Irodalmi Szemle, 1980
1980/6 - Szakolczay Lajos: Kapcsolattöirténet és magatartás
tanulmány újsága abban volt, hogy az eddigi kutatásokat, Pukászky Béla II. Rákóczi Ferenc alakja a német sajtóban című áttekintését és Molnos-Müller Llpót cikkét, a Rákóczi a korabeli francia irodalomban-t kiegészítve, a szabadságharc nemzetközi kapcsolatairól értekezik. Megállapításai mindig forrás-értékűek. A Rákóczi-korabeli események aszerint idéződtek föl az orosz újságok híranyagaiban és cikkeiben, hogy akkor épp mi volt a „szomszéd cár” részéről a taktikus, a kimondható (sokszor a bécsi, Habsburg-hírforrás torzító hatása sem kellőképpen ellenőriztetett). így nem csoda, hogy azok az értesülések a legpontosabbak, amelyek orosz érdekből kerültek az újságok lapjaira (az orosz diplomácia különös figyelmet szentelt az orosz-török viszony alakulásának, s ez okból —érthetően — a magyar—török kapcsolat alakulása is érzékenyen érintette). Eddig úgy tudtuk, hogy Rákóczi lengyel királlyá választásának terve csak 1707 tavaszán merült föl, Váradi-Sternberg ezt az időpontot az első nyomtatott orosz hírlap, a Vjedomosztyi cikke alapján februárra teszi, s ezzel mintegy arra is enged következtetni, hogy a lengyel nemesek és az orosz diplomácia már 1707 elején foglalkozott Rákóczi jelölésével. Vagyis: az objektív hírmagyarázatokban nem ritkán „Rákuszkinak” nevezett fejedelem lengyel királlyá való jelölése nem hirtelen elhatározás, hanem egy tudatos folyamat eredménye volt. A tanulmányíró több, kuruc korra és Magyarországra való utalást talált Puskin írásaiban is. Az odesszai „Tóm úrral”, a magyar származású osztrák konzullal tartott kapcsolatában pedig a nagy orosz költő második száműzetését némileg megkönnyíSő Ismerkedő barátkozást lát. A levéltári kutatások eredményeként fontosabb adatok birtokába jutunk. A Herzen és a magyar szabadságmozgalmak, valamint a több mint húsz éven át emigrációban élő nagy orosz gondolkod.ó és forradalmár Pulszky Ferenccel, Teleki Sándorral és Liszt Ferenccel tartott kapcsolatait elemző cikkek azért is érdekesek, mert a legkülönbözőbb nemzetiségi száműzöttek gyülekezőhelyévé váló párizsi Herzen- ház s egy kisugárzó szellem középponti helyére, kapcsolatkereső, józanságára figyelmeztetnek. A Herzen által fölállított hierarchiában Kossuth Lajos, például Mazzinival és Ledru-Rollin-nel egyetemben, mindig a hegycsúcsok között szerepelt. Az orosz bi rodalom forrongása című Kossuth-mű — adataihoz is a nagy orosz kútfő — többször fordul Herzen szelleméhez, mint ahogyan az 1868-ban Kossuth által külföldön megjelent Negyvenkilenc című lap is — Hsrzen Kolokolja a példa! — azért született, hogy be- küldve,Magyarországra, gyengítse az Ausztriával kötött egyezményt. Figyeljünk csak a Váradi-Sternberg adataiból kikövetkeztethető kapcsolattörténeti szálakra: az 1848-as szabadságharc, a közlegénységtől az ezredesi rangig vivő Teleki Sándor nemcsak Petőfi Sándort érezhette barátjának, hanem Herzen vigyázó szemét is magán érezhette. A „vad gróf”, mivel Victor Hugo köztársasági csoportjával kapcsolatban állt, Lúis Bonaparte államcsínye után kiutasíttatott Franciaországból, de nem a kapcsolatteremtés porondjáról: Jersey szigetén letelepedvén munkatársa lett a Victor Hugo szerkesztette ĽHomme-nak, s Herzen és a lap között továbbra is ő közvetített. A Petőfi oroszországi „szerepéről”, a forradalmár költő utóéletéről, cenzúrái helyzetéről és apokrif verseiről beszélő tanulmányok — fókuszaikban az 1848-as szabadságharccal! — ezeket a tudásokat viselik magukon. Kettős célból. Igazságkereső komolyságukkal a múltat mindig a jövő számára kikerülhetetlenül fontos lépcsőnek mutatják. De legfőképp azért, hogy világosan kifessék: a szabadságmozgalmak és forradalmi kapcsolatok bármily kicsiny adattal is bizonyítható nemzetközisége azért fontos, mert bennük „történik” meg a társadalom magáraismerése. Váradi-Sternberg — kell-e még ezek után mondani — ezeket az embert felnövesztő s néki a világban méltó rendet kívánó kapcsolatokat kutatja. Romantikus mindent-vállalása, melyre kötelezi a föltáratlan adatokat mielőbb további kutatások kiinduló pontjává avató történészi szerep, gyakran állítja olyan helyzetekbe, ahonnan a továbblépés már csak kimondottan a kérdést tövi- ről-hegyire ismerő szakemberek (gazdaságtörténészek, művészettörténészek, munkás- mozgalmi kutatók) összefogásával lehetséges. Olyankor is megáll a félúton, amikor azt semmi sem indokolja. Például szívesen olvastam volna tőle egy olyan elemzést a Rá'kóczi-felkelés nemzetközi visszhangjáról, amely az általa frissen föltárt adatokat a korábbról ismert német és francia korabeli sajtó közleményeivel veti egybe. Természetesen cseppet sem akarom evvel fenti tárgy
