Irodalmi Szemle, 1980
1980/8 - Koncsol László: Országok háromszögében (beszélgetés Ébert Tiborral)
a jellemzésről, bár nem biztos, a szereplők kissé bábszínháziak. Mondjuk úgy, megelégszem azzal, hogy figuráim vannak. Jelek, amelyek egy-egy helyzetet és a hozzájuk kapcsolódó magatartást manifesztáljáik. Ez a mű arról szól, hogy adott szituációk és magatartások hogyan hatnak más helyzetekre és magatartásokra, egyetlen közös valódi helyzeten belül. A figurák nem képesek megváltoztatni egymás sorsát, viszonyuk eleve determinálódott, s csak abban a meghatározottságban, általa létezhetnek. Attila és Aétius semmiféle cselekvési szabadsággal nem rendelkezik. Játsszák a maguk kis szerepet a nagy helyzetben. Akár nyugodtan fel is cserélhetnék őket. A lényegen ez mit sem változtat, teszik, amit pontosan tenniük kell. Engedd meg, hogy néhány szóban elmondhassam drámámról a következőket. Ök ketten ülnek a catalaunumi park padján. Attila esernyőt tart, Aetlusnak pedig remekül impregnált esőköpenye van. Tudod, ez a kellékhasználat tulajdonképpen valamely színpadi tárgynak több rétegű színpadi jelentése, s több funkciót hordoz magában. Ernyő és esőkabát sorozatosan tartalmi és gyakorlati metamorfózisokon esik át. Ez a blőd ötlet egyszerre teremt szimbólumot és szimbólumparódiát. Hadd említsek meg két jelenetet a darabomból ízelítőül. Honoria apácaruhában, de egy prostituált argószótárával kikezd a pádon üldögélő vezérekkel, majd sztriptízt mutat be, felváltva táncol Attilával és Aétiusszal, és a két óriás, akik semmivel sem tudják egymást érzelmekre késztetni, ebben a helyzetben pusztán férfiúi mivoltukban egymásnak esnek, mint két rivális kamasz. Vagy pedig, a dráma vége felé, rövid nadrágra vetkőznek, és kis iskolásokként, játékszerekkel és iskolai eszközökkel, radírral, tollal, fésűvel, hegyezővel előre lejátsszák a másnapi ütközetet. Hunok és rómaiak — a felnőttek: papák, mamák, a rokonság — a pad mögött körülállva biztatják őket, majd véget vetnek a játéknak, mert másnap korán kell kelni. És valóban, az utolsó jelenetben Attila és Aetius már biztosan tudja, hogy a harc elkerülhetetlen, egyszersmind hiábavaló. Megajándékozzák egymást az esernyővel, illetve az esőköpennyel, majd megindulnak a hajnalba, amely végre szép napsütést hoz — és pusztulást. Drámáidban — de rövid prózádban is — mintha ott bujkálna valahol a dadaista látásmód. Azt hiszem, igazad van. Tanultad ezt vagy a mélyből jön? Organikus ösztönösség. Verseidben viszont nemigen találom ezt az optikát. Talán nem mindig manifesztálódik annyira és annyiszor, kétségtelen, de drámáimban feltétlenül. Egyébként volt egy dadaisztikus költői korszakom. Említsd meg néhány további kedves drámádat. János apokalipszisa, a Trombiták, amely egyetlen modern ház szobájában játszódik le. A Kázmér és Olivér komoly komolytalan bohóckodásai egy fájdalom ürügyén című darabom, amely tulajdonképpen ritmus. A Rozárium vagy bidé, ahol a bidéből rózsák nőnek, a ház lakói megöregszenek, míg csak meg nem jön a vízvezetékszerelő és el nem zárja a szomszédban csőtörés miatt folyó csapot. A Születésnap, a Bartók-drámái (Tiszta forrásból és Szonatinaj, a Játék, a Többszólamúság és a mikrodrámák. Terveid? Drámakötet, verseskötet, novellák, kisregény, tanulmányok — egy harmadik francia- országi bemutató. A Szonatina magyarországi bemutatója a Bartók-centennárium alkalmából. Koncsol László
