Irodalmi Szemle, 1980

1980/7 - Kövesdi János: Egy öl tulipán (novella)

— Néha.

A rendőrök megálltak mellettük.

— Az igazolványukat kérem — mondta a rangidős őrmester.

A lány odanyútjotta, az őrmester megnézte, visszaadta.

— A magáét is.

— Nincs nálam, főtörzs elvtárs, a másik kabátomban maradt.

— Sajnálom, akkor velünk kell jönnie. — Az őrmester a tulipáncsokorra nézett. — És ez a sok virág? Hol szerezték? A parkban tépték, ugye? Ki vol^ a tettes, kérem? — kérdezte szigorúan.

Csend.

A lány a fiú tekintetét kereste, de az nem nézett rá.

— Én, kérem — mondta határozottan a költő.

— Micsoda vandalizmus! Ekkora kárt tenni a társadalmi vagyonban!

— Nem ő szedte lie a tulipánt, hanem én — lépett előre a lány.

A főtörzsőrmester ránézett a lányra, aztán a fiúra, majd ismét a lányra.

— Miért akar félrevezetni bennünket, kisasszony?

A járőrparancsnok széttúrta a tulipáncsokrot, nyilván azt vizsgálva, friss tépés-e, és megcsóválta a fejét.

— Ogy látszik, sok a pénze, fiatalember. Tudja, mennyibe kerül egy szál?

A költő vállat vont.

— Ötven korona. Nem tudom, hogy fizeti majd ki... No, fogja a tulipánokat, és indulás.

— A tulipánt? A tulipán a kisasszonyé. És különben sem... Nem mehetek magukkal.

— Nem? És ezt hogy gondolja? Igazolványa sincs, és ekkora...

— Nem hagyhatom itt a kisasszonyt.. .

— Hát azt meghiszem, hogy kellemesebb lenne itt puszilkőzni és miegymás — mondta csúfondárosan a főtörzsőrmester, és intett a társának. Az őrmester, aki eddig nem is pisszent, karon ragadta a költőt.

— Mondtam, hogy nem megyek! — mordult fel a költő. A másik karját is kiszabadította.

— Szóval — sistergett a főtörzsőrmester, és nyomban bekapcsolta a rádióját. — Itt Kriváň, itt Kriváň. A 42-es pontra azonnal kérek egy kocsit. Vétel.

— Értsék meg, kérem, hogy nem hagyhatom itt ezt a lányt.

A részeggyűjtő rendőrkocsi pillanatokon belül megjelent. Két közrendőr ugrott le róla. A költő nyomban tapasztalta, hogyan is suhog egy gumibot. Egyszer talán majd vers lesz az élményből. Supp! És már a kocsiban is volt a többi „vandál” és részeg között.

— Öt is hozzák, kérem! — kiáltott le a kocsiról.

— Öt nem lehet.

Az egyik közrendőr felnyolábolta a tulipánt.

— A corpus delicti — kacsintott rá a lányra, és egy szálat odanyújtott neki. A lány elkapta, és a folyóba hajította.

— Menj haza, Györgyi, nagyon kérlek — kiáltotta kétségbeesetten a költő.

— Hol talállak meg, Levente?

— Szerdán gyere el a klubba.

Bezárták a kocsi ajtaját. A lány egyedül maradt. Néhányszor intett, azt remélve, hogy valamelyik résen át látja őt a fiú.