Irodalmi Szemle, 1980

1980/8 - FIGYELŐ - Trugly Sándor: A nagyszentmiklósi kincs

istennőknek (Magna Mater stb.) a női életben betöltött szerepével, tiszteletével magyarázza. Ide tartozik a három korsó (1., 2., 7.), a három állatfejes ivócsanak (13., 14., 18.), két lapos omphalos csésze (20., 21.) és egy csemegés szilke (19.). A készlet bemutatását a két legjobban ismert 2. és 7. számú korsóval, a kincs legszebb darabjaival kezdi.

A 2. számú korsó 22 cm magas, 18 karátos aranyból készült, súlya 608 g, űrtartalma 1,44 1. A korsó talpát és testét egyetlen lemezből kalapálta ki a mester. A korsó testét négy nagy korong tagolja, belsejében egy-egy ábrázolással: páncélos, lovas fejedelem, amint győztesként tér meg; egy griff leteper egy dámvadat; aztán egy emberfejes szárnyas oroszlánon vadászó fejedelem; végül az égberagadási jelenet. A szerző a rengeteg párhuzamot boncolgatva végül arra a következtetésre jut, hogy a sztyeppe legnyugatibb szigetéhez, a Kárpát-medencéhez kösse a kincset, hiszen: „... itt találjuk meg a lovas alakját, páncélzatát, az állatküzdelmi jelenetet, a szakállas emberfejű oroszlánt, az égbeszálló sast a késő avar és a honfoglaló leletek közt, továbbá Itt találjuk meg az égbevitelt (Júlia szép leány balladájában), a turul mondát, Emese megtermékenyítését, s végül akikre éppen az imént terelődött a figyelem — a két vadásztestvért. Ha tehát ragaszkodunk ahhoz a feltevésünkhöz, hogy a kincs ábrázolásaiban értelmet, mondát, mítoszt lássunk, akkor ezek megértésének — és talán a kincs megrendelésének — előfeltételei a magyar földön és a magyar fejedelmi házban leginkább adottak.”

A második készlet (a rovásírásos) a fejedelem asztalára készült. Ez sokkal egyszerűbb és dísztelenebb, mint a fejedelem- asszonyé. Szinte minden darabján van rovásírás. Ide tartozik a négy korsó (3., 4., 5., 6.), a csemegés szilke (8.), a két görög feliratos lapos csésze (9., 10.), két pohárka (11., 12.), két nyeles tálacska (15., 16.), az ivókürt (17.) és a két kehely (22.,

23.).

A készletből most lássuk a 3. számú korsót, s talán rajta keresztül bepillantást nyerünk a fejedelmi készletbe is. A korsó 21 cm magas, súly 656 g, 19,5 karátos aranyból készült, űrtartalma 1 1. A korsó palástjának díszítése kígyóvonalas, egymásba hurkolt láncszemes szalagból áll (ha- sonlóakat találunk a VII. századi avar-kori vezérletek között, pl. az igari szíjvégeken), és a kígyóvonalakon belüli mezőkben poncolt keresztekből áll. Ennek a díszítésnek alapján a szerző arra a megállí- pításra jut, hogy a kígyóvonalas szalagok belső mezejébe írt keresztháló keresztjei és a rovásírás — jele azonos Stephanus rex pénzeinek Jeleivel. S ha a keresztes mustrát királyi jelvénynek vesszük (ahogy az a Karoling uralkodóknál is volt), akkor a 3—4. korsót első Árpád-házi királyaink ötvösei készítették. S ennek nem mond ellent a 21. számú lapos csésze török nyelvű görög hstűs felirata sem, hiszen tudjuk, hogy az Árpádok udvarában a kétnyelvűség uralkodott: a magyar mellett a török szó is használatos volt.

Az edényeken található emberi, állati és növényi ábrázolások tudományos feldolgozását a szakterület legkiválóbbjai végezték. Lipták Pál az embertan szempontjából vizsgálta a kincset, a 2. számú korsó „Győztes fejedelem” ábrázolásában a páncélos arca turanid jellegzetességeket mutat. „A turanid rassz a török (türk) népiséghez kapcsolódik. Jellemző volt az onogurokra, a volgai bolgárokra (a Vili. és IX. században], és a honfoglaló magyarok vezető rétegének is egyik fontos alkotóeleme volt” — írja. A kincsen látható növényi ábrázolásokból (vízi és mocsári növények, szőlő stb.) Füzes-Fresh Miklós arra a megállapításra jut, hogy: „... a kincs előéletének színtere: a Volga — Urál — Kaukázus vidéke ...” Kádár Zoltán az állatábrázolások alapján (dámvad, darvak, különféle keveréklények) leszögezi, hogy a díszítmények mintái Európa és Ázsia határán születhettek.

Az izgalmas szellemi vándorlást összegezzük László Gyula szavaival: „A továbbiakban azt a megfigyelést tehettük, hogy a kincs egység is, nem is. Láttuk például, hogy az ötvösfogásokban egymástól igen távol eső darabokon is vannak »át- hallások«: a mesterek és műhelyek szkí- ta Időkig visszanyúló hagyományok alapján dolgoztak. Mindezen hasonlóságok ellenére is a »fejedelemasszony« készlete inkább a késő avar korral, a »fejedelemé« pedig rovásírásos edényeivel, négyékű keresztjeivel, poncolt háttereivel, »beszegett« peremű leveleivel inkább a honfoglalás utáni időkkel tart rokonságot. ... Mindez pedig együttesen a magyar kereszténység korára, a X—XI. század fordulójára keltezné a kincs »felső határát*, arra a korra tehát, amelyben a Stephanus rex pénzeinket is verték ...”