Irodalmi Szemle, 1980

1980/7 - Duba Gyula: Szatíra a szatíra születéséről

nem tudott adni... — Átírásnak is színvonaltalan — jegyszte meg megvetően a fő- szerkesztő —, a valóság végletes nemismerésére utal..,!

Egyéb hamisítások is történtek, melyeket jóindulatú tévedéseknek is minősíthetünk, a túlbuzgóság és tenniakarás túlkapásainak. A Jövőkovács című hetilaphoz jámbor glosz- szát adott be szatíra gyanánt egy maszek újságíró, és a lap még jámborabb szerkesztője le is közölte „Szatíra” alcímmel. Felelősségre vonásakor azzal védekezett, hogy ilyen kemény, bíráló sorok: „vannak még, akik nem értik céljainkat”, „sajnos a minőség néha romlik és sántikál”, de főlag a következő, határozott számonkérés: „miért nincs a boltokban bálnaolaj?”, csak a szatírában fordulhatnak elő. — Bírálni csak konkrétan, elvszerűen lehet — állította meggyőződéssel —, hogyan másképp...?

Elmondhatnánk még, hogy egy fiatal, kezdő prózaíró szatírának nevezte legújabb novelláját, mert a főhősét Rókaffy Zebegénynek hívták, középkorú költőnk pedig azért vélte költeményét szatirikusnak, mert a nyolcsorcs szakaszok utolsó két sora refrén- szerűen ismétlődött: „Hej, mert ha alacsony a bér / jön még a kutyára dér.”

Be kell vallanunk, hogy a kérdés körül ekkor már általános zűrzavar és szellemi tanácstalanság uralkodott. A vizsgálódások a kérdéskör részterületeire is kiterjedtek. Felmerültek olyan problémák, hogy a névtelen feljelentő levél mennyiben fogható fel szatírának és mennyiben objektív műfaj? És vajon a névtelen szatíra nyílt levélként elfogadható? Nem kevésbé fontosnak tűnt fel annak a meghatározása, hogy meddig mehet el a szatíra térben és időben, hogy műfaján bévül maradjon, és a közlésben a szerkesztő, hogy szerkesztőségen bévül maradjon? Hová, merre üssön a szatirikus mű? Milyen irányba sújtson, le vagy fel jobbra vagy balra? Esetleg összevissza csapkodjon maga körül? Irodalomtudósok és biológusok egy csoportja szorgalmasan vizsgálta, hogy milyen hatással van a szatíraíró epéjének állapota a szatíra kocsonyásodási sebességére és maró hatására (a kísérletek elméletben folytak, mert nem volt hozzájuk tényleges, élő szatíraíró), s ezzel egyidőben azt is figyelemmel kísérték, hogy milyen hatással van ugyanarra egy közéleti tisztségviselő epéjének váladéka. Ugyanezen tudományos kutatásköi on bévül néhány szociológus és lélekbúvár azzal foglalkozott, hogy elméletileg — s esetleg gyakorlatilag — közös nevezőre hozható-e a két típusú epe klorofilltartalmának kivonata és keserűség-koefficiense? S végül említsük meg, hogy néhány közgazdász megfeszített erővel dolgozott a következő tudományos témán: „A szatirikus erózió intenzitásának erőssége és hatása a bérek és árak libikókája ritmusának és a hatékonyság színvonalának összehangolásában.”

Ma már a vak is látja, hogy a szatíra rövidesen megszül3tik, mert ennyi céltudatos igyekezet nem maradhat eredménytelen.

(Zárójelben közlöm nagyon bizalmasan, hogy — már meg is született. De sajnos, az újszülött — torzszülött. Saját szülőapja is borzad, ha ránéz, szülőanyja pedig hisztériás rohamot kapott láttára és sikoltozva megtagadta a — bizony nagyon csúf — kisdedet. A helyzet a következő: Muskotály Ede prózaíró Epegörcs utcai családi házából hetek óta fájdalmas nyögéseket és időnként metsző kiáltásokat hallottak a járókelők. A közelben lakó avatottak ilyenkor megértően összenéztek, és így gondolkoztak: Edét újból ihleti a felesége! Csak e sorok írója tudja, hogy Muskotály két heti rettenetes vajúdás után elevenen szatírát szült. Valóságos szörnyeteget. Aránylag kicsi, mint egy kérges vakarcs, csupa dudor, él és szöglet, pikkelyes testét sűrű, csontkemény tüskék borítják, és állandóan visít. De a színe a legborzasztóbb: piszkos sárgászöld, mint egy rút kelés. Különben makacs, pökhendi teremtés, nem akart világra jönni, az író császármetszéssel szülte meg, és felhasadt, sebzett lelkét azóta is szilvóriummal gyógyítgatja. Felesége

— Lidiké — meglátva a szörnyűséget elrohant hazulról, sokáig ácsorgott a Dunahídon és a mélyben surrogó vizet nézegette, majd megcsalta Edét, s azóta nem jön haza. Válni akar. Muskotály Ede uborkásüvegben tartja a csúf porontyot, alig táplálja, és titokban abban bízik, hogy az magától elpusztul. De az újszülött életképesnek látszik, egyre zöldül és gömbölyödik, ha borzalmas kinövéseit kinőné, jóapja talán a világ elé állhat majd vele, s a szatíra megszületésének a ténye végül a nyilvánosság számára is nyilvánvaló lesz. De addig talán még csiszolni is kell majd a csecsemőt, hogy simább és gusztusosabb legyen!)