Irodalmi Szemle, 1980

1980/6 - ÉLŐ MÚLT - Török Zsuzsa: Abarai mondák

lEiLco) SMinriĽiF

Török Zsuzsa

ABARAI MONDÁK

1964 augusztusában költöztünk Abarára. A kéttantermes iskolában 75 tanulóval foglalkoztunk ketten a férjemmel. Ha az iskolánk tanulóiról készített első csoportképre nézek, káprázik a szemem — mint a mák, annyi rajta a gyermekfej. Nehéz, szép évek voltak. Vasárnaponként ismerkedtünk a szülőkkel, Abara lakosaival. Megragadott ízes nyelvük, „iédes, sziép” beszédjüket öröm volt hallgatni. Megkapott nyelvük expresszi- vitása — mindenre találtak hasonlatot; például, ha valaki ki akart bújni a kötelessége alól, rámondták: „Elbeszéli, mint Popély a fuvart.” Az öregek adomázó kedve kifogyhatatlan volt. Vég nélkül mesélték, mi esett meg a komával vagy velük a háborúban, a fogság idején. Ahogy fokozatosan, mind jobban megismertük egymást, beavattak a község múltjába is.

A falu évszázadokig a víz és mocsár szorításában vergődött. Ide minden és mindenki a „víztől gyöitt”. A határ nagy részét lápok, vadvizek borították. Csak a szabad kon- dák szaporodtak a mocsári tölgyesekben. Sok volt itt a halász és a pákász. A Vihorlat felől szilajon száguldott a szál, kergette maga előtt a fekete fellegeket. Terhüket gyakran zúdították a végtelen síkságra. Ilyenkor megduzzadt a Laborc, s medréből kilépve, a faluig elárasztotta a réteket, földeket, a falut persze mindig megkímélte, mert az ősök nagy bölcsen egy magaslatra építették. Lefojtott, körülzárt világ volt ez évszázadokig. A Nagyerdő mögött az Ondava siet a szürnyegi dombok alatt Imreg felé. Aba- rának útja csak Málca felé van, de ott a nyelv szab határt. Évszázadokon át nem hoz menyecskét idegen faluból abarai legény. Egy-egy munkás, derék, jóvágású szolgalegény azért megmarad a faluban. Árva kislány rokonsága, vagy csúnyácska gazdalány szülei rászánják magukat, hogy családjukba fogadják. Homogén, zárt világ. Rátarti, nyakas, de mindig hallgatni tudó, az úri huncutság kifürkészésében, a paragrafus elte- kerésében jártas, élelmes parasztok világa. De már itt is bomlófélben van ez a zárt világ. Mesélő kedvük még megmaradt, de egyre fogy a hallgatóság. Inkább csak lakodalmak és temetések alkalmával jön össze a falu, s ilyenkor felzeng a „Tebenned bíztunk eleitől fogva ...” — legkedvesebb zsoltáruk. A fiatalok, sőt az idősebbek számára is érdekesebb már a televízió. Buszok viszik-hozzák három irányba is a népet. Míg élnek a régi mondák hallgatói, továbbadhatják, amit lovak, ökrök őrzése közben, hunyorgó csillagok alatt szedtek fel a nagylegényektől, kukoricahántás közben az öregektől. Vallatjuk az Idős emberekkel együtt a falu múltját. A falu pátrárkái öí főbb eseménykörről beszélnek szívesen, mert a régi öregek is azokat emlegették leginkább:

1. A törökdúlás — Abara Kata mondája

2. Rákóczi-mondák

3. A koleralázadás

4. Betyártörténetek — Szőke Jankó, a betyár

5. A kolyói kincs