Irodalmi Szemle, 1980

1980/8 - Koncsol László: Országok háromszögében (beszélgetés Ébert Tiborral)

Valóban. Már gyermekkoromban zongoráztam, hegedültem és csellóztam. Az Albrecht család zenedélutánjain, kamaramuzslkálásain mint gimnazista közreműködhettem. Ebben a csodálatos zenei, képzőművészeti, irodalmi légkörben, Kokoschka és Vaszary- képek, könyvek, kották környezetében eszmélhettem és döbbenhettem rá hivatásomra. Kamaramuzsikáltunk. Játszottunk Haydntól és Mozarttól Bartókig mindent. Egyszer, 1945-ben, amikor légiriadó volt, levonultunk a pincébe, s ott folytattuk Beethoven a-moll kvartettjének második — lassú — tételét, gyertyafénynél, a Hajó utcai — ma már nsm létező — művészeti tuszkulánumban. Filozofálgattunk, felolvastunk Schopenhauert, Rilkét, Hölderlint, Bergsont. Albrecht Sanyi bácsi mesélt Bartók Béláról, Dohnányi Ernőről. Ugyanakkor Suchoü mesternél tanultam zeneszerzést és összhangzattant. Nagyon örültem a Krútňava című Suchoň-opera budapesti bemutatójának, ahol a mester megölelt. Később megismerkedtem Ján Smrekkel, aki több művével is megajándékozott.

Hol játál Pozsonyban gimnáziumba?

A magyar gimnáziumba jártam, ahol Szalatnai Rezső vezetésével intenzív önképzőköri élet folyt.

Vannak-e még itt osztálytársaid?

Hogyna. Itt van például Gály Iván, s persze Janda Iván, akivel annak idején együtt muzsikáltunk.

Ügy tudom, hogy a Bartók-családhoz némi személyes kapcsolat is fűz.

Többé-kevésbé. A Széplak utca 50-ben laktunk. A Széplak utca 53-ban lakott Bartók édesanyja a két világháború közötti néhány évben. Később hallottam édesanyámtól, hányszor beszélgetett Bartók édesanyjával, aki fia gyermekkoráról, ifjúságáról szokott neki mesélni.

Miért jelent neked Bartók olyan nagy élményt?

Bartók zenéjének megismerése által. Azáltal, amit Bartók a világról, magyarságról, történelemről, múltról, jövőről, emberségről vall. Mivel muzsikus is, író is, pozsonyi is vagyok, e hármas egység reményében úgy gondolom, úgy éreztem, meg kell írnom Bartók pozsonyi éveit. Ezzel nemcsak Bartók pozsonyi szallemének, hanem a városnak és magamnak is adózni akartam. Egy nagy látomásban akartam kibontani a millenniumi Magyarország Pozsonyának légkörét, amelybe oly sok minden belefér. Emberség és embertelenség, görögtüzes, puffogtató jelszavas társadalom, de az igazság, a történelem igaza, valósága és jogfolytonossága is. Abban a korban, amikor már egy széteső Közép- Európában hallani és érezni lehetett az első világháború közeledtét, akkor, amikor a francia impresszionisták, Debussy, Renoir, Monet, Manet elérkezik egy provincialista ország határaihoz, amikor minden forrong, lázong, amikor Marx és Darwin és a többiek megkérdőjeleznek, szétzúznak sok mindent, amikor az ember másként kell, hogy gondolkodjék, mert rádöbben valami újra, mert kényszeríti nemzeti öntudata, európaivá válása, európaisága, akkor énekli Bartók a Klarissza utcai iskola folyosóján a Gaudea- mus igiturt. Akkor kell választania, hogy Bécsbe menjen-e vagy Budapestre, Bécsbe, a világ akkori zenei fővárosába vagy Pestre, az épülő magyar fővárosba, ahol ocsúdik sok minden, ahol a millennium mámorában sok mindent elfelejtenek, ostobán szűklá- tókörűek. Bartóknak választania kell, s ez a választás sorsdöntő a maga számára, de a világ legnagyobb XX. századi zenei géniuszának a fejlődése szempontjából is. Sorsdöntő választás volt ez, és talán nem lett volna Bartók Béla azzá, akivé lett, ha Bécset választja, a választás valamennyi zenei-kulturális és egyéb következményeivel együtt. Mindez Pozsonyban történt. De Pozsony nemcsak a választás helye, hanem a megtorpanásé, remények megsemmisüléséé is, szellemi, zenei, fizikai, politikai, nemzettudati értelemben egyaránt.

Vajon Bartókban Bartókot keresed-e?

Ha az ember ír, alkot, természetesen a saját egyénisége megvalósítására törekszik. Ezt tettem én is valamennyi művemmel, az Attilával, a Lépcsőkkel, a Kamarazenével, és nem utolsó sorban a Bartók-darabokkal. Minden téma ürügy. Vallomás, ítélet a társa