Irodalmi Szemle, 1980
1980/7 - Lovicsek Béla: Kék szilvafák I. (dráma)
GABI: Szia, anyuka! (Jolánhoz ugrik, elveszi kezéből a szatyrokat. Nagyon igyekvő és szolgálatkész] ANNI: Csókolom! JOLÁN (hűvösen végigméri Annit, majd kérdőn néz Gabira]: Jó napot! GABI: Az osztálytársam: Anni. Biológiát tanulunk. A nyelvérzéke kitűnő, de a biológia, egyszóval... hiszen érted? Csoda, hogy nem szakadt le a karod, anyu, a szíved is gyenge, ejnye, miért nem vigyázol magadra? (a szatyrokkal kirohan a konyhába, majd gyorsan visszatér) Jobban vigyázhatnál magadra, anyuka... JOLÁN: Gyanús nekem ez a nagy buzgóságod, Gabi. Alighanem... GABI: No, de anyu, csak nem gondolod, csak nem tételezed fel rólom, hogy...? (jelberreg a telefon, Gabi szolgálatkészen ugrana, de Jolán leinti] JOLÁN: Hagyd csak, majd én felveszem! (Felkapja a kagylót] Halló, Szabó lakás. Jó napot kívánok. Igen, most itthon... igen... értem, természetessn... Köszönöm a figyelmeztetést... Ellenkezőleg, nagyon örülök, igen . .. Viszonthallásra! (lassan leteszi a kagylót, elkomorodik] GABI (Annira szól): Menj már tanulni! A könyvet megtalálod a polcon, a jegyzeteimet pedig az asztalon. No, mozogj már! (Anni gyorsan el) Véletlenül nem az osztály- főnököm hívott? JOLÁN: Véletlenül éppen ő hívott. GABI: Igen? Hm... (zavart magyarázkodással) Tudod, anyuci, az úgy volt tegnap meg tegnapelőtt bent a munkahelyen, hogy... hogy túlórázni kellett. Komolyan mondom, nem hiszed? ... Sürgős szállítmány érkezett.. . igen ... megérkezett és ... és azért nem mehettem suliba. JOLÁN (nagyon keserűen): Elég lehetne már egyszer a hazudozásból. Mindig csak szégyenkezni kell miattad. GABI: Ne sírj, ne sírj, anyuka, nagyon szépen kérlek. Kiabálj, pofozz meg, csinálj velem, amit akarsz, csak ne sírj! Figyelj rám: férfiasan, igen, férfiasan kijelentem, hogy az idén — legyen bár jégverés vagy földindulás — kezedbe adom az érettségi bizonyítványt. (Jolán halványan elmosolyodik) Ha látnád, anyu, milyen meleg, megnyerő a mosolyod, a te helyedben én mindig csak mosolyognék. ANNI lbekukkant): Gyere már, Gabi! GABI: Ne sürgess, jó, és vonulj vissza ... Anyuka! ... Főzhetnél egy kávét ennek a pacsirtának, de jó erőset, mert nem éri be akármilyennel. .. JOLÁN: Mit gondolsz, édes fiam, ml lesz a mi lakásunk?! GABI: Egyébként Anni végtelenül rendes asszony. JOLÁN: Asszony?! GABI: Még nem mondtam? ... A férje most éppen katona. JOLÁN: Eljön hozzád tanulni... igazán nagyon rendes lehet. Szegény férje... De én vagyok a bolond, miért engedem? GABI (elmélázva): Meleg szemei vannak ... JOLÁN: Na, ugys! GABI: ... és pettyesek ... Anyu, láttál te már pettyes szemeket? ... Mit jelentsen az, hogy: na, ugye! JOLÁN: Semmi egyéb nem hiányzik a boldogságomhoz, csak ez. GABI: Mi, anyukám? JOLÁN: Hogy beleess!... Egy férjes asszonyba!... Hanem akkor kitekerem a nyakad. GABI (magabiztosan, fölényesen fölnevet): Én, hogy én beleessek valakibe?... Ingoványos tájakon kalandozol, anyukám. JOLÁN: Hát persze... GABI: A házasság intézménye lejáratta magát, korunk régen túllépett rajta ... JOLÁN: Mi a csuda! GABI: Nem más, mint hazug képmutatás, és. .. és modern rabszolgatartó intézmény. Köszönöm, nem kérek belőle. Szabad akarok lenni. Teljesen önálló és független! JOLÁN (csendesen): Csakhogy szerelem is van a világon... GABI: Szerelem?... Az nincs. Csak ösztönök vannak, meg mondva csinált szenvedélyek... Szerelem?! (ismét elmélázik) Viszont ami igaz, az igaz: meleg szemei vannak ... és pettyesek .. . (Lassan kimegy]
