadik esztendeje rendszeresen kiadásra kerülő „Szereti ön ...?” Hungaroton-sorozat, melynek egyes darabjai egy-egy kiváló zeneszerző életművéből nyújtanak ízelítőt. Persze e hanglemezkluboknak lehetne „kezdő” és „haladó” csoportja is. A komolyzenével még csupán csak most ismerkedőket a klubba csalogathatnánk színvonalas köny- nyűzenei felvételek leforgatásával is, de elképzelhetőnek tartok olyan hanglemezklubot is, ahol csak könnyűzenét hallgatnak a tagok. (Szeretném ugyanis megjegyezni, hogy meglehetősen szép számban vagyunk olyan zenebarátok, akik nem kedveljük a komolyzene valamiféle kizárólagosságát hangoztató sznobokat és velük szemben állítjuk, hogy nincs komoly zene és könnyű zene, csak jó vagy rossz muzsika van.)

A komolyzene, a komolyzenei hanglemezek megkedveltetése érdekében a CSEMADOK Központi Bizottsága zenei vetélkedőket is meghirdethetne. Az utóbbi időben

éppen a CSEMADOK volt az a szervezet, amely a magyar irodalom egy-egy kimagasló alakjának jobb megismerése érdekében érdekes és színvonalas országos méretű irodalmi vetélkedőket rendezett viszonylag nagyszámú versenyző részvételével. Ezekhez hasonló zenei vetélkedők rendszeres megrendezése által is szép eredményeket érhetnénk el a világ. zene- irodalmának és ezen belül a magyar, a cseh és a szlovák zeneirodalom kimagasló alkotásainak megismertetésében. Szinte biztosra veszem, hogy mind a hanglemezklubok, mind az országos jellegű zenei vetélkedők megnövelnék — és talán nem is kis mértékben — a komolyzene és az ilyen zenét tartalmazó hanglemezek iránti érdeklődést. A magyar zene vonatkozásában természetesen mindent meg kellene tenni annak érdekében is, hogy a lapokban ismertetett, a hanglemez-klubok tevékenysége során felhasznált és a zenei vetélkedők által is a figyelem és az érdeklődés középpontjába került hanglemezek kellő mennyiségben az érdeklődők rendelkezésére álljanak. Ezt — véleményem szerint — csak úgy érhetnénk el, ha a prágai Magyar Kultúra lényegesen kibővítené hanglemezkészletét, rendszeresen és rugalmasan tájékoztatna a raktáron levő hanglemezekről és a legjobb komolyzenei felvételeket is hozzáférhetővé tenné az érdeklődők számára. Ezzel kapcsolatban megkockáztatom egy merész kérdés felvetését: Nem lenne-e aktuális a Magyar Kultúra bratislavai fiókjának mielőbbi megnyitása? Hiszen például a Német Demokratikus Köztársaságnak már Prágában és Bratlslavában is van kulturális és tájékoztató központja. Bár tisztában vagyok vele, hogy a baráti államok kulturális központjai azért létesültek nálunk, hogy hazánk egész lakosságának kulturális igényeit szolgálják, mégsem tartom elhanyagolható körülménynek, hogy hazánk magyar nemzetiségű lakosainak zöme Szlovákiában él. A Magyar Kultúra bratislavai fiókjának létesítése tehát közelebb hozná a magyarországi könyveket és hanglemezeket a szlovákiai magyarsághoz. Bár ökonómiai ős külkereskedelmi problémákban teljesen laikus és járatlan vagyok, mégis felvetek egy további kérdést is. A magyar zenebarátok és hanglemezgyűjtők mindennemű hanglemezigényét messzemenően és gyorsan elégíti ki a Lemezposta. Ez nem más, mint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat teljes hanglemezkészletének és új